Az élményt, hogy teljes egészében át tudjam adni, muszáj azzal a látvánnyal kezdenem, ami akkor fogadott mikor megérkeztünk a rendezvény helyszínére és először kellett sorba állnunk a belépőnkért. Szokványos jegyárusító illetve átvevő konténerek voltak, ahogy azokat fesztiválokról, vagy hasonló nagyszabású rendezvénynél már megszokhattuk. A jegyek kezünkhöz vétele után egy a reptéren is megszokott mágnes kapu plusz a csomagunkat átvilágítós folyamat vette kezdetét. Ekkor tudatosult bennünk, hogy itt bizony nem babra megy a játék. Az öltözőnket elfoglaltuk a PlayIT Gameing Aréna hátuljában, ahol már javában folytak az előkészületek a minél impozánsabb és kiemelkedő show érdekében. Mindenki az utolsó simításokat végezte a jelmezén, a sminkek felkerültek és elkezdtek szivárogni a látogatók a PlayIT Gameing Arénába.

Rengeteg kiállítóval és előadóval találkozhatott az ember a rendezvény egész területén. A pénteki és vasárnapi napon a látogatók a cosplay show-t tekinthették meg a PlayIT Gameing Arénában, miközben az esport csarnokban egész nap mentek a különböző versenyek döntői.

A konferálást követően a fények kialudtak és az első videó indulásával kezdetét is vette a cosplay show. Megannyi igényesen elkészült jelmezt és szuper színpadi alakítást láthattunk az ország számos elismert cosplayesétől. A show végeztével mindenki még egyszer színpadra vonult egy csoportkép erejéig.

A fellépést követően elkezdtek a fellépők bejárni újra a rendezvény helyszínét és minél jobban elvegyülni a tömeggel. Néhány kiállítót megemlítve többek között a Nintendo, az Asus a Sony és még sorolhatnám jelentek meg igen terjedelmes méretű standdal ahol különféle játékokat lehetett kipróbálni, mint pl. One Two Switch, Final Fantasy XV Windows Edition, a méltán híres PUBG és folytatódik a sor. Nagyon sokáig tartana elsorolni, hogy mi mindennel lehetett játszani, mi mindent lehetett kipróbálni, és hogy mennyi élményt szerezhetett az ember.

Szombati napon került megrendezésre a cosplay verseny is szintén a PlayIT Gameing Aréna színpadán. Sok cosplayes érkezett az országból és nem csak Magyarországról, hogy összemérjék a jelmezeiket egy nemzetközi versenyen. Hazai zsűrink mellett a külföldiek is helyet kaptak.
Első helyezett @Okkido második helyezett @DrakeInc…. harmadik helyen a külföldi @Haylin és a közönség kedvence pedig @Bekiie lett.

A vasárnapi napon szintén fáradtan ám, de nem törve érkeztünk meg a kora reggeli órákban és kezdtünk el készülődni. A biztonsági őrök között már ismerős tekinteteket vélhettünk felismerni, hisz harmadik napja, hogy együtt dolgozunk a rendezvényen. A látogatók hada elárasztotta a csarnokokat és a megnyitót követve mi is belevetettük magunkat a jobbnál jobb programokba. Interjúk hadát sikerült elkészíteni mind hazai mind a külföldi vendégeinkkel. A fellépők mellett sok YouTube-errel és esport versenyzővel is lehetett interjút készíteni a sajtószobában. Külön érdekesség, hogy az egyik külföldi zsűrink barátnője önként és „fun” ból csatlakozott a fellépők közé így ő is színpadra állhatott.
Egy utolsó csoportkép és egy kis buli még a színpadon aztán folytatódhatott a különböző programok hada. Külön élmény volt a cosplayes fellépőket jelmezben lazer harcolni vagy éppen falat mászni, látni. Esténként kapott helyet a LOL valamint CS:GO döntő is az esport arénában. A versenyeket megelőzve két zenész, akiket nem is kell bemutatnom [TheFatRat] és [NemTudomANevét] egy fergeteges koncertet hozott el nekünk.


Közeledett a nyolc óra és néztük, hogy vajon mit nem próbáltunk ki még, de szerencsére sikerült a listánk végére érnünk. Remélem legközelebb is kerül megrendezésre hasonló rendezvény és mindenkinek csak ajánlani tudom, mert számomra egy kihagyhatatlan élmény volt.

Geri