Hajónapló 2014.05.08.

Paszuly első tiszttel neki vágtunk, hogy új cosplayes világokat fedezzünk fel, utunk bizonytalan és veszélyes, de kitartásunk, és lelkesedésünk határtalan azon célból kifolyólag, hogy tapasztalatainkat megoszthassuk az otthoniakkal.

A vonatút 15 órásnak ígérkezett, én tudtam, hogy mivel állok szemben, ezért készültem olyan dolgokkal, amik megfékezhetik őrületemet, és ha elhagyom őket, akkor megint 8 év kell majd, hogy összejöjjön rájuk a pénz. Mindezen kiegészítők, gondoltam majd segítik utamat, ha elkapna az unalom, esetleg egy beszélgetni vágyó néni, de álmaimban se gondoltam volna, hogy ilyen megterhelő lesz az otthoni több hetes és megannyi végig aludt iskolai óra által megacélozott lelkemnek kitett terhelés.
Kezdve a Gandalf mentalitással megáldott „itt úgysem engedem át” illemhelyen keresztül, egészen az ezzel a problémával foglalkozó, és minden egyes negyed órában azt meglátogató hölggyel, aki külön előadást tartott volna a hüvelyfertőzésekről, ha nem zárom rá az ajtót.
Voltak még törzsi zenét hallgató nem intergalaktikus nyelven beszélő Isten furcsa teremtményei, akiktől a vagon elejébe menekültünk, illetve minket 4-szer igazoltató cosplaytől mentes mugli törvénybeliek, akik a jegyeinket, illetve személyazonosságunkat ellenőrizték.
Én, mint megértő új kapitánya a felfedező utunknak természetesen hagytam, hogy első tisztem aludjon, addig őrködtem épsége, és a szállítmányunk felett. A sötétségből kiérve végül gyönyörű hegyekkel borított tájak jelentek meg előttem, amiket a napfelkelte ragyogott be (csak egy napjuk van, de béna…) az emberi populáció nem volt eleresztve számmisztikailag, ami még jobban a Megyére emlékeztetett, és Samu kedves pöndörien húsos, és erős…lábszőrére.

Régi lelakott, és a szocialista időkből itt maradt épületek mindenhol, komoly ipartelepek, kóbor kutyák, jó munkásemberek, öreg épületek, amiken ismét átvette a hatalmat a természet, utat törve magának a beton és vastömbök között. Szülővárosom Miskolc ugyanilyen volt, tehát engem nem különösebben zavart az grafikája a helynek. Bukarest annyi különbséggel tért el az eddig felsorolt tájaktól, hogy egy hatalmas híd volt a vonatállomás mellett, és a táblán a megállóban az volt írva, hogy Bukarest. Paszullyal hosszú tanakodás után, érezve, hogy a több kilós táskám menetet vág a vállamba, közös nevezőre jutottunk abban, hogy senki se nézte meg az oda utat a hotelhez. És a buszokon, illetve a megállókban a táblák és utcanevek hiánya sem adott ahhoz kezdőlökést, hogy felszálljunk egy tömegszállító járműre, ezért taxiztunk. Annyira megtetszett nekünk a 600-900 hufnágel közötti ár, hogy minden nap ezt kamatoztattuk, tekintve, hogy a metró állomáson se találtunk térképet, vagy megálló neveket.
Ám történetünk nem ennyire egyszerű, hiszen csak alapszinten tudnak angolul az emberek, viszont nagyon jók activityben, nem is volt ez másképp utolsó nap, amikor eljátszottam, a vonatot a kocsi előtt, hogy a pasinak eljusson az agyáig, hogy hova akarunk menni. Taxisofőröket két kategóriába lehet sorolni:
1. nagyon hajtok balkániasan káromkodva vezetek
2. szívélyesen és kedvesen autókat magam elé engedve, angolosan kikanyarodunk, hadd pörögjön, a taxióra
Nem tudom eldönteni melyik a jobb, a halálfélelem, vagy a kiürülő pénztárca?
Végül megérkeztünk, de az utcasarkon eldugott kocsma és hotel kombinációval ellátott Alice in Wonderland berendezésű hotelt nehezen találta meg a csóka. Mindamellett, hogy kicsi és praktikus volt, no meg este tele lezüllött rockerekkel, ami én is volnék, még olcsónak és tetszetősnek is hatott.
Szerettem elmerengeni a falra festett varázsgombákban, miközben arról álmodoztam, hogyan fogok végig vágtázni Jason Momoa hatalmas mellkasán, mint egy igazi Dothraki.
Volt 2 órám, hogy összeszedjem magam úgy, hogy nem aludtunk és ettünk, sőt én pénzt sem váltottam, továbbá igen a legnehezebb cosplayt választottam első napra. A hosszú szenvedésem részleteiért keressetek fel, vagy az oldalamon, vagy személyesen a lényeg, hogy nehezen is, de kijutottunk. Utunk egyből Kamui, és Yaya Han pultjához vezetett, ahol egyből be is boltoltunk fotókból, aláírásokból, sztorikból, és felvételből, amikor is bemondják, hogy ez a CosplayTV.
Végig mentünk az összes csarnokon lefényképezve, és filmezve mindent, ami szembe jött, ingyen cuccokat lenyúlva, a belógós helyeket kinézve, teljesen kiszipolyozva a rendezvényt, később a többieket indultunk el felkutatni. Ahogy Ash a Pokémonban mi is úgy gyűjtöttük össze a hét cosplayest, majd még a külön bagázst, akik maguktól jöttek, hogy megmérettessenek a szombati craftmanshipen.
Sajnos vagy nem, a rendezvény két részre volt osztható:
1. játékok, társasok, és LoL
2. színészek, és boltok
Tekintve, hogy a cosplayesekből sem volt túljelentkezés, mert ez igazából egy képregényfesztivál volt. No meg ugye mi is a társaság miatt járunk ki a conokra, és a király konferálókat megnézni (kacsint, kacsint), ezért ha a többi csapat nem jött volna ki, halálra lettünk volna ítélve. Viszont abból kiindulva, hogy az alaptéma, mint említettem a Comic Con volt, és nem nagyon alapoztak a cosplayesekre, így is megnéztek az emberek, és folyamatosan váltogatták egymást, hogy fotókat készíthessenek a többiekkel, mert engem nem nagyon támadtak be, csak Marshallként, ami néha átcsapott, egy kicsit az Eredet projekciós jeleneteire…

