Sziasztok!

Mivel van szerencsém három hónapot Dél-Koreában tölteni, csak természetes, hogy hoztam magammal cosplayt „vészhelyzet esetére”. Az első alkalom, hogy felvehettem az egyiket, Május 31.-én jött el, amikor is megrendezésre került a Seoul Flower Market területén a Comic World nevű kisebb esemény.

Mivel a szállásomtól 2 óra az út oda, ezért reggel 6-kor indultam: ha 10-kor kezdődik a cosplay verseny, és még nincs jegyem, muszáj időben indulnom. Harley-t vittem ki végül, mert amilyen ügyes vagyok, otthon hagytam a vörös parókámat. Magát az épületet nem volt nehéz megtalálni, ugyanis akkora tömeg állt előtte, hogy nehéz lenne szavakba önteni. Nagy nehezen találtam valakit, aki tudott angolul, és segített abban, hogy az 5 sor közül ugyan melyikbe kell, beálljak? Volt itt sor mindennek: Az elővételeseknek ,a már meglévő jegyeseknek, a helyben vásárlósoknak, a cosplayeseknek, és egy külön sor, hogy azok a cosplayesek akik már megvették a jegyet, bemehessenek, ugyanis annál az ajtónál, ahol a jegyet vettük, számomra teljesen indokolatlanul nem lehetett bemenni. Várakoztunk kb egy órát a 40 fokban, és mivel szőke hajammal és fehér bőrömmel igencsak kilógtam a tömegből, mindenki azt bámulta, ahogy szenvedek. A belépő 4000 won volt a két napra kb 800 Huf. Bejutás után döbbenten tapasztaltam, hogy még több sor vár rám: egy sor, hogy kitöltsd a cosplayverseny jelentkezési lapot, egy külön sor hogy ezt csekkolják és megkapd a karszalagodat rajta a saját számoddal, hogy ha hívnak, és esetleg nem tudják kiejteni a nevedet (mint például az enyémet) akkor egyszerűbb legyen. Miután itt végeztem, beálltam a női öltöző sorba, ahonnan átcaplathattam a sminkszoba sorba. A női öltöző körülbelül olyan volt, mint bármelyik próbafülkés helység a plázákban, és itt volt tükör is. A sminkszoba egy üres terem volt, ahova vegyesen mehettek be fiúk és lányok is, de itt már nem volt tükör. Miután felszenvedtem magamra a jelmezt, és a sminket is megcsináltam, eszembe jutott, hogy nem láttam ruhatárat. Még fél óra keresgélés valaki után, aki tud angolul, majd mint megtudtam, a ruhatár a következőképpen működik: ők adnak egy fekete szemeteszsákot, te belepakolod a cuccaidat, majd kapsz egy ragadós hátlapú cetlit és azt ráragasztod. A procedúra után egybedobálják a zsákokat, aztán majd keresgéld meg ami a tiéd. Én inkább kihagytam ezt a lehetőséget.

Cosplay! Tudom, hogy úgyis ez érdekel titeket a legjobban. Be kell valljam, én körülbelül egy órát bírtam ki a jelmezemben, ugyanis annyira meleg volt, hogy elkezdett a fehér festék csordogálni az arcomról. A többiek viszont remekül bírták: néhányan egyenesen bundás karakterek bőrébe bújtak! Rengeteg-rengeteg cosplayes volt, szerintem a résztvevők 75%-a. Szép számmal képviselték magukat az erősebbik nem képviselői is, sőt, az is előfordult, hogy női karakter bőrébe bújt egy-egy srác! (Megtaláljátok a kakukktojást a képek között?) Voltak remekül elkészített jelmezek, és voltak kevésbé tökéletesek is, de hogy őszinte legyek, ez az épületben senkit nem érdekelt. nagy részben amiatt, mert senki nem figyelt rájuk:bődületesen sok pénzt költöttek egy-egy standnál egy printért, nyomtatott képért. Nem cosplayesekről, csak anime figurákról. Azt, hogy miért ad ki valaki 7500 won-t (kb 1500 Huf) egy fotópapírra kinyomtatott hétköznapi képre, nem tudom. Visszatérve a cosplayre, a kertben emelkedett hangulat uralkodott: a táj egyszerűen gyönyörű volt, bárhova néztél, csodálatod fotóhelyeket láttál. Mindenhol cosplayesek beszélgettek egymással (néha térdig érő bundában, a 40 fokban), néhol egy-két fotós is feltűnt, de azt kell hogy mondjam, nem voltak túl sokan. Magyarországról mindenki annyit tudott, hogy sok cosplay rendezvényünk van, de képről sem ismert fel egyikük sem neves cosplayest sem kis hazánkból.

Sajnos a második napra nem volt alkalmam elmenni, de remekül éreztem magamat, és csodálatos érzés volt megtapasztalni milyen egy ennyire más kultúra hasonszőrű rendezvénye! A következőre is biztosan elmegyek.

Nektek melyik a kedvenc cosplayetek a képek alapján?