Szuperül sikerült a cosplayed, rengeteget dolgoztál rajta és egy vagyont költöttél rá. Nem csoda, ha szeretnéd fotókon is megörökíteni. Sőt már a fotóst is megtaláltad hozzá az egyik csoportban. Jó ha tudod azonban, hogy a projekt sikere nagyrészt az előkészületekben rejlik, ezért ebben a posztban összeszedtem nektek, hogy mire érdemes figyelni, amikor cosplay fotózásra készültök modellként. Kaptok azonban olyan tippeket is, amik a fotósok számára (is) hasznosak lesznek. Ihász Ingrid, profi fotós írása.
1. Hogyan készüljek? Az öltözet, smink és haj
A fotózások előkészületeinek egyik fontos eleme, hogy mit fog viselni a modell, milyen kiegészítői lesznek, milyen lesz a haja, sminkje. Cosplay fotózás esetén ezek szerencsére adottak, de így is van néhány egyéb dolog, amire nem árt figyelni. A smink esetében (nyilván karaktertől is függően) az alapozó színe egyezzen meg a bőröd színével, vagy ha világosítasz, sötétítesz, színt változtatsz, akkor ne legyenek látható vonalak, átmenetek. Ha vakut is fogtok használni, akkor kerüld az ásványi és fényvédős sminkeket, mert becsillanhatnak a képeken. A matt bőr jobb a fotózáshoz, mint a fényes, ezért a sminket érdemes átlátszó púderrel fixálni. A fotókon a smink a valóságosnál enyhébbnek látszik, ezért érdemes kicsit erősebben sminkelni.
Ugyanehhez a témához tartozik még a körmök ápoltsága (kivéve persze, ha a karakter mást kíván), ill. a bőr simasága is. Bár ezek alapvetőnek tűnhetnek, a fotózásaim (nem kifejezetten a cosplay fotózások) során sajnos találkoztam már koszos vagy indokolatlanul hosszú, formátlan körmökkel és ellenfényben világító, nem kívánatos szőrökkel is. Mondanom sem kell, hogy egyik sem mutat túl jól a képeken és igencsak macerás utómunkában kezelni ezeket. Szóval ezekre a részletekre is érdemes figyelni.
Közvetlenül a fotózás előtt is igényelni fog valamennyi időt az, hogy elkészülj, felvedd a cosplay-t, parókát, elkészítsd a sminked. A fotós biztosan hálás lesz, ha amennyire csak tudsz, előkészülsz és nem kell végigvárnia a teljes procedúrát. Ha stúdióba mentek, akkor fontos, hogy előre megnézzétek, milyen lehetőség van az előkészületekre, van-e például sminkszoba kialakítva. Előfordulhat az is, hogy ezt a helyet külön kell bérelni vagy az előkészület is bele fog számítani a bérleti díj idejébe. Magába stúdió helyiségbe általában csak akkor lehet bemenni, amikor elkezdődik a bérleti időszak, tehát nem tudtok előtte ott kezdeni. Ha kültéren fotóztok, akkor előfordulhat, hogy nem lesz a közelben olyan hely, ahol kényelmesen tudsz öltözni, sminkelni, ezért is érdemes annyira előkészülni, amennyire csak tudsz.
2. Hol fotózzunk? A cosplay fotózás helyszíne
A fotózás sikere szempontjából nagyon fontos az is, hogy milyen helyszínt választotok. Nyilván olyat érdemes, ami illik az adott karakterhez. A helyszínek esetében mindig ellenőrizzétek le, hogy lehetséges-e fotózni, kell-e előzetesen regisztrálni, illetve esetleg fizetni. Nagyon kellemetlen, ha végre összehozzátok a fotózást és öt percen belül kitessékelnek benneteket. Ezeket fizetős ügyfelek esetén a fotós szokta intézni, de ha TFP (“time for print”, mindenki ingyenesen vesz részt a projektben és használhatja utána a képeket) alapon dolgoztok, akkor érdemes felosztani a feladatokat. Illetve természetesen az esetleges költségeket is, legyen az belépődíj, bérleti díj vagy akár az utazás (ha pl. autóval mentek).
Tipp: Ha még nincs meg a fotósod, akkor érdemes lehet TFP/TFCD Facebook csoportokban is próbálkozni, mert könnyen lehet, hogy ott fogsz magadnak fotóst találni. Mindig nézd meg a portfolióját is, hogy mennyire vehető komolyan! Ha pedig 16 évnél fiatalabb vagy, a szüleid hozzájáruló nyilatkozatára is szükség lesz ahhoz, hogy valaki fotókat készítsen rólad.
3. Kik lesznek ott? A fotózás résztvevői
A cosplay fotózásokat a BlackFox Team tagjaként csinálom, ami azért is jó, mert mind az ötletelésben, mind a szervezésben, mind magán a fotózáson csapatként dolgozunk együtt. A fotósnak nagy segítség, ha van még valaki a helyszínen, aki segít a rendezésben, derítésben, esetleg a felszerelés szállításában is. Van olyan (általában tapasztalatlanabb) fotós, akit zavar, ha mások is részt vesznek a fotózáson, ezért érdemes előre tisztázni, hogy pontosan kik lesznek majd ott, és milyen szerepet töltenek be (például az autóban várakoznak vagy segítenek “fotós asszisztensként” stb.).
