A következő írás vagy talán hívjuk egy rövidke cikknek, azért született meg, mert sokan a Cosplayesek közül nem értik, hogy ha megveszik a drága anyagot miért nem lesz belőle „csodajelmez”. Ennek a kis cikknek nem az a célja, hogy megbántson embereket és elvegye a kedvet az alkotástól. Éppen ellenkezőleg. Szeretném felnyitni a szemeket. Szeretném, ha az aki befejezi az olvasását, megújult erővel és új szemlélettel vágna neki az ismeretlennek és még szebb, még jobb Cosplayt csináljon, melyet a conozók megcsodálnak.

Aki nem ismer annak elég azt tudni a rólam, hogy több mint 20 éve foglalkozom repülőmodellezéssel és makettezéssel. Ebből is élek. Elég sok anyagot és megmunkálásukat ismerem. A festés sem áll messze tőlem. Ezt csak azért írtam le, hogy nehogy azt higgyétek, hogy a levegőbe beszélek. De kanyarodjunk is vissza az eredeti témához. Miről is szól a Cosplay. A Cosplay mint minden más hobbi arról szól, hogy érezzük jól magunkat abban amit csinálunk és szakadjunk ki egy kicsit a hétköznapok sűrű erdejéből. Tehát az első lépés. Ha valamiért nem élvezzük a jelmezünk elkészítését akkor rakjuk félre arra a napra és foglalkozzunk mással. Nem éri meg a bosszúságot. Szinte biztos, hogy ha ilyen ideg állapotban dolgozunk tovább, akkor csak elrontjuk vagy nem olyan lesz amilyennek szerettük volna.

Sajnos van egy tényező amit a cosplay készítők nagyon sokszor elfelejtenek. A munkához IDŐ kell. Tényleg sok idő. Ha kitalálsz egy jelmezt, amit szeretnél megvalósítani, akkor annak a megvalósítási metodikának meg kell formálódnia a fejedben. Meg kell tervezni a jelmez részeit külön-külön. Méretezés, anyag választás, kivitelezés. Ezt le kell rajzolni. Terveket kell készíteni. Gondoljatok csak bele, hogy mi lenne ha egy repülőgép mérnök csak úgy neki állna építeni egy gépet mindenféle tervezés nélkül. Valószínűleg sok ember esne áldozatul a gondatlanul tervezés mentes kivitelezésnek. Ez igaz bármire még a Cosplay készítésre is. Ne félj kérdezni és tanulni. Nem szégyen és nem ciki ha valamit nem tudsz és nem te vagy a legszakképzettebb egy témakörben. Még a híresebb magyar cosplaysek is kérdeznek és tanulnak egymástól. Ha valamit nem tudsz nem értesz, nézz végig egy tutorial-t a Youtube-on. Ha így sem tiszta akkor kérdezz meg különböző hazai vagy külföldi fórumokon, keress fel egy hazai Cosplayest vagy éppen egy olyan klubot mint az Alkimista Laboratórium és KÉRDEZZ! TANULJ! Ha ekkor sem tudtál meg többet még mindig fordulhatsz ahhoz a bolthoz ahol az anyagot vetted (Worbla esetében mondjuk a Playground-hoz) és kérhetsz tőlük tanácsot a megmunkálásra. És itt jön újra a türelem játék. Mielőtt a mester darabon kezdenél dolgozni, próbáld ki a gyakorlatban is amit elméletben a magadévá tettél. Kis darabokon kísérletezz. Melyik anyag, hogy reagál mire. Melyik ragasztó, hogy viselkedik a különböző felületeken. Ha két anyagot össze ragasztasz mennyire lesz erős vagy gyenge? Hajlékony vagy rigid? Próbálj ki mindent mert ez megkönnyíti az életed a jövőre nézve 🙂 Nem csak kísérletezéssel fogod tölteni az időt, hanem effektív cosplay készítéssel. Ugyanakkor persze nem a mester darabod megy tönkre azért mert nem tudtál róla, hogy a +40fokban az XY -féle ilyen-olyan ragasztó meglágyul és le esik a karvédő a kezedről a nyári Con-on. Szóval adj időt magadnak a tanulásra. Ha valami elsőre nem megy mert az adott szerszám netán teljesen új és még nem dolgoztál vele, ne ess kétségbe. Gyakorolj némi hulladék anyagon. ADJ MAGADNAK IDŐT!!

Tételezzük fel, hogy az én általam javasoltak szerint jártál el. Meg van minden. Tervek, anyag, szerszám, és a tudás is. Most jön a móka!! 🙂 Szépen átgondoltan, a magadnak előre felvázolt lépések sorrendjében kezdj el alkotni és ÉLVEZD! Lépésről lépésre haladj és az ütemtervnek megfelelően csináld meg a jelmezed. Érdemes az utolsó befejező lépest a Con előtti utolsó hétvégére időzíteni. Mert ha valamit javítani kell, vagy csúszol egy két dologgal akkor még lesz rá 5 estéd, hogy rendbe hozd. NE az utolsó 5 napon KAPKODVA ÉPÍTS! Ezek csak tartalék napok ha valami közbe jönne. Ha nagyon megcsúsztál és kérdéses, hogy kész leszel e, soha ne feledd, hogy mindig lesz egy másik Con pár hónap múlva. Arra be tudod fejezni úgy, hogy meg is leszel vele elégedve.

Most, hogy letisztáztuk, hogy a cosplay készítéshez idő kell, térjünk át egy kicsit az anyagokra. Van egy olyan tévhit amit valamiért nem lehet kiverni az emberek fejéből. Ez pedig a „Vegyél drága márkás anyagot mert abból csak jót lehet csinálni!!!” NEM nem nem és NEM!!! Igen a drága anyagnak meg vannak az előnyei. De ha nem tudod, hogy kell használni akkor nem kevés pénzt dobtál ki az ablakon. Láttunk már karton papírból olyan páncélt, hogy leesett az állunk. De láttunk már Worblából színpadon szétesni páncélt is. Ezt a tévhitet ki kell verni a fejedből. A worblá-nak a wonderflex-nek, a styrofoam-nak, a styrol-nak, a PVC-nek de még a karton papírnak is meg van a helye a Cosplay világában, csak tudni kell, hogy hol, mikor és mivel használod. NINCS CSODA ANYAG! Egyedül csak a tudás és a tapasztalat van amitől jó lesz egy jelmez. És lehet, hogy ami neked működik és bejön és tudsz vele dolgozni az másnak kínszenvedés és csak küzd vele. Tényleg hidd el! NEM CIKI HA KÉRDEZEL!! 🙂

Köszönöm, hogy időt szántál rám és rövidke kis cikkemre. Remélem segítettem akár egy kicsit is, hogy szebb, jobb jelmezt készíts magadnak. Amennyiben kérdésed van bármiről ami a Cosplay világával kapcsolatos, keresd bátran az Alkimista Laboratóriumot. Itt megtalálod Benit, Tulkot akár engem is, hogy segítsünk.

DASCO