poster_ace_hungary_1.jpgA (エース), azaz ACE, egy japán hard rock együttes, amely 2010-ben alakult. Első koncertjüket 2010 Április 18-án tartották, a Roppongi-ban található Laforet Múzeumban. az együttes azóta is töretlen sikerrel nyűgözi le közönségét "erősen agresszív, megindítóan gyönyörű és kiemelkedően kifinomult” rock zenéjével és kalózos megjelenésével.

A csapat tagjai: Nimo, az énekes, Rookie Fiddler, a hegedűs és Toshi, a basszus gitáros. Õket segíti Shunji a dobos és Kentaro a gitáros.

Az együttes stílusát általában a “hard rock”, “metal” és “pop rock” kategóriákba szokták sorolni.

2010-ben 6 kislemezt dobtak piacra, melyet kizárólag a koncertjeiken lehetett megvásárolni. és egy nagylemezt “BLACK ALBUM” címmel, amely 6 számot tartalmazott.
2011-ben, következő megjelnésükön, a zenekar hangzásvilága drámaian megváltozott.

Öt kislemezt dobtak piacra, amelyet ugyancsak kizárólag a koncertjeiken árusítottak. A kislemezeken sokféle nemzet (angol, japán, indiai, spanyol és amerikai) népzenéjének hatása mutatkozik meg, mintha körbeutazták volna az egész világot.
Vándorútjuk tovább folytatódik és soha véget nem ér!

Júliusban az A (エース) elhagyja Japánt egy hónapra, hogy meghódítsa Európát (“Absolute Conquest of Europe” Tour). Ennek a koncertsorozatnak az egyik állomásaként jönnek el hazánkba, hogy egy fergeteges koncerttel vegyenek le minket a lábunkról!

Helyszín: Crazy Mama club, Gubacsi út 97.
Időpont: 2012. Július 13
.
Jegyárak : 4500 HUF elővételben, 5000 HUF a helyszínen.
A jegyek megvásárolhatóak a www.eventim.hu  és a www.kanzenmusic.com weboldalakon.
Előzenekar: Ve5as
Program:
18:00 nyitás
19:00 Ve5as concert
20:00 ACE koncert

http://a-rock.jp/index.php
www.kanzenmusic.com
http://www.youtube.com/kanzenmuzic