4. Mikor érdemes fotózni? A cosplay fotózás időpontja
Fontos tudni, hogy kültéren nem minden időpont alkalmas a fotózásra. Napsütéses időben napfelkelte után, illetve napnyugta előtt érdemes fotózni, azaz általában délelőtt 10 előtt, illetve délután 3-6 után, évszaktól függően. Sajnos a direkt, fentről érkező napsütés nagyon előnytelen és komoly tudásra és akár felszerelésre van szükség ahhoz, hogy ilyen fényviszonyok között szép képeket tudjon valaki készíteni. Ha mégsem sikerül az ideális időpontokra szervezni a fotózást, akkor reménykedjetek a felhős időben vagy igyekezzetek árnyékos részt találni. Kerüljétek az erős napos és árnyékos területek találkozását is, mert a kép egy része túl sötét, míg más része túl világos lesz. Ha szeretnétek hasonló, hasznos tippeket kapni fotózáshoz, kövessetek Instagramon!
5. Van koncepciótok? A történet, amit a képek elmesélnek
Az előkészületekbe azonban nemcsak ezek tartoznak bele, hanem az is, hogy legyen elképzelésetek arról, hogy mi fog történni a fotózáson. Profi fotósként én sohasem úgy érkezem, hogy majd csak lesz valami, de egy hobbi fotóstól ez nem feltétlenül várható el. Bevallom, hogy általában nem ismerem a karaktereket, ezért azzal kezdem, hogy utánanézek. Ez elindít a lehetséges helyszínnel kapcsolatos gondolatokat is. Ezután elmegyek ispirálódni a Google képkeresőjére és a Pinterestre, és utóbbin össze is állítok egy táblát olyan képekből, amik a téma kapcsán megtetszenek nekem. Ezekből beállításokat, hangulatokat, pózokat is lehet meríteni. Fontos azonban, hogy ezeket sohasem “lemásolom”, csupán ötleteket adnak.
Bár csináltam már “sima” modellfotózást is, szerintem azok a legjobb cosplay fotózások, ahol van valamilyen történet, amit elmesélünk a képekkel. A fotózásokra már úgy megyek, hogy ez a sztori megvan a fejemben, sőt esetleg konkrét képeket is elképzelek (régebben egészen konkrétan megterveztem az egyes képeket, de mára a gyakorlattal már sokat lazultam ebből a szempontból). Fontos, hogy nem korlátozom be magam ezekkel, hiszen a helyszínen is adódhat egy sor spontán helyzet, illetve közös ötletek. Szintén lényeges, hogy a fókusz megmaradjon, és inkább kevesebb, de ütős kép készüljön, mint hogy túl sok mindennel próbálkozzatok. Mindebből együtt alakul majd ki a történet, amit a képek elmesélnek. Előfordul, hogy már kész képek fölött is ülök nem keveset, hogy milyen sorrendben következzenek, hiszen kibővült vagy kicsit változott az előzetesen kitalált történet. Ez persze egyéni preferencia kérdése, csak azért osztottam meg veletek, hátha segít a ti munkamódszeretek kialakításában.
6. A kész képek sorsa
A cosplay fotók fontos eleme az utómunka is, de ez már egy másik és meglehetősen szerteágazó téma, amibe ebben a cikkben már nem fogok belemenni. Az elkészült képek kapcsán fontosnak tartom viszont megemlíteni, hogy a fényképek szerzői joga a fotóst illeti. Ez azt jelenti, hogy dönthet a képek nyilvánosságra hozásáról és a kép esetleges megváltoztatásáról (azaz például a modell nem szerkesztheti át a képet a fotós engedélye nélkül), illetve a kép felhasználásáról (például kereskedelmi célra) és az ezzel kapcsolatos díjról, továbbá fel kell tüntetni a nevét a kép mellett. A modell képmáshoz való jogára tekintettel a fotós csak a modell beleegyezésével készítheti el és hozhatja nyilvánosságra a képet, és csak olyan célra használhatja fel, amire a modell engedélyt adott. Azaz ha például abban egyeztetek meg, hogy mindenki a saját portfoliójában használja fel a képeket, az nem jogosítja fel a fotóst, hogy odaadja vagy eladja a rólad készült képet egy újság címlapképének, óriásplakátnak vagy akár digitális termékként, de ugyanezt te sem teheted meg, hiszen eltérő megállapodás hiányában a kép összes szerzői joga a fotóst illeti.
Bízom benne, hogy hasznos volt számotokra ez az írás és még jobban elő tudtok majd készülni a cosplay fotózásokra és fantasztikus képsorozatokat alkottok.
Ihász Ingrid, DreamWorld Photography – cosplay fotózás, lifestyle családi és gyerekfotózás
Fotózások adatai:
Pokemon Go:
Model: Vincze Gina (Aries), Gajdács Ádám (Cornu)
Fotó & utómunka: DreamWorld Photography by Ingrid Ihasz
Szervező: Bánsági Andor
Csapat: Black Fox Team
Fallen Angel:
Model: Petheő Barbara
Fotó & utómunka: DreamWorld Photography by Ingrid Ihasz
Szervező: Bánsági Andor
Csapat: Black Fox Team
The Elder Scrolls – Skyrim:
Model: Török Enikő (Zelkovena)
Fotó & utómunka: DreamWorld Photography by Ingrid Ihasz
Szervező: Bánsági Andor
Csapat: Black Fox Team
League of Legends – Star Guardian Ahri:
Modell: Markacz Ivett (Lucy Elin)
Fotó & utómunka: DreamWorld Photography by Ingrid Ihasz
Szervező: Bánsági Andor
Csapat: Black Fox Team
Harry Potter – Bellatrix Lestrange:
Model: Bene Nikoletta (Ms.Terious Cosplay)
Fotó & utómunka: DreamWorld Photography by Ingrid Ihasz
Szervező: Bánsági Andor
Csapat: Black Fox Team