Később haza indulva, a taxisok is mosolyogtak, az utcán az emberek sem akartak lekéselni, sőt Paszullyal készítettek is egy fotót, gyerekestül telefonnal, ahogy az a Majálisokon is illik.
A többi nap ugyanezekkel a ciklusokkal futottak le, fotózás, filmezés, futás. Viszont, ha már ott vagyunk, és nincs is pénzünk fotóra befizetni, mert azt elvitte a vonatút leperkálása, így is beugrottunk a fekete lesötétített Merciből kiszálló sztárok elé. Így van fotóm kedvenc újragondolt Conanemmel, nekem és Paszulynak is. Ám Mr. Sheppard nem volt hajlandó fotózkodni, a rendezvényen kívül ellenben a 193 centis jókötésű hawaiival. Udvariasan megvárta, hogy feltegyük a kérdésünket, miközben valami random segítőlány faggatta, viszont amikor elmondtuk szándékunkat, felhívta rá a figyelmünket, hogy odabent, ha fizetünk, megkaphatjuk, amit kérünk. Mire én természetesen jó kalózhoz híven, rávágtam, hogy már az is megvolt, csak szeretnénk közösen ketten is egy képet vele, de nem tágított. Ezen események ellenére, még Miyo megkérdezte, hogy énekel-e, amire még mindig ugyanolyan nyugodt hangnemben, azt válaszolta, hogy igen. Harmadik sztárvendégünk Natalie, pedig Flasht megszégyenítő módon tűnt el előlünk, akárhányszor el akartuk kapni.
Szombati cosplay versenyen Cassidy, és Aoime indultak, akiket Yaya Han, Kamui, és Giada Robin zsűriztek. Eredményeikre büszkék vagyunk, ugyanis mindketten dobogósok lettek, első (Cassidy) és harmadik (Aoime) helyezettként. (fotó: CoolADN)
Végül vasárnap előadást tarthattunk, a magyar cosplayesek nevében (amit előtte 2 órával tudtunk meg). Majd mi el is indultunk, most már rutinosan szenvedni a vonatúton.
Amikor megláttam a Békés megye feliratot, akkor megnyugodtam, hogy érteni fogom a diszkó zenés telefonok dübörgését, amit pókhasú emberek hallgatnak, és végre, megértik azt, amikor káromkodok, mert fellöknek a táskámmal együtt. Képszakadás, és már az Aréna Pláza, és a keleti vasfogai mosolyogtak rám, elmorzsoltam egy könnycseppet, megfogadtam, hogy többé el nem hagyom a Magyar Conokat, végül rohantam a munkába, és ott bekapcsolva a gépet, jelentkeztem AniNite-ra… azóta szégyellem magam.