Írta: Yuriko

Idén 2 év után végre újra kijutottam a Gamescom-ra (a világ legnagyobb game show-ja), ami több szempontból is érdekes volt most számomra. Három olyan külföldi barátommal mentem, akiket a Final Fantasy XIV Online-ban ismertem meg még 2013-ban, így egy egészen nemzetközi kis csapat (holland, svájci, osztrák és magyar) állt össze.

Mindenek előtt szeretném megjegyezni hogy hatalmas dicséret illeti a szervezőket a bejutás megszervezéséért és lebonyolításáért. Egy korábbi cikkemben már írtam arról, hogy a németországi szomorú események és zavargások miatt a Gamescom idén szigorította a biztonsági ellenőrzéseket. Rengeteg biztonsági őr, rendőr, és speciális osztag biztosította a területet, a bejáratnál pedig a táskákat egyesével átvizsgálták. Sokan aggódtak hogy ezzel hatalmas sorok fognak feltorlódni (a látogatószám hatalmas, 5 nap alatt több mint 350 ezer ember), de pozitív csalódásban volt részünk. Szinte abszolút nem volt várakozási idő, több soron történtek az ellenőrzések, mindenkinek ásványvizet osztottak, a látogatók pedig fegyelmezetten és rendezetten viselkedtek. A legnagyobb fájdalmam tényleg csak annyi volt, hogy a cosplayesek nem vihették be a replikáikat (ez alól kivételt a kiállítók és a speciális programok képeztek) – bízom benne hogy jövőre talán már újra bevihetőek lesznek.

A 4 napra végül 3 cosplayt vittem, Nova mellé azonban éppen hogy be tudtam préselni a Final Fantasy XIV-es Miqo’te cicámat és D.Va-t az Overwatch-ból (sajnos az új páncél elemeket otthon kellett hagynom, Nova felemésztette a bőröndömben a helyet, olyannyira hogy még a ruháimat is külön táskában kellett vinnem).

Novát hagytam a szombati napra, mivel az első két napon főleg mászkálni akartam. Amennyiben valaki cosplayezik, de nézelődni is szeretne, nem hátrány valami kényelmes jelmezt választani. Nem csak a hatalmas tömeg miatt, de például mi az egyik napon 15000 lépést tettünk meg a rendezvény területén, ami kb. 10 km távnak felel meg (a Gamescom tényleg hatalmas, minden tekintetben).

A megtekinthető, kipróbálható játékokba külön most nem megyek bele, hiszen rengeteg cég képviseltette magát, rengeteg kipróbálható dologgal, újdonsággal, programokkal, és mindenhol igyekeztek megteremteni a jó hangulatot és látványvilágot. Szöveg helyett inkább nézzétek meg a galériát a cikk végén, illetve a videót – remélhetőleg tudok nektek egy kis betekintést adni segítségükkel a Gamescom fantasztikus és különleges, pezsgő hangulatába.

A kiállító csarnokokon kívül jártunk még a Cosplay Village-ben, ahol újra jópofa díszletekkel és fotóhátterekkel készültek. Ha valakinek fotózkodni támadt kedve, egy fantasy, egy futurisztikusabb (itt még füstgépek is működtek szombaton) és egy japános cseresznyevirágos fotósarok közül választhatott. A cosplayesek nagy része mindig megfordul itt, egyrészt a fotózási lehetőségek miatt, másrészt csúcsidőszakban a jelmezek itt vannak a legnagyobb biztonságban a tömegnyomor elől. Volt egy kisebb színpad is, ahol a mini cosplayes programok mellett akadtak fan koncertek, bemutatók, beszélgetések is. Az utolsó képen egy érdekes kis játék standját láthatjátok, ami arról szól, hogy ha valakinek nincs bátorsága megszólítani pl. egy cosplayest, itt hagyhat neki üzenetet (azokkal működik akik szintén bejelentkeznek erre a játékra).

