Cosplayverseny

Immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a hazai AnimeConok legnépszerűbb versenye, a cosplayverseny! Több újítás is bevezetésre került a mostani versenyen: egyrészt a szokásos animékből, mangákból, illetve japán számítógépes játékokból öltöző versenyzők mellett egy külön kategóriában, szabadon bemutathatják tudásukat azok is, akik élő szereplőknek öltöznek: azaz japán együttesek, filmek, sorozatok stb. egy-egy karakterének. Szabad előadásokra is lesz lehetőség. Emellett a kosztümkészítés kategóriában bevezetésre került egy új, veterán kategória!
A két nagy kategória tehát, amelyben idén versenyezhettek, a kosztümkészítés és előadás, szabadon pedig (tehát értékelés, díjazás nélkül) Live Cosplay-re és Szabad Előadásra lesz lehetőség.

A versenyről és ajelentkezés menetéről bővebben a linkre kattintva olvashattok.


Cosplayverseny


Kosztümkészítés (craftsmanship)

Itt, mint ahogy a kategória neve is mutatja (az angol szó jelentése: tökéletes kivitelezés, kiváló mesterségbeli tudás stb.) a versenyzők dolga az, hogy a választott szereplő ruháját, kinézetét minél tökéletesebben és élethűbben tudják visszaadni. Az elsődleges cél nem a választott szereplő jellemének alakítása. Amikor a versenyző kimegy a színpadra, nem kell, sőt nem is szabad az adott karaktert játszania. Saját nevén mutatkozhat be, és pl. mesélhet arról, hogyan csinálta meg a ruháját, mi volt benne nehéz vagy könnyű, hogyan oldott meg különböző problémákat, mennyit dolgozott vele.
Egyénileg és csoportosan is lehet jelentkezni.
Kizáró indok lehet, ha valaki nem létező animéből választ magának karaktert (az animét és a karakter nevét mindenképpen meg kell adni), vagy ha a ruhája a jóizlésbe ütközik.
A ruha bemutatására maximum 5 perc áll a versenyzők rendelkezésére és ezidő alatt a zsűri esetleges kérdéseire is válaszolnia kell.

Az idei év újítása a veterán kategória:
Akik nyertek már AnimeConon rendezett cosplayversenyen kosztümkészítés kategóriában (vagy még azelőtt, hogy külön lett volna választva a kosztümkészítés és az előadás), azok mostantól külön mérik össze a tudásukat. A zsűri szigorúbban értékeli majd őket.
Azok, akik kosztümkészítés kategóriában helyezést értek el, veteránnak számítanak. Akik még a régi rendszer alatt, azaz a kategóriákra való bontás elött értek el dobogós helyezést, választhatnak, hogy veterán kategóriában szeretnének-e indulni, de gondolják át, mert visszalépés nincs, tehát a későbbi versenyeken is veterán kategóriában kell nevezniük!
Veteránok természetesen indulhatnak "nem veterán" csoportban, de ebben az esetben is külön bíráljuk el őket (és a csoporttal együttesen is).

Ötfős zsűri fogja pontozni a kosztümöket és a következő címek kerülnek kiosztásra:

* Legjobb technika, megvalósítás
Legjobb megoldás díjazása, legötletesebb technika, legélethűbb kosztüm.
Levonás és esetleg kizáró indok: rendelt vagy szakember által készített ruha, elégtelen információ a ruha elkészítéséről (ez a zsűri privát döntésén alapul). Ez nem jelenti azt, hogy a versenyző ne kaphatna esetleg segítséget a barátaitól, családjától stb.

* Legjobb veterán
Értékelési szempont: látvány, technika, megjelenés.

* A Sakuracon új felfedezettje
A legjobb kezdő, aki még soha nem ért el hivatalos cosplay-es dobogós helyezést craftmanship kategóriában vagy most először indul.
Értékelési szempont: látvány, technika, megjelenés.

* A legjobb csoport
A legjobb, leglátványosabb csapat, együttesen díjazva.

* A közönség kedvence – egyéni
A legtöbb közönségszavazatot kapott egyéni versenyző

* A közönség kedvence – csoportos
A legtöbb közönségszavazatot kapott egyéni versenyző

Előadás (performance)

Aki ebben a kategóriában kíván versenyezni, annak a feladata az adott szereplő minél pontosabb (vagy szórakoztatóbb) eljátszása lesz. Természetesen az élethű ruha itt is előny, de a kosztümkészítéssel ellentétben itt az értékelést erősen befolyásolja az is, hogy hogyan alakítja a versenyző az adott szereplőt. A színpadon is folyamatosan a szereplőt kell játszania: azaz úgy kell beszélnie és viselkednie, mintha ő lenne a választott karakter. Rövid jelenetet is eljátszhat természetesen; vagy eljátszhatnak, mivel egyénileg és csoportosan is lehet nevezni.
Megkérünk mindenkit, hogy az előadások legyenek kultúráltak (obszcén szavak és jelenetek eseten az előadást megszakíthatjuk), gondoljon mindenki arra, hogy a teremben fiatalkorúak és szülők is lesznek!

