Már a híradásokból is tudtam, hogy a szombati nap hőmérséklete igen magas lesz, de hogy ez a hőség képes lesz megolvasztani Miharu páncéljának ragasztóját, na, azt álmomban nem gondoltam volna.

A múltkori tapasztalatokból kiindulva most sem kívántam nyitásra odatoppanni, de túl későn sem akartam megérkezni, azonban ez mégiscsak sikerült. Ennek két fő oka volt: az első, hogy túl sokszor nyomtam rá a szundi jelre a telefonomon, a második, hogy hosszabb ideig tartott a pettyeim elkészítése, mint azt terveztem – és hála Ixi javaslatának, nem olvadt le rólam a festék.

A hőség igencsak visszatérő motívumnak bizonyult, mert érkezésem után az öltözőkben meg lehetett pusztulni – vagy kinyitjuk az ajtót egy kis kereszthuzatért, de ezt valahogy inkább nem akartuk. Mindenesetre órákat töltöttünk el itt, míg végre sikeresen felapplikáltuk Galaxina szárnyait, vagyis csak csináltuk volna, mert az utolsó pillanatban megadta magát a ragasztó a szárnyak súlya alatt. Aztán jött a felismerés, a szervezőség bizony gondolt az ilyen balesetekre és felállított egy javítóstandot, és nekik sikerült is orvosolni a helyzetet.

Az öltözőhöz képest még inkább fullasztó helynek bizonyult az a pavilon, ahol az árusok kaptak helyet. Az épületet betöltő emberek és a friss sushi illata olyan egyveleget alkotott, amit szerintem az életben többet soha nem akarok újfent érezni. De minden problémát megoldott a csillagos ég, meg egy kis szellőztetés.

A cosplay klubok közül egyedül a Csillagkapusoknak volt esze (a többiektől bocsi, de mind tudjátok, hogy igazam van), ugyanis ők szabadtéren verték fel katonai rejtekhálóval bújtatott standjukat. Ugyan ide is rávetült a perzselő nap fénye, de cserébe folyamatos szellő is hűtötte az ott egybegyűlteket, illetve az az ötkilós jégcsomag, amiből volt szerencsém nekem is kapni egy kockát – angyalok vagytok srácok, az életemet mentettétek meg!

Talán ezen a Mondoconon voltak a legtöbben a látogatók, olyan embertömeg hömpölygött mindenfele, amit még eddig nem tapasztaltam. Az árusokhoz alig lehetett hozzáférni, a kajásokról már inkább ne is beszéljünk. Nem tudom pontosan, hogy mégis miképpen függ össze a kettő, de mégis, a hőség hatására – mivel mindannyian egyöntetűen szenvedtünk, az is, aki lengén öltözött, és az is, aki nem – valahogy türelmesebbek, elfogadóbbak és felszabadultak lettek az emberek. Talán ez volt az eddigi legjobb ilyen rendezvény, amin részt vettem.

Nagyon köszönöm mindannyiótoknak a mai napot, sok új emberrel ismerkedtem meg, még több régi baráttal találkoztam, de akadtak páran, akikkel elkerültük egymást – sajnálom, remélem, legközelebb összefutunk, de sajnos nincs belőlem még egy (mert a világ nem bírna el két olyat, mint én), hogy mindenhol ott legyek. A fotókat pedig nagyon köszönöm Szaninak!

És íme, az örök kérdés a Mondocon utáni hazafelé vezető úton: mi legyen a következő cosplay?

Forrás: Watchaholics