A név igazából nem egy embert takar, hanem a német Laura és Ralf párosát, akik 2007 óta vannak együtt és azóta is együtt dolgozgatnak. De igazán csak 2012-ben hódították meg a világot hihetetlen részletességű munkáikkal, amik olan neves címekből erednek, mint az Overwatch, az Elder Scrolls vagy a Witcher.
Többször külön a játékokat fejlesztő cégek keresték meg őket, dolgoztak együtt a Blizzarddal, a Bethesdával és a CD Projekttel, hogy néhányat említsünk.

Különféle rendezvényeken voltak már díszvendégek, ahol workshopjuknál igyekeztek minél többet átadni tudásukból. 2018-ban már negyedik cosplayes segédkönyvüket adták ki, angol és német nyelven egyaránt.
Imádnak olyan fandomokat megeleveníteni, ami főként fantasy elemekkel bír, de talán ezek azok amiknél a legszélesebb is a paletta.

Azt írják honlapjukon, „Célunk, hogy mindig jobbak legyünk, mint tegnap voltunk!”
Sok évig versenyeztek együtt, először 2012-ben. Mivel Laura nagyon szerette a Blizzard játékokat, gondolták kipróbálhatnák magukat a Blizzard cosplay versenyén, amit minden évben megrendeztek a Gamesconon. Bár ez volt az első cosplayer éve, mindenképpen részt akart venni, csak a móka kedvéért. Aztán egy nagyszerű második helyezést ért el.

A következő két évben mindketten versenyeztek, mindig nagyon szép eredményekkel,

2012:
2. hely BLIZZARD Costume Contest (Gamescom, Germany) – Demon Hunter

2013:
1. hely BLIZZCON Costume Contest (Blizzcon, USA) – Male Barbarian
1. hely BLIZZARD Costume Contest (Gamescom, Germany) – Male Barbarian
1. hely Dragon’s Prophet Cosplay Summit (Gamescom, Germany) – Guardian
1. hely RPC Costume Contest (RPC, Germany) – Death Knight

2014:
2. hely BLIZZCON Costume Contest (Blizzcon, USA) – Malfurion
4. hely BLIZZCON Costume Contest (Blizzcon, USA) – Tyrande
2. hely BLIZZARD Costume Contest (Gamescom, Germany) – Maghda
1. hely RPC Costume Contest (RPC, Germany) – Warrior Faun

Mikor cégekkel kezdtek közösen dolgozni, úgy döntöttek nem lenne fair ha továbbra is versenyeznének, így 2015 óta többnyire csak a zsűri pult mögül vesznek részt.


Szerző: Lunathra