Kategória: Fotós Ismertető

Markó Richárd

Bár a fényképezés mindig is érdekelt, sokáig megelégedtem az események dokumentálásával. Néhány éve szert tettem egy komolyabb fényképezőgépre, onnantól egyre céltudatosabban kezdtem fotózni. Az útkeresés során egyre inkább a portréfotózás irányába fordultam, de hamar rájöttem, hogy az „utcán állok és szép vagyok” jellegű fotóknál valami izgalmasabbat szeretnék csinálni. Mikor egy rendezvényen sikerült lencsevégre kapnom egy gyönyörű Elf cosplayert, arra jutottam, hogy talán ez a téma lehetne az amit a legszívesebben fotóznék.

Fotós: Cleo Photo – Kapuszta Kleopátra

Párhuzamosan történt, hogy Alice Griever barátnőm nem talált fotóst, engem pedig ebben az intervallumban kezdett érdekelni a fotózás, így vele próbálhattam ki először ezt gyakorlatban. Egy ideig autodidakta módon tanultam a képek készítését és az utómunkát, aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy szeretném szakmaként is elsajátítani, így elvégeztem a Fotográfus és fotótermék-kereskedő OKJ-t. Cosplayek fotózása mellett szívesen vállalok légtornát és esküvőket egyaránt.

Fotós: REKAPH

2010-ben ismerkedtem meg a cosplayezés világával, ami aztán sok évig teljesen magába szippantott. 2012-ben kezdett el érdekelni a fotózás komolyabban, de 2014-ben jutottam arra ez elhatározásra, hogy szeretném magasabb szintre emelni a tudásom. Elvégeztem egy fotográfus képzést és utána egy videós képzést is végigcsináltam, úgy gondoltam a kettő egymásra épül és hasznos lehet a későbbiekben.

Fotós: Kasz Krisztián

Fotográfiával az ezredforduló környékén kezdtem el foglalkozni. Filmrendezői pályára készültem, így fontosnak tartottam megismerni a képalkotás alapjait. Akkortájt egy kisfilmes automata fényképezővel kattintgattam, majd a digitális technika hajnalán a család ausztriai kirándulásán vásárolt kompakt fényképezővel folytattam kalandozásaim.

Fotós: Sármai Balázs

Sármai Balázs már több mint egy évtizede fényképez, és alkot különféle digitális tartalmakat, de csak 2011-ben készített először cosplay témájú képeket. Szereti a geek kultúrát, az albínókat, a kiborgokat és a hallgathatatlan elektronikus zenét.

Fotós: Cleanpig’s Hideout

Durván 2011 és 2012 között kezdtem el a fotózással foglalkozni és lelkesen jártam különböző rendezvényekre kattintgatni. Személyiségemből adódóan rettentően bosszantott – sőt bosszant még a mai napig is – hogy a fejemben kitűzött szintet nem tudtam olyan minőségben elérni, mint amilyet kívántam volna. Ez a jelenlegi napokra is jellemző rám, mindössze annyi különbséggel, hogy azt a képzeletbeli mércét egyre magasabbra és magasabbra rakom magamban. Egyszerűnek tűnhet, de ez az elégedetlenség és nyers önutálat egyengeti mai napig a fotós pályafutásom útját.

Fotós: Montasy Photography

2004 óta működök Montasy (Montage & Fantasy) néven elsősorban Nyíregyházán. Először fotómanipulációkat készítettem, majd hobbiból kezdtem el fotózni. Miután az első fotópályázatot, amire képet küldtem, sikerült megnyernem és a képem óriásplakáton, illetve mozihálózatokban freecard-okon is megjelent, elkezdtem komolyabban foglalkozni a fotózással. A Szerepjátékosok.hu tulajdonosaként, a Nyíregyházi Anime Meet és a 2007-es NyaCon egyik főszervezőjeként sosem állt távolt tőlem a cosplayfotózás.

Fotós: W’s Photos

W’s Photos oldalamat körülbelül 2 éve kezdtem el, bár még nem ezen a néven. Oka az volt, hogy a videózással foglalkozó barátaim suli és tovább tanulás miatt nem tudtak elég időt szánni erre. Viszont én ott álltam egy digitális tükörreflexes fényképezőgéppel és motivációval arra, hogy szeretnék videózni, riportokat és kisfilmeket csinálni. Később rá kellett jönnöm, hogy kevés vagyok egy ilyesmi méretű produkció teljes elkészítéséhez egyedül, így adta magát, a fotózás.

Fotós: Super Studio 8

A Super Studio 8 2015-ben alakult, vagy inkább alakult újra. Eredetileg egy Egri diákok által kezdeményezett rövidfilmekkel foglalkozó kis társaság volt (akkor még Studio 8 néven).

Fotós: Swords&Blueberries Creatives

Swords&blueberries creatives fantázianév alatt futó oldalamat 2017. februárjában indítottam, azzal a céllal, hogy fotós és cosplayes munkáimat ott egyaránt megmutathassam.

Fotós: A kisördög és a bagoly Entertainment

A cosplay fotózásban az inspirált, hogy kreatív és ügyes emberekkel találkozhatok akik szebbnél szebb, jobbnál jobb kosztümöket készítenek vagy viselnek. Akik szívüket, lelküket, erejüket, energiájukat, pénzüket ölték bele, hogy a lehető legjobb karakterhűséggel jeleníthessék meg kedvenc karakterüket.

Fotós: Black Fox Team

A Black Fox Team fotós csapatot 2011 nyarán alapította Bánsági Andor (Rick), aki akkor már közel öt éve vett részt az animeconok és a cosplayversenyek szervezésében. A társaság kezdetben hat tagból állt: Jakab Tamás és Födémesi Csaba fotósok, Pecze Margit és Rédei Anna (Enji) cosplayesek, valamint Takler Ágnes grafikus, aki a csapat arculatáért volt felelős.

Betöltés

KATEGÓRIÁK

LEGFRISSEBB SZÁM