A helyszínt előre kinéztük. A Széchenyi-hegyen lévő Széchenyi-emlékmű környékén kóboroltunk előzőleg pár órát, vadászva az olyan tereptárgyakra, mint lépcső korláttal, kovácsoltvas kerítés, miegymás. Szigorúan archaikus stílusban persze.
Mire mindenki megérkezett a helyszínre, a Nap már lemenő félben volt. Nem aggódtam különösen emiatt, úgyis esti fotózás volt a terv. Amíg a lányok sminkeltek, addig mi leginkább egy bennszülött szarvasbogár fotózásával voltunk elfoglalva – ha már úgyis ott volt a frankó új 100 mm-es makró objektívem. Meg persze a kötelező érvényű ökörködés sem maradhatott ki.
Enji kecses kezei által elkészült a smink, állítsunk állványt! Néhány tesztkép, és már jöttek is az éles képek. Az ég itt már mélykékben derengett, épp elkaptunk még az igazi esti, de nem éjszakai hangulatot. Fent fényképeztünk az emlékművön, a kőkorláttal a háttérben. Áron segített a világítás tartásában, Rick pedig vadul ötletelt, és instruálta Margitot.
Megvoltak a fenti képek az kilátón, és a lentről felfelé fényképezett képek. Irány a lépcső! Margit rendületlenül csak jött, jött le a lépcsőn, a vaku meg csak villogott. Elég sokat elszöszmötöltünk itt a lépcsőnél, próbáltam összelőni a vaku erejét a háttér világításával, ami most már leginkább az utcai lámpa fénye volt. Játszottunk a kompozícióval, és a pózokkal. Amikor összejött pár jónak tűnő kép, mentünk tovább.
A következő helyszín egy kis kertecske volt, amit kovácsoltvas kerítéssel vettek körbe. Nagyon költői, nekünk pont megfelelt. Margit különböző pózokban ült a kőpadkán, és dőlt neki a kerítésnek. Nehéz volt komoly arcot vágnia, mivel bármikor találtunk okot arra, hogy szörnyű vihogásban törjünk ki valamin.
Volt még egy pár kép, amikor Margit egy lámpással a kezében kóválygott a rettentő vadonban, majd jött az este (vagy inkább már éjszaka) fénypontja: a világító lötyi a pohárban. Rick világító partykellék rudakat vett elő, majd a tartalmukat egy szép talpas üvegpohárba öntötte. Egy kicsi saját magára is jutott, féltünk is, hogy vérfarkassá változik, vagy valami ilyesmi.
Az este legidegtépőbb fél órája most következett. Valahogy rá kellett venni a fényképezőgép érzékelőjét, hogy egyszerre jelenítse meg a korom sötétben világító löttyöt úgy, hogy az ne égjen ki fehérbe, a háttérből, és Margitból is látszódjon valami, és a hangulata is maradjon meg a képnek. Próbálkoztunk másodperc feletti hosszú záridővel, és HDR technikával is, de egyik sem tűnt járható útnak. Végül maradtunk a jól bevált vakus módszernél, egy kis csavarral: a vaku elé egy zöld színező fóliát tettem, ami belecsempészte a képbe ezt a „megmérgezett” hangulatot, ha már ugye Hősnőnk úgy is világító mérget iszik. Akkor már láttam, hogy ezek az este legjobb képei.
Az utolsó kép hajnali fél 2 után készült el. Hosszú este volt, de mindenki remekül érezte magát. A képek pedig… na, ezt döntsétek el Ti!
