Kapuszta Kleopatra

Párhuzamosan történt, hogy Alice Griever barátnőm nem talált fotóst, engem pedig ebben az intervallumban kezdett érdekelni a fotózás, így vele próbálhattam ki először ezt gyakorlatban. Egy ideig autodidakta módon tanultam a képek készítését és az utómunkát, aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy szeretném szakmaként is elsajátítani, így elvégeztem a Fotográfus és fotótermék-kereskedő OKJ-t. Cosplayek fotózása mellett szívesen vállalok légtornát és esküvőket egyaránt.

A cosplayes múltam sokat segít a modellek beállításában, hiszen gyakran álltam a lencse másik oldalán. Emellett könnyíti a meglátásaimat, hogy szoktam anime sorozatokat nézni, illetve játszom videójátékokkal, ezáltal a karakterek környezetét, jellemét is egyszerűbb megvalósítanunk. Fontosnak tartom, hogy oldjam a modell feszélyezettségét, s hogy jó hangulatban teljen az alkotás. A fotózás előtt a modellel együtt referenciát keresünk az adott karakterről, hozzá illő pózokról, melyekhez a fényképezés során őt saját alkatához mérten pozícionálom és hozzá igazítom, így rugalmasabban tudunk haladni. Emellett saját ötleteket, beállításokat is alkalmazok, de valakinél például a saját, természetes pillanatairól készült képek a legelőnyösebbek. Szeretem megkérdezni a megrendelőt, hogy esetleg van-e olyan, amit kifejezetten szeret, vagy nem szeret önmagán, s ezt figyelembe véve készítem el a fotókat.

A fényképeim jellemzője, hogy az adott karakterhez formálom a modellt. A fotózásban az motivál, hogy az emberek a képeken éljenek, és öröm töltse el őket, amikor viszontlátják magukat. Ugyanakkor az is ösztönöz, hogy minden alkalommal jobbá váljak szakmailag, szerkesztésileg és új tudást sajátíthassak el.

Legyen szó akár önbizalom növelésről, vagy a cosplayes oldalad tartalmakkal való feltöltéséről, keress bátran!


Facebook Instagram Youtube deviantART Twitch Email Támogatói oldal