Kategória: Beszámolók

AniNite 2022

Augusztusban úgy döntöttünk, hogy egy kisebb csapattal kilátogatunk Ausztriába, egészen pontosan...

VUB Y-Con 2019

Május 17-19-én került megrendezésre Szlovákiában a VUB Y-Con 2019, melyre Yuriko Seira cosplay zsűriként kapott meghívást, csapatunk pedig média partnerként kísérte el.

2018-as Nagy Cosplayes Felmérés

 Még tavaly év végén végeztünk el nagyobb felmérést a cosplayesek körében, hogy megtudjuk, hogyan is áll hazánk a cosplayes világgal. Közel 400-an küldték be a válaszokat (ami nagyon szép ebben az esetben), amit bár mi már tavaly feldolgoztunk, de úgy gondoltuk, hogy Húsvéti ajándékként veletek is megosztunk.

Yuriko Kínában – CICAF 2018

Nem is olyan régen (április végén) lehetőségem adódott a PlayIT szervezői csapat tagjaként kilátogatni Kínába és részt venni a CICAF 2018-as rendezvényén

V4 Future Sports Festival

Az élményt, hogy teljes egészében át tudjam adni, muszáj azzal a látvánnyal kezdenem, ami akkor fogadott mikor megérkeztünk a rendezvény helyszínére és először kellett sorba állnunk a belépőnkért.

Tetoválók éjszakája – 2017

Nagy örömmel és meglepődéssel fogadtuk a Tetoválók éjszakájától a megkeresést, hogy csatlakozzunk hozzájuk, mint partner a soron következő rendezvényükön.

MCM London Comic Con 2017

Mint azt sokatok már olvashatta, vagy különböző felületen találkoztatok vele, hogy a Cosplay.hu csapata ellátogatott az MCM London Comic Conra. Nagy lelkesedéssel és elvárásokkal vágtunk bele az utazásba és abba, hogy megismerjünk egy nagyobb volumenű külföldi rendezvényt.

Sword Art Online – Utazás a németországi premierre

Kis csapatunk, az UrbanFox Media Team, kilátogatott a Peppermint-anime szervezésében a február 18-ai Sword Art Online – The Movie: Ordinal Scale mozifilm premier vetítésére, a németországi Kölnbe! Ha már mi készítjük a SAO magyar fanszinkronját, kötelességünknek éreztük, hogy az elsőkként lássuk a mozifilmet, és találkozzunk a német hangokkal.

A Tokyo Comic Con betiltja a fiúk számára a crossplayt

Decemberben újra itt a várva várt Tokyo Comic Con, melyet leginkább a San Diego comic Con japán megfelelőjeként lehetne említeni, sok-sok sztárvendéggel és tömérdek mennyiségű cosplayessel. Most azonban egy igen jelentős változást jelentettek be a szervezők: fiúk nem cosplayezhetnek lányokat, tehát nem ölthetnek magukra női ruhát.

Dudus beszámolója – DoKomi 2016

Külföldi conra látogatni mindig érdekes tapasztalat, mennyiben tér el a hazaitól, mi az ami ott plusz és mi az ami nincs. A tavalyi évben elég sok német ismerőst szereztem az EuroCosplay jóvoltából és nagyon ajánlották hogy vegyek részt az egyik német conon mert nagyon jók.

2016 Tavaszi MondoCon Szombat, avagy a Szuper Húsvéti Nyúl mindig figyel!

A megszokottnál kicsit hamarabb, március utolsó hétvégéjén került sor az év első igazán nagy cosplayes eseményére, a Tavaszi MondoConra. Bár sokaknak okozott fejtörést az esemény, illetve a húsvét „összetűzése”, szerencsére elég sokan meg tudták oldani a két programot: voltak, akik felezték a hévégét, és voltak, akik kreatívan a húsvétot is a program részesévé tették.

2015 Animekarácsony – Az időjárás ismét lecsap

A téli cosplayes időszak igazán sűrűre sikeredett, volt Hungarocon, TimePass Meetup, Cosplay.hu Party, PlayIT, és az év záróakkordja az Animekarácsony. Az ismét egynapos program ezúttal „új” (vagyis már megint kinőttünk egy épületet) helyszínen, a Hungexpo területén került megrendezésre, ami remek választásnak bizonyult, hiszen rengetegen érkeztek ismét az eseményre. Azonban a masszív köddel és a dermesztő hideggel nem lehetett mit kezdeni, vagyis a nap, amikor az időjárás erősebb több ezer embernél.

2015. november 21. – Cosplay Party & Fantasy Expo

Emlékeztek, mikor a nem is oly’ régen íródott (igen, tegnap) TimePass cikkemben említettem a fáradtságot és a rendezvények sűrűségét? Nos, ez szombaton is meglátszódott kissé, mert bár az esemény elején egész sokan voltunk (persze nem a MondoCon tízezres tömegére gondolok), a délután folyamán lassan, de biztosan szivárogtak haza mind a látogatók, mind a kiállítók.

Meglépett az időgép! – 2015 MondoCon Vasárnap

A vasárnapi nap ismét kissé mélabúsan és borongósan telt, ám az időjárás délutánra egész kellemes lett – ez történik, ha Marty és Doki visszamennek az időben a DeLoreannel, kár, hogy elfelejtettek visszajönni!

Itt az ősz, itt van újra – 2015 MondoCon Szombat

Az utóbbi években minden cosplayes megszokta már, hogy az október egy meleg hónap, és idén végre mindenki ezzel is számolt – csak hát Murphy közbeszólt és igazi fagyosszentekké változtatott tizennégyezer látogatót, de azért volt napsütés is.