Egy egész csarnokot kaptak a boltok, ahol nem csak játékokat, és játékokhoz kapcsolódó fancuccokat lehetett kapni, bőven akadtak animés dolgok is. A legtöbb nagy cég természetesen kitelepítette a saját boltját, főleg a Blizzard és a Square Enix standnál álltak rengetegen (amellett persze hogy az egész csarnok dugig volt emberekkel). Továbbra is töretlen „divat” a különféle pólók viselete, hogy nyerted vagy vetted az mindegy, de akár kimondott Gamescom-os cuccokat is lehetett vásárolni a rendezvény több pontján felállított Gamescom shoppoknál (többek közt itt árulták a játékokhoz való több órás sorban állást megkönnyítő kis összecsukható székecskéket is).

Az étkezés… Ha valaki megéhezik-megszomjazik, és helyben szeretne vásárolni valamit, akkor sajnos igencsak mélyre kell nyúlni a pénztárcába… Egy pizza szeletet átlagosan 2500Ft-ért, egy palacsintát 1200Ft-ért, a minimális sültkrumpli és virsli adagot 3500Ft körüli összegért lehetett beszerezni. Ha tehetem sosem vásárolok ételt bent, ez alól egyedül a nutellás palacsinta kivétel, ami valami istenien finom.

Sajnos a Blizzard cosplayversenyére idén nem jutottam be (létszámkorlát – jövőre újrapróbálkozom), de a verseny előtt megfordultam a színpad környékén hogy meglessen a többi cosplayest. Mint már említettem, minden alkalommal hatalmas inspiráció ez nekem, nagyon sok a fantasztikusan jó jelmez, ami most is arra ösztönzött hogy próbáljak még jobban fejlődni. A versenyre bejutott cosplayesek egyébként saját kis elkerített pihenő részleget kaptak a színpadnál, padokkal, székekkel, asztalokkal és vízzel. A színpad oldalánál pedig több fotós is felállította a felszerelését, ami azért is volt ideális hely a cosplayesek fotózására, mert ezen a részen már nem volt tömeg.

Számomra egyébként a szombati nap volt cosplayes szempontból a legnagyobb élmény (ezen a napon vittem ki Novát).
Miközben a Blizzard nagyszínpad körül bóklásztam és fotóztam, teljesen véletlenül belefutottam Kamuiba és Bennibe, akik szintén véletlenszerűen döntötték el hogy aznap civilben kilátogatnak a rendezvényre. Így sikerült pár szót váltanunk, mivel nem rohantak annyira sehova. Külön örültem hogy Kamuinak nagyon tetszett a Novám.

kamui_gamescom_2016__s

Yuriko & Kamui

Azonban nem csak tőle kaptam dicséretet, néhány Blizzard alkalmazott is odajött, illetve az egész rendezvény alatt rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a látogatóktól e cosplay kapcsán, egészen hihetetlen volt. A kis csapatomat aznap teljesen el is kellett hagynom emiatt, ugyanis 10 lépést nem tudtam tenni anélkül hogy valaki ne állítson meg – ez a többi napon a másik két cosplayemnél abszolút nem volt jellemző ekkora mértékben. A szombati napom így főleg lassú sétákkal, fotózással, beszélgetéssel és ismerkedéssel telt. Még spanyol ismerősökkel is találkoztam (együtt dolgoztunk 2013-ban a Dragon’a Prophet standnál mint cosplayes hostessek).

Egyedül azt sajnálom, hogy amíg én cosplayben bóklásztam, kis csapatom meglátogatta a Ubisoft részleget, ahol pont őket választották ki egy speciális tesztre: kipróbálhatták a South Park: The Fractured But Whole játékot a speciálisan ehhez készített Nosulus Rift-tel. Míg a VR a vizuális élményekre épít, addig a Nosulus Rift egy olyan maszk, ami a szaglószerveket veszi célba. A játékban szellentés segítségével lehet közlekedni, harcolni, stb. – A Nosulus Rift pedig gondoskodik arról hogy a játékos pontosan érezze (szó szerint) hogy ez milyen is lehet. Bár a barátaim élménybeszámolója alapján nem vagyok biztos benne hogy én is szívesen átéltem volna ezt, de nagyon szívesen videóra vettem volna az arcukat a teszt alatt.

