Calssara, valódi nevén Bell, német származású. Első cosplayét 2004-ben viselte, ami Eclair volt a Kiddy Gradeből. Saját honlapján azt írta, az első conjára hétköznapi ruhákban ment ki, de amikor ott szembetalálta magát a cosplayesekkel tudta, hogy kiakarja próbálni és a következő rendezvényen már ő is saját készítésű jelmezben ment el. Ma pedig egyre nagyobb baráti körével együttesen folytatják ezt a hobbit.

Több díjat is nyert már (Sajnos csak egy régebbi, 2014-es interjújában találtam megemlítve a díjait)
2007: 1 helyezett a ‘Hanami’ rendezvényen „Strawberry panic” csapatával.
2008: Elődöntő győzelem WCS selection Team Germany 2009
2010: Elődöntő győzelem WCS selection Team Germany 2011

Különböző országokban megfordult már, mint meghívott zsűri, Peruban, Canadában, Oroszországban, csak hogy párat említsünk, illetve 2012-ben kis hazánkban is járt, ekkor díszvendégként.
Bármikor is beszél a munkáiról, úgy tűnik nagy szeretettel csinálja őket, és ösztönözni próbálja mindazokat, akik követik munkásságát. Ilyen volt a tavalyi Öko Cosplay felhívás, amit előszeretettel osztott meg Facebook oldalán, ahol ma már majdnem 200ezren követik 2011es alapítása óta, ahol még a mai napig is aktívan oszt meg újabb tartalmakat.


Szerző: Lunathra