2015 Tavaszi MondoCon – Fotópályázat
Fotópályázat, Versenyszabályzatok
Ismét fotópályázatot hirdet a Mondo és a Cosplay.hu! Ahogy azt már megszokhattátok, ismét várjuk a lelkes fotósok képeit és továbbra is értékes díjakat lehet nyerni (a Mangafan felajánlásában), a nyertes fotók pedig megjelennek majd a június Mondo magazinban is.
Hétvégén itt a MondoCon
Hamarosan itt a Tavaszi MondoCon, mindenki készülődik ezerrel, hatalmas buli lesz, legalábbis az már tuti, hogy cosplayesekből ismét rekordot fogunk dönteni. Az alábbiakban egy kis segítséget szeretnénk nyújtani azoknak, akik esetleg még nem rutinosak: a végleges programlista, információk és a Hungexpo térképe!
Madmiyo műhelye: A csodálatos LED térkép
Házi praktikák, Hírek, Tutorial
Sokat gondolkoztam, hogy Amélia kapitányhoz mi lenne a megfelelő kiegészítő. Puska vagy távcső volt az első ötletem, de aztán úgy gondoltam, hiába, hogy rá kevésbé jellemző, A kincses bolygó legjellegzetesebb tárgya mégiscsak a térkép.
OSzAKE 2015
Az OSzAKE a legnagyobb vegyes témájú ifjúsági rendezvény a Tiszántúlon. Az japán kultúra, animék és mangák rajongói mellett célközönségeink a kártyások, szerepjátszók valamint a sci-fi és fantasy iránt érdeklődők.
FARM 2015 – Farsang Miskolcon, immár ötödször!
Miskolcon újra megrendeztük a FARM-ot, azaz “Farsang Miskolcon” nevű rendezvényünket! Conunk egyre gyarapszik, ezúttal már közel kétszázad magunkkal voltunk jelen! A rossz időjárás sem állta utunkat, hiszen sokan voltunk és a hangulat is fantasztikus volt. Színes programjainkkal igyekeztünk minden érdeklődő igényeinek megfelelni.
CosplayTV – FARM 2015 (MISKOLC) – MUSIC VIDEO
2015-ös farsang: A Jég és Tűz kicsit másfajta dala
Abban a szerencsés helyzetben voltam a hétvégén, hogy a farsangot két külön rendezvényen is megünnepelhettem, amelynek az eredménye az lett, hogy nagyon elfáradtam, és nagyon-nagyon jól éreztem magamat. Ilyen hétvégéket kérek még!
FARM 2015 (MISKOLC) [Hogyan készítsünk páncélos cosplay-t egyszerűen]
Cosplayes előadások és beszélgetések, Miharu Channel, Videók
Miharu Cosplay előadása [fb: https://www.facebook.com/MiharuCosplay].
COSPLAY FARSANG 2015 [Cosplayes kerekasztal]
Cosplayes előadások és beszélgetések, Videók
Résztvevők…
Living Dream Project – Veszélyesen élni tudni kell!
Van abban valami fura élvezet, ha az ember holtfáradtan esik össze egy két napos fotózás után, sajog a lába, izomláza van, mégis levakarhatatlan vigyor ül az arcán. Beszámoló egy napról, ami több mint negyvennyolc órából állt.