Ötfős zsűri fogja pontozni a versenyzőket, és a következő címek kerülnek kiosztásra:

* A legjobb előadás
Összességében a legjobb előadás.

* A legjobb komikus előadás
A leghumorosabb / legszellemesebb előadás.

* A legjobb alakítás és karaktermegszemélyesítés
Aki a legjobban játsza a karaktert, vagyis ismeri a karaktert és megpróbál minél jobban hasonulni hozzá mind viselkedésben, mind öltözködésben.
Fontos tényező: alakítás, testalkat, életkor, ruha.
Levonás, de nem kizáró indok: ellentétes nemű karakter megszemélyesítése.

* A közönség kedvence – egyéni
A legtöbb közönségszavazatot kapott egyéni versenyző

* A közönség kedvence – csoportos
A legtöbb közönségszavazatot kapott egyéni versenyző

Zene: lehet kérni, és a versenyre való regisztrációnál lehet majd feltölteni mp3 formátumban. Fontos: a zenét azonnal indítjuk, amint a versenyzőket felhívjuk a színpadra! Hangosan játszuk le, úgyhogy ha beszélni szeretnél alatta, akkor szerkessz bele csendet, és úgy küldd el! Ha szeretnél előtte szünetet, vágd bele a zenébe! A helyszínen átadott zenét (CD-n, pendrive-on stb.) sajnos nem áll módunkban felhasználni!

Fények: A fények le- és felkapcsolását is lehet kérni: a [email protected] írjátok meg, hányadik másodpercnél legyenek fel- vagy lekapcsolva. Természetesen ezt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha időben, legkésőbb a versenyre való jelentkezés lezárásáig, április 6-ig elkülditek a kérést a csapatokotok/nevetek feltüntetésével!

Az előadásra maximum 5 perc áll a versenyzők rendelkezésére, és aki túllépi ezt a határt, azt kizárjuk a versenyből, mindenféle indoklás nélkül!

Emellett jelentkezési korlátot is kell húznunk: 15 egyéni és 25 csoportos előadásra lesz lehetõség. Várólista is lesz azonban azok számára, akik már nem fértek be: így, ha valaki visszamondja a nevezést, bekerülhettek helyette!

Szabad Live Cosplay

Ide azoknak a jelentkezését várjuk, akik valamilyen élő szereplőnek kívánnak beöltözni, legyen az egy szereplő egy japán filmből, egy japán együttes tagjai, vagy akár egy j-dorama szereplője. Egyénileg és csoportosan is jelentkezhettek, és előadást vagy csak a kosztümök bemutatását is tervezhetitek. Zenét, fényeket kérni egyelőre nem lehet. Díjazás egyelőre nem lesz, a jövőben pedig attól is függ, bevezetjük-e ezt a kategóriát a versenyen, hogy most mekkora érdeklődést tapasztalatunk. Úgyhogy hajrá!

Szabad előadás

Ez teljesen úgy működik, mint az előadás kategória: az egyetlen különbség az, hogy nincs díjazás vagy értékelés (másik napon is lesz, mint a verseny). Mivel várhatóan fél óra áll a rendelkezésre, csak néhány csapatot vagy egyéni előadást tudunk meghallgatni. Akik neveznek, azoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy ez egyike az "időkötöltő" programoknak. Amennyiben a rendezvény programjában csúszás van, akkor rövidebb lesz ez a műsorszám, amennyiben viszont korábban fejeződnek be az előző programok, akkor hosszabb idő áll a rendelkezésre. Ezért a versenyzők 20 percel a tervezett kezdés előtt jelentkezzenek, és a várólistán levők is jelenjenek meg; illetve a műsorban hátrébb levőknek el kell fogadniuk, hogy esetleg nem kerül rájuk sor.

Jelentkezés

Elektronikus úton történik, mint eddig: a rendezvény honlapjának regisztrációs részénél kell jelentkeznetek. Fontos, hogy a regisztráció 2 héttel a Con előtt, április 6-án éjfélkor lezárul, így utána már nem lesz lehetőségetek jelentkezni, illetve a feltöltött képen vagy zenén változtatni!
