Porcelán szépség, tünde báj és varroda harc a színpadon (Interjúk I. rész)
Egy cosplayes, egy zsűri tag és egy fotós érzelmektől hemzsegő mini élménybeszámolója arról, hogy mit tapasztaltak az idei nagy tavaszi otaku partin.
Tavaszi MondoCon 2014 – Vasárnap
Ma egy igazi csemegével készültem, ugyanis a vasárnap nagy részét a backstage-ben töltöttem, így sajnos sok programról lemaradtam, de cserébe olyan dologban is részt vehettem, amiben korábban nem volt alkalmam.
Elbúcsúzott az Animax
Idén tavasszal megszüntette műsorát az Animax idehaza is. A TV csatorna dolgozói az utolsó napra egy egészen különleges búcsú bulit szerveztek, ahová cosplayeseink kis csoportja is látogatást tehettek, mint meglepetés vendégek!
2014 Tavaszi Mondocon – Szombat
Veszélyesen sűrű hétvégének ígérkezett a mostani: Nemzetközi Könyvfesztivál, PlayIt, Mondocon, Star Trek találkozó – én pedig legszívesebben osztódással szaporodtam volna, hogy mindenhol ott lehessek. Végül döntöttünk Ixivel, és a Mondocon nyert (ki hitte volna?) – így bizony a Watchaholics lányok újra cosplayt öltöttek.
III. Harry Potter Hungary találkozó
Az első két találkozón nem tudtam részt venni (őszintén, nem is hallottam a létezésükről), aztán tavaly Ixi elhívott egy Pottercon találkozóra, és elszabadultak a dolgok – azóta vagyok én is igazi cosplayer. Ezek után fel sem merült bennem a lehetőség, hogy nem veszek részt a találkozón, és ha már én megyek, akkor jön Ixi és Orlissa is. Egy igazán fergeteges napnak néztünk elébe így hárman.
Amikor jó érzés skizofrénnek lenni: I. Japán-nap Szegeden
Középiskolásként több dologban is hittem. Például abban, hogy a harmincat taposó, erősen kopaszodó töri tanárom a legszexibb férfi a világon, hogy a tejet és a sajtot is imádják az egerek, és hogy anime-manga fannak lenni igen magányos küldetés. 10 évvel később már...
Tavaszi Fotópályázat – 2014
Ismét fotópályázatot hirdet a Mondo és a Cosplay.hu! Ahogy azt már megszokhattátok, ismét várjuk a lelkes fotósok képeit és továbbra is értékes díjakat lehet nyerni!
2014. Tavaszi Cosplayverseny – versenyzői listák
A 2014-es tavaszi versenyzők listája:
Photoshoot: Elise (Sound Horizon – Pálma Cosplay)
Ez a photoshoot a Budai Várban készült, még 2013 nyarán. A turistákat jobban érdekelte Pálma, mint a vár, bár ez szerintem nem meglepő. 🙂
Két éves a Grimmauld tér 12
Végre ez a szombat is eljött, a G12, az az, a Grimmauld tér 12., Magyarország első és egyetlen Harry Potter cosplay klubja. Találkozás a Nyugati pályaudvarnál, ahol egy hirtelen ötlettől vezérelve keresni kezdtük a 9 és ¾-dik vágányt, volt, aki jót nevetett a dolgon, de akadta olyan vonatra várakozó, aki biztosra vette, hogy a tízedik vágány környékén megtaláljuk. Aztán irány a Margitsziget, sétálva, mindenkin talár, süveg vagy éppen napszemüveg – igen, mi is nevettünk a dolgon.
Dudus: A kaloda
Mivel Rogernek azt a kinézetét terveztem amelyet a kivégzésekor viselt (ami lényegében csak a póló, öv és nadrág színében különbözik a többitől), így a pontos összkép érdekében el kellett készíteni a “bilincset” ami leginkább egy miniatűr kéz kalodának néz ki ezért...
Photoshoot: Elf (Lineage II – Yuriko)
A photoshoot Bécs egyik legszebb részében készült. A fotózást a nagy hőség és a sok turista is nehezítette, de nem bántuk meg.
Photoshoot: Vanille (Final Fantasy XIII – Yuriko)
Néha nem is kell messzire menni a Contól ahhoz, hogy jó képek szülessenek, íme néhány kép Benji és Yuriko által. 🙂
Animekarácsony 2013
Egy sith lovag, egy kalóz és két Mardekáros diák beszélget – mondanám, hogy viccelek, de én vagyok az egyik diák.
Sajnos a hobbihoz is pénz kell… DE MI SEGÍTHETÜNK – Periflex Magyarország
Ha tartósan szeretnél Németországban dolgozni, vagy csak szeretnél végre normális pénzt keresni pár hónap idénymunkával, hogy könnyedén megvalósíthasd a legújabb cp tervedet, akkor kattints ránk és lájkolj minket a Facebookon. Ezzel tulajdonképpen nem teszel mást, mint a szobádba rendeled legfrissebb állásajánlatainkat, valamint korrekten tájékozódhatsz a kinti helyzetről, lehetőségekről hírek és beszámolók formájában.
Cosplayográfia: Momiji
Sok mindent gondolhattok róla. Van, aki szerint megdöbbentő amit csinál, más jót nevet rajta, valaki imádja. De egy biztos: mosoly nélkül nem lehet mellette elmenni! Ő Momiji, az „enigmatikus alakváltó”!
A cosplay világa: Bevezetés (cikksorozat I. rész)
Tudományos kutatás a cosplayről mint jelenségről és szubkulturális identitást teremtő tevékenységről egy rajongói kultúra kontextusában.
Photoshoot: Auriel (Diablo 3 – Miharu)
A Living Dream Project felajánlásával az Animekarácsony cosplayverseny nyertesei fotózáson vehettek részt.
Stargate, cosplay, záródó írisz – A Volán székházban kódolták a hetedik ékzárat
2013. november 24-én ünnepelte a Csillagkapu Cosplay Klub első szülinapját. Ennek örömére klubnapot szerveztek a budapesti Volán Székházban.
Photoshoot: Hilde (Soul Calibur – Aoime)
Hilde egy összeomlásban lévő királyság hercegnője, többek között ezért is választottuk a margitszigeti romokat fotózásunk helyszínéül. A fotókat Dave készítette, és egy nagyon kellemes hangulatú fotózásban volt részünk 🙂


























