A mai cikk a cosplayek élethűvé tételéről, a harci sebek hozzáadásáról, az ütött kopott látszatról és az ezek kialakításához szükséges trükkök tippek és eszközök bemutatásáról fog szólni. Így, ha a közeljövőben tervezel olyan cosplayt, ami esetleg páncélt vagy ilyen ruhákat is magába foglal akkor itt az ideje utána nézni, mik is az opciók, illetve a gyártás során sikerült hibák álcázására is milyen jó tud lenni a leharcolt kinézet. Ha felkeltettem az érdeklődésed vágjunk is bele.

A weathering maga egy sokféle technikát összefogó kifejezés, ami kb annyit tesz szó szerint, hogy olyan hatást elérni mintha egy jóval öregebb tárgyunk lenne, mint valójában. Ezért is, ha bármilyen lovag páncélt (1.kép) látsz videojátékokban, mangákban, vagy filmekben, sőt néha még animében is, akkor nem úgy néz ki, mint a futószalagról legördült frissen fényezett autó, hanem mivel egy mindennapi használati tárgy így lesznek rajta piszok foltok, sérülések és esetleg deformációk is 2.kép). Ahogy a ruha is például egy bőrkabát elkezd kikopni bizonyos pontokon, néha elszíneződik, és hát, ha ugye azt veszed, hogy a középkorban kb 2-3 hetente fürdött a nemesség, akkor az általad megformálni kívánt részeges bárdnak lesznek ilyen nyomok a ruháján. És ahol meg aztán orrvérzésig lehet ezeket a technikákat használni a zombik (3.kép). De egy futurisztikus cyberpunk karakternél is fennállnak ezek a lehetőségek. Na akkor térjünk is rá a konkrétumokra:

Mi az első dolog, ami a harci sebekről általában eszedbe jut? Legtöbbször a páncél, pontosabban a leharcolt kicsit sérül, kicsit koszos hatású páncél, fegyverek és pajzsok (4.kép). Mert minden kb 2 hétig szép és tiszta, és ez adja a karaktert a cosplayhez is. Sokkal hihetőbb, ha a witcher cosplayed nem tiszta, van benne kis rozsda és egy két helyen kisebb-nagyobb sérülések is, mert egy közelharcra specializálódott harcosnak ezek a védjegyei úgymond. Tehát hogy ezt elérd vannak különféle technikák is. Az EVA páncéloknál, illetve valamennyire a Worbla-nál is nagyon jó vágási harci sebek (5.kép) imitálására a forrasztópáka, de repedések és kisebb mintázat szegélyek kialakítására is tökéletes. Ráadás ez egy viszonylag olcsó szerszám, egy darab kb 3-5 ezer Ft.

Szintén jó opció a Dremel és társai a más márkanéven futtatott multicsiszolók/minden csiszolók. Aztán egy újabb effekt a Mélység érzet és a kosz kialakítása. Erre a legjobb, ha egy nagyon felhígított fekete vagy barna akrillal átmosod a kívánt részeket és a nagy részét letörlöd még mielőtt megszárad (6-7-8.kép). Ami pedig még jobb, ha már az alapod is kicsit texturált, mondjuk valami savköpő démon támadott rá a lovagra, így kicsit megmarta a vasat, erre például művészeknek szánt, de erre is tökéletesen alkalmas a struktúr paszta (9.kép) vagy textúrázó paszta ezek olyan gesso szerű alapok, amiben még azon felül valami nagyobb szemcsés anyagot is kevertek és száradás után ez egy jellegzetes domború mintát hagy maga után. A festők általában 3D mintákhoz használják, de egy démon páncéljához pont megadja azt a hihető kicsit organikus (10.kép) hatást.

Ha pedig mondjuk egy szokásos RPG kezdőszettjét nézzük, akkor ott is általában egy rozsdás karddal (11.kép) vagyunk elindítva az úton meg kb 3 lyukas bőrlapba (12.kép) csomagolva. Szintén jó festési technika öregbítésre az olajfestékes árnyalás, az akrillal szemben ez sokkal lassabban szárad és több idő van kialakítani a megfelelő mennyiségű mocskot, mert ki hinné, de van túl kevés és túl sok mocsok is. A híg festék lemegy a mélyebb részletekbe és törléskor csak a felszíni részekről tűnik el így is növeli a tárgyak dimenzióját (13-14-15.kép). És ez messze nem csak a középkori vagy fantasy stílusban használható. Egy pisztoly is használat során kezd megkopni és úgynevezett highlight-ok alakulnak ki a magasabb részeken, míg a mélyebb részekben a por és az idő nyoma marad meg. Persze ahogy eddig úgy most is ezekhez illő tutorialokat lent hagyom a linkek közt. És ehhez még szokott társulni a lepattogzott festék (16.kép), ehhez nem más kell, mint egy stabil alapszín általában ezüst vagy valami fémes, erre aztán jön a lepattogó réteg, ehhez a szélekre és a karakter fotók alapján specifikus mintában felviszel valamilyen lehetőleg gyorsan száradó nyom nélkül lekaparható gélt vagy pasztát. Sokan a fogkrémre esküsznek valaki a petróleum zselére, de az eredmény nem lesz nagyon eltérő.