2015 Nyári MondoCon – avagy az időjárás kegyeltjei

A korábbi év hőségéből tanulva idén mindeni egy laza negyven fokra készült (tisztelet azon kivételeknek, akik teljes felszerelésben még így is bevállalták volna az eseményt), ám ezúttal kegyes volt hozzánk az időjárás – vagy a Mjölnir tett csodákat.

Larposok a Mondoconon

A rendszeres Mondocon látogatók valószínűleg találkoztak már a conos köznyelvben csak a “kardozós srácokként” emlegetett kis csapattal, akik teljesen önszántukból, saját felszerelésüket felajánlva színesítik a rendezvények hangulatát.

2015 Tavaszi Cosplay Party a Dürer Kertben

Az általam igen kedvelt farsangi cosplay buli után májusban végre megérkezett a folytatás, aminek címe azt a következtetést engedi meg, hogy talán lesz még bőven ilyen összeröffenés idén. Korábban kifejtettem, mennyire élveztem a rendezvény családias hangulatát, most egy jóval nagyobb család jött össze, és a kellemes időnek köszönhetően igazán remek vasárnapi programmá vált.

2015 Tavaszi MondoCon – Versenyek

Egy új hagyományt szeretnék elkezdeni ezzel a cikkel, amely egy teljesen szubjektív összeállítása lenne a MondoCon versenyeinek. Craftmanship, Performance és EuroCosplay válogató, mind olyan színpadi esemény, amit évek óta figyelemmel kísérek, és mindig nagy örömmel várok – és természetesen megvannak a magam kedvencei is. Íme, egy kis válogató a legjobbakból, szerintem.

2015 Tavaszi MondoCon Vasárnap

Már többször hangoztattam, hogy mennyivel jobban élvezem a MondoCon második napját, ám az előző napi nagy érdeklődésnek köszönhetően, ezúttal vasárnap is kellő tömeg fogadta a Hungexpora kilátogatókat.

2015 Tavaszi MondoCon Szombat

Ismét elérkezett az évnek azon szakasza, mikor több ezer cosplayes hónapokig tartó munkáját megmutathatja a nagyközönségnek. Van, aki versenyzik, van, aki a társaság miatt jár ki, és vannak, akik még csak most ismerkednek ezzel az egyre népszerűbb és bővülő szubkultúrával.

FARM 2015 – Farsang Miskolcon, immár ötödször!

Miskolcon újra megrendeztük a FARM-ot, azaz “Farsang Miskolcon” nevű rendezvényünket! Conunk egyre gyarapszik, ezúttal már közel kétszázad magunkkal voltunk jelen! A rossz időjárás sem állta utunkat, hiszen sokan voltunk és a hangulat is fantasztikus volt. Színes programjainkkal igyekeztünk minden érdeklődő igényeinek megfelelni.

2015-ös farsang: A Jég és Tűz kicsit másfajta dala

Abban a szerencsés helyzetben voltam a hétvégén, hogy a farsangot két külön rendezvényen is megünnepelhettem, amelynek az eredménye az lett, hogy nagyon elfáradtam, és nagyon-nagyon jól éreztem magamat. Ilyen hétvégéket kérek még!

2014 AnimeKarácsony

Az idei év utolsó cosplayes eseményén sok minden történt, de leginkább mindenki a bejutási nehézségekről írt – és ez, lássuk be, valóban problémás volt. Azok a szerencsések, akik viszont bejutottak egy nagyon jó, bár kissé zsúfolt rendezvényen vehettek részt. De kezdjük is az elején.

Londonban jártunk, MCM Expo-t láttunk

Ötödik alkalommal rendezték meg október végén Londonban az EuroCosplay versenyt, idén is több mint 40 versenyző mérte össze alkotói és előadói készségét több ezer, a helyszínen és otthon ülő néző előtt. Magyarországot idén egy induló, Aoime képviselte, akit volt szerencsém elkísérni útján.

2014 Őszi Mondocon – Vasárnap

Amit mindannyian tudunk a vasárnapról az az, hogy sokkal, de sokkal kevesebben vannak, de ez nem jelenti azt, hogy a Mondocon második napja ne lenne tele színes programokkal és érdekes jelmezekkel.

2014 Őszi Mondocon – Szombat

Beköszöntött az ősz, és, bár ez sokak számára a rossz időt és a lehulló faleveleket jelenti, nekünk cosplayeseknek egy sokkal pozitívabb dolgot: végre elérkezett az újabb közös rendezvény, az őszi Mondocon ideje. A Hungexpo területén békésen megfér egymás mellet az Alien, a Titan, a Borg vagy éppen a Tünde.

Yuriko beszámolója: GAMESCOM 2014

Ahogy minden évben, idén is Kölnben, Németországban, a Koelnmesse területén több százezer gamer rajongó gyűlt össze, hogy részt vegyenek az év egyik legjelentősebb buliján: újra itt a Gamescom!

Sült Mardekárosok Pitonnal fűszerezve, avagy a G12 a Margitszigeten

Mert pontosan ez történik azokkal, akik ebben a nagy melegben veszik nyakukba a várost, hogy eljussanak a Margitszigetre, ahol egy profi várja őket forgatni és fotózni. Mint azt már régóta tudja mindenki, szerkesztőségünk két szerzője is tagja a Grimmauld tér 12 nevű Harry Potter cosplay csoportnak, de most csak én voltam jelen a mai fotózáson.

Betöltés

KATEGÓRIÁK

LEGFRISSEBB SZÁM