A mai kis szösszenet egy örömóda lesz ennek a csodás anyagnak az oltárán, mert bár drága, de egyszerűen zseniális anyag, és mivel idehaza még nem volt ennek az anyagnak nagyon nyoma, így gondoltam bemutatom többeknek is. Kísérletezni mindig ér, mivel ez már kicsit drágább cucc, ezért nem fogom mindenkinek ajánlani, de aki komolyan gondolja és van rá keret, annak itt az összefoglaló, amit tudni kell erről a bámulatos gyurmáról.

1.

Akkor mi is az az Apoxie Sculpt? Ő nem más, mint egy két komponensű epoxi agyag (1. kép). Ez lehet sokaknak nem mond sokat így ezzel kezdjük a magyarázatot. Az epoxi általában egy kétkomponensű, összekeverés után 1-24 órával megkötő, nagyon strapabíró dolgot takar, jelen esetben a megszokott műgyanta nem folyékony, hanem gyurmás változatát. Két részből A-ból és B-ből áll, kicsit másak, az egyik világosabb, keményebb, a másik lágyabb és sötétebb szürke. De a többi műgyantával szemben, ez nem agyrohasztóan mérgező, sőt akár szabad kézzel is lehet formázni. Az A rész az érzékenyebb bőrre lehet irritáló. De ez már egy jóval emberbarátibb anyag, a többihez képest. Kicsit jellegzetes a szaga, de ha valaha éreztél műgyantát, ez ahhoz képes semmi, gyengébb, mint egy körömlakk. Azért ne edd meg, és használat után próbáld meg a maradékot lemosni a kezedről, de ezek mellett egy nagyon stabil, sokoldalú és biztonságos anyag.

Másokhoz hasonlóan ezt is egy az egyhez arányban kell vegyíteni, de itt végre nem kell mérleg elég, ha két azonos méretű golyót kiszedsz a kis vödörkéből. Ezeket intenzív 5-10 perces gyúrást követően, egy teljesen homogén egyszínű masszát kell kapni, ami picit lágyabb, mint a kiindulási alapanyagok. Ezután már használatra kész, a különféle fajtáknak más a száradási ideje, de az alap, és nem kifejezetten gyorsan száradók esetén ez kb 1 óra. Ahol az első 30 percben nagyon jól formázható, míg később már kezd kicsit szilárdulni, de még 30 percig így is módosítható. Ezért, ha nem túl nagy adagokkal dolgozol, lesz rá bőven időd, hogy használd, és a teljes száradást követően is jól lehet egy kis nedves ujjal friss réteget felhelyezni.

De mivel ez azért egy szintén közel aranyárban mért anyag, ezért a legtöbbet ezen felhasználás közben lehet. A fél centinél vastagabb darabok teljesen feleslegesek, nem tesz hozzá stabilitásban és még nagyon nehéz is lesz tőle az egész. Ezért könnyen helyettesíthető a belső rész összegyűrt alumínium fóliával (2. kép és 3. kép). Ami ráadás nagyon olcsó és minden boltban kapható ezzel, illetve egyszerű drótvázzal stabil alapot lehet neki adni. Ami utána jobban tart majd, mint az egyéb cosplayes alapanyagok nagyon nagy része. Emiatt is egy nagyon kedvelt anyag, ha részletes textúrákat, illetve masszív kitüremkedéseket akarsz létrehozni (4.kép). Bár ahogy az EVA térhódításával jobban megnőtt a kereslet a Foam Clay iránt, ez sem tűnt el teljesen. Mert vannak funkciók, ahol még mindig ez a verhetetlen egyértelmű győztes. Mint például a hajszálpontos alak (5. kép) és mérettartó tulajdonságai miatt gyönyörű kiegészítőket lehet vele alkotni (6. és 7. kép), de javításra is épp ennyire jó. Ha valami műgyanta kiegészítő eltört ezzel meg lehet csinálni, szinte mindenhez tapad, ráadás a Worbla is nagyon jó barátja (8. és 9. kép), és a törött Worbla-t kiválóan lehet vele foltozni, ha nem akarod újramelegítéssel a deformációt kockáztatni. Medálokat, gyöngyöket és ékkő tartókat is lehet belőlük gyártani (10.kép), és ez az anyag nem fog cserben hagyni.

További jó tulajdonsága, hogy alapozás után nagyon jól tudja tartani a festéket, mivel nem törik, emiatt, ha nagy bevetés után le is kopik valahol a festék, azt egyszerűen meg lehet spot javítással oldani. Egyik saját munkám folyamata (11.kép). Nedvesen tükörfényesre lehet polírozni, az ujjlenyomatokat könnyedén el lehet távolítani, bár a vízzel minimális mennyiséget kell felvinni, mert túl sok víz a keverés utáni 15 percben nagyon fel tudja lazítani az anyagot, és akkor már deformálódhat kötés alatt. Csak pár csepp az ujjhegyeken elég általában mindenhez. Illetve teljes száradás után, kis víz sokat segít az új réteg zökkenőmentes kötésében. Így az eredmény egy teljesen egyesült darab, gyenge törésre hajlamos pontok nélkül. Festésre nagyon jól bírja a festékszórókat, gyönyörű textúrákat lehet vele kihozni. Szintén saját munka (12.kép).

Bár ezt még nem teszteltem személyesen, de akár az összekevert friss anyagot szilikon formákban lehet gyors műgyanta helyettesítőnek alkalmazni, hisz kb 1 óra alatt kész van a kisebb darab, az epoxinak ez kb 1 nap, így időszűkében jól pótolja azt. Ha meg sok ilyen pici dísz kell annál több időt lehet megspórolni (13.kép). A leggyakoribb az ilyen szürkés színű, ez a natúr formája, de vannak már színesek is, és egy átlátszó verziója is van neki, bár az inkább csak olyan homályosan áttetsző, nem lesz kristálytiszta.

És a másik nagy fogyasztója ennek az anyagnak a művészek, bár nem feltétlen cosplayes téma, de nagyszerű anyag, hogy akár saját kis kulcstartó figurát készíts valakinek ajándékba, egy kis kézügyességgel a mini tégelyből fantasztikus személyes ajándékot lehet varázsolni.

És akkor elérkeztünk az összegzéshez, bár amilyen nagyszerű anyag, annyira ritka idehaza, ráadás még drága is. Egy nagy szett, ami kb 1,8 kiló nehéz (ez nagyon sok mindenre elég lesz) kb 50-55 euró plusz szállítás, mert külföldről ez sem olcsó. De összességében kijön az ára egy olyan 17-19 ezer árfolyamtól függve, ha a nagy szettet veszed, és nem csak ezt rendeled, akkor persze még a szállításon is sokat lehet spórolni, a kis szett kb fél kiló, pedig olyan 7-9 ezer, a mini 110 grammos pedig 4-5 ezer. Ha kísérletezni szeretnél, ez egy nagyon jó lehetőség, és nem csak cosplayhez használható. Sokoldalúan felhasználható, vannak, akik egyedi babákat csinálnak belőle vannak, akik egyedi ékszereket gyártanak belőle, és vannak a cosplayerek. Ha úgy érzed, hogy érdekel az anyag, nézz utána, és talán megtalálod új kedvenced.

A legközelebbi cikkig minden jót!

Aoinekoparade

Források:
8.kép https://imgur.com/gallery/NBWC2Cd
4. kép https://twitter.com/nissacosplay/status/850079374170886145
9. kép https://www.deviantart.com/terminacosplay
10.kép https://www.youtube.com/watch?v=KlUdH2cGMu8