Ha pedig még mindig más opciók után kutatsz nem figyelmen kívül hagyandó a festékszóró pisztoly sem. Nem véletlen, hogy sok festési tipp a hobbi modellezők felől jön (17-18.kép). Egy régebb óta létező elfoglaltság, így egy rakat problémára már van válaszuk, sőt a legtöbb, aki harci eszközöket járműveket készít pontosan ezekre a textúrákat és hatásokat akarja tökélyre csiszolni. Így a mocskolódás művészete megbecsülendő, de eszembe se jutna azt mondani, hogy most vegyétek meg az 50 grammos steril szitált földet 3000Ft-ért mert nem erről szól, ha kell inkább keress egy parkot ott meg valami vakondtúrást és máris van anyagod, igen mert a legélethűbb kosz még mindig az igazi. Ez igaz sok helyen, de kérlek ne erre a cikkre hivatkozva szerezzetek be valahonnan vért. A vérre vannak jobb opciók is. Mint például egy cikk is, ami részletekbe szedi, hogy miként érdemes neki állni, erről lent van egy cuki kis tutorial. De azért vörös akrilfesték kis fekete és barna bekeverésével is elég jó eredmények elérhetők (19.kép), vagy akár főleg Halloween utáni időszakban leárazott zselés művér is opció lehet (20.kép), de amíg a festék megköt és nem mászik el úgy a művér zselé vagy paszta, ha nem száradó típus, akkor akár le is jöhet.

Ez persze jól jöhet, ha csak egy fotózás erejéig akarod bepiszkítani a cosplay ezen részeit. És végül az utolsó páncél effekt mára a rozsda (21.kép). Mert ugyan ki ne szeretne egy két lábon járó tetanusz csapda lenni. Nos nem kell aggódni, ha jól csinálod nem lesz vele gondod, sőt már jó pár hazai cég is készített rozsa effekt szettet (22.kép) ezek tartalmazzák a megfelelő használati utasítást, és mit mivel mi után kell használni. És el kell, hogy mondjam ezek bámulatosak tudnak lenni, kicsit pepecselős de a végeredmény magáért beszél. Egy kis szett nem kerül olyan sokba, ha például valami posztapokaliptikus jelmezen (23.kép) töröd a fejed akkor ez pont jó hozzá.

A páncél után a következő leggyakrabban átalakítandó rész a ruha. Ahogy minden mást úgy ezt is egységesen bomlottá és használttá kell varázsolni (24.kép). Ehhez is van számtalan technika különböző eszközökkel. A legolcsóbb egyszerűen a kész ruhadarabot megtámadni késsel ollóval csiszoló papírral, így a szélek foszlottak feslettek lesznek 25.kép), ami egy igen megviselt ruhának megfelelő hatást ad. De nem csak a textúrát kell megadni, hanem a színt is, erre is van többféle festési módszer, fehér és világosabb anyagok esetén fekete teában és kávéban áztatva pont jó kicsit szépia, kicsit barnás beütést kapnak a darabok (26.kép), ami így jobban mutat egy megviselt páncél alatt, mintha hófehér batiszt inge lenne a rozsdás páncélos lovagnak. De a felhígított akril festékek főleg fekete és barna erre is jók, olcsóbbak és kevésbé pigmentáltak mint a ruhafesték, de ez is kell, sokan abba a hibába esnek, hogy teljesen új színt és karaktert adnak így egy darabnak, de igazából csak egy látszólagos koszhálót (27.kép) kell kivetni, ami alatt még látni az eredeti textúrát és esetleg mintázatot. Így erre például nagyon jó az airbrush, mert leheletnyi festékkel pont azt a végeredményt (28.kép) tudod elérni, ami pont kellően mocskos csak. Illetve a nagyon mocskos zombi ruhák, vagy ilyen hardcore túlélő típusú cosplayek esetén a sima mocsokban megfürdés nem egy rossz opció. De ha már vér akkor erre is van több opció, ha már megszáradt alvadt vér hatást (29.kép) akarsz elérni, akkor ott a sötét vörös-barna akril festékek keverése, és felspiccelni/kenni a kellő részekre. Ha friss vér a cél, akkor piros ételszínezéket kis mennyiségű kontakt cementbe keverve és a ruhákra kenve pont azt a zselés (30.kép), élénk hatást lehet elérni, ami egy friss seb vagy harc után fennáll.

Így a végére pedig jöjjön egy újabb eyecandy részleg, ahol ismét nagyszerű és tehetséges cosplayesek témába illő nagyszerű cosplayekkel: Egy nagyszerű Weskel cosplay a Witcher játékokból (31-32.kép), a tehetséges Sunlight of Astora két gyönyörű páncélja a Dark Souls franchise-ból (33-34.kép) és végül, de nem utolsó sorban két Fall Out cosplay: Kamui cosplay (35.kép) és Lightning cosplay (36.kép). Na még egy belefér a végére, az pedig a régi-új kedvencem egy nagyon patika Mandalorian cosplay (37.kép).

A mai egy nagyon öblös téma így a képek mellett számtalan hasznos tutorialt is hagyok lent a linkek közt, mind cikk és videó formában is, mert a profiktól lehet a legkönnyebben tanulni. Illetve inspiráció szerzés és sok forrásanyag kutatás és tesztelés után lehet elérni a weathering csúcsát, de azért, ha ez eddig nem volt az erősséged remélem tudtam benne segíteni, hogy hol tudod elkezdeni.

A következő cikkig pedig jó festegetést, nem megy kárba a gyakorlás.

AoiNekoParade


Források:

Banner: https://www.behance.net/Aster_Photo/projects cosplayerek: https://www.facebook.com/profile.php?id=100007186576583 és Dark Shakrat

29. kép: https://www.cosplaycentral.com/topics/tutorial/guide/how-to-create-blood-weathering-on-your-next-cosplay

3. kép: https://www.instagram.com/jannetincosplay/

28. kép: https://cowbuttcrunchies.tumblr.com/post/140477407792/do-you-guys-have-any-advice-of-fabric-dying

Tutorial a ruhaanyagok öregítéséhez: https://youtu.be/zr17we7_Fv4

További tippek a weathering-hez: https://www.youtube.com/watch?v=2ErLOmGZQMA

Hogyan legyél jól rozsdás tutorial: https://www.youtube.com/watch?v=xh0IQThgS2g

21. kép és egy jó rozsda tutorial: http://www.germia.eu/cosplay/fake-rust-effect-made-easy-on-foam-armor-by-germia/

17. kép és egy modellező tippjei az organikus festéshez: https://blog.deagostini.com/2018/07/scale-modelling-tips-weathering-your-scale-model/

18. kép: https://www.reddit.com/user/war4rged/

6-7-8. kép, és tutorial a finomhangolt árnyalásokhoz: https://www.youtube.com/watch?v=SHx0VkujKeM

35.kép: https://www.kamuicosplay.com/product-category/books/

33-34. kép: https://www.facebook.com/sunlightcosplay

37. kép: https://www.reddit.com/user/TresWinn/

31-32. kép: https://www.deviantart.com/kadart-cosplay

16. kép tutorial cikk a lepattogott festés hatáshoz: https://www.thedentedhelmet.com/forums/threads/apollos-weathering-tutorial.11641/

Harci sebek a páncélon kezdőknek tutorial: https://mangosirene.tumblr.com/post/122168895419/a-look-at-how-i-add-simple-battle-damage-to-eva

19. kép: https://www.etsy.com/shop/TheDwarvenTreasure?ref=simple-shop-header-name&listing_id=637789435

Modellezők tippjei a jobb festés eléréséhez: https://www.youtube.com/watch?v=ku4comhKHJM

Alyson Tabbitha trükkjei hogy hogyan lehet akrilfestékkel ruhát festeni: https://www.youtube.com/watch?v=HAXhEiNQoxg

27. kép, Bőr weathering, avagy hogyan csinálj karakterhű bőr kabátot: https://arkadycosplay.tumblr.com/post/117954614627/cosplaytutorial-weathering-leather-tutorial-by

30.kép: https://www.instagram.com/bakkacosplay/