MondoCon után kevesebb mint egy héttel megtartottuk a csoportfotózásunkat. Mindehhez még a nagy nap előtt feljavítottunk egy-két dolgot. Többek között újból meg kellett csinálni azt a palástvéget is, amelyet még conon hagytam el.

A fotózás napján gyorsan megnyestem és beállítottam KinderMaffia parókáját is, majd beraktam a kontaktlencséket és elmentem érte suliba. Volt is egy kis riadalom a szemeim miatt – pláne, hogy református iskolába jár. :”D Utána még elugrottunk gyorsan boltba pár apróságért, majd fel hozzánk készülődni.

A jelmez szerencsére tökéletesen illett rá. Egyedül a cipőkkel bajlódtunk egy kicsit, mivel az egyik fél pár sajnos bokánál kisebb lett, mint amire számítottam. ^////^; Párommal sufni-tuning megoldással mégiscsak sikerült feladni rá, majd indultunk is az első helyszínre. Sajnos elég vacak időt jósoltak péntek délutánra, amely meg is érkezett pont, amikor indultunk volna. Ezért célszerűbbnek láttuk a helyszínek felének lemondását. Elsőként a cseperésző eső miatt a Malom-völgybe mentünk. Szerencsére a fák alatt az időjárásból mit sem éreztünk és nyugodtan tudtunk fényképezkedni.

KinderMaffia nagyon kitett magáért. Úgy pózolt, mint egy igazi profi. Le a kalappal előtted, kiscsaj! 😉 <3

A második és egyben utolsó helyszín a vacak idő miatt a Papsoka templomrom lett. Az elejét megzavarta két motoros jelenléte, de szerencsére hamar elmentek és zavartalanul folytathattuk a fotózást. Sajnos a végére szépen eleredt az eső, így mennünk kellett. Túl sok használható kép nem készült arról az otromba fejemről, azokat a Galériában megtaláljátok. xD Lényeg a lényeg: jól éreztük magunkat és már alig várjuk a Nyári MondoCont. Addig is igyekszem annyi progresszet posztolni, amennyit csak lehetséges.

Végezetül:

Pusszantunk Titeket KinderMaffiával!

Group04