Ahogy fentebb említettem, kis csapatunk a Final Fantasy XIV-ben ismerkedett össze, amivel azóta is játszunk, így természetes volt hogy viszonylag sok időt töltöttünk a Square Enix részlegében, ahol kétszer is bejelentkeztünk a napi Battle Challenge-ekre, ahol nagyközönség előtt kell megküzdeni a játék egy speciális főellenfelével a 8 fős csapatoknak.
Akit érdekel hogyan is működik egy ilyen: egy lépcsőzetes színpadra kb. 30-40 gépet állítanak fel, egy hatalmas kivetítővel a háttérben. A jelentkezőknek sorba kell állnia a színpadhoz, míg sorra nem kerülnek (esetünkben ez mindkét nap olyan 2.5 óra volt – de ez még az elfogadható kategóriába esett). A Square Enix alkalmazottak mindenkit megkérdeztek milyen kaszttal fog játszani, ez alapján igyekeztek összeválogatni egy csapatba a megfelelő embereket. Ami pozitív volt, hogy az együtt érkezőket nem választották szét. Miután megkaptuk magunk mellé a másik 4 embert, meg kellett várnunk míg az éppen aktuálisan játszó csapat befejezi a küzdelmet, majd átvehettük a gépeket. Kaptunk egy kis időt hogy beállíthassuk a karaktereinket (képességek, stb.), illetve hogy a kezdők ismerkedhessenek kicsit a játékkal, majd karaktereink bekerültek az arénába, és indulhatott a küzdelem.
Az első napon rutinos másik 4 játékost kaptunk magunk mellé, másnap azonban 2 olyan is volt a csapatban akik teljesen kezdők voltak (őket a Square Enix alkalmazottak segítették a játék alatt). Mindkét alkalommal sikeresen vettük az akadályt, melyet 1-1 pólóval jutalmaztak („I beat Thordan” illetve „I beat Sephiroth”).

Igyekeztünk majdnem minden nap zárásig maradni (általában 11-re mentünk ki), vasárnapra azonban már eléggé elfáradtunk (mint említettem, volt olyan nap amikor 10km körüli távot gyalogoltunk bent). A nap végén azért mindig belefért távozáskor egy kis Pokemon vadászat (természetesen mindig voltak aktív lure modulok, és a rendezvényközpont melletti vasútállomáson folyamatosan ment a harc az ottani Gym-ért).
A személyes kedvencem azonban a tömeget terelő biztonságiak egyike, aki hangosbemondóval terelte udvariasan, de nagy adag humorral megdobva a tömeget – amennyiben követték az utasításait, mindig megdicsérte őket, és jutalomból bejátszotta a Titanic zenéjét. Az emberek imádták:

Szerencsére a szép idő is szinte végig kitartott, csak vasárnapra fordult igen borongós-esősbe – valószínűleg ezért is éreztük ezt a napot laposabbnak, bár talán már a fáradtság is közrejátszott, illetve hogy addigra szinte mindent megnéztünk már ami érdekelt minket.

Bár vannak akik azt mondják hogy játékok és bejelentések tekintetében laposabb volt ez a Gamescom mint a többi, illetve a cosplayesekre vonatkozó szigorítás is éreztette a hatását (sokan más, egyszerűbb cosplayt hoztak, vagy a fegyvereik, kiegészítőik nélkül jöttek), számomra pozitívan zárult az egész, köszönhetően a társaságnak is. Jövőre – amennyiben idő és anyagiak engedik – valószínűleg újra kint leszek, és remélhetőleg sikerül végre bejutnom a Blizzard cosplayversenyre is.

Yuriko

 

És aki még nem unja, itt egy bónusz galéria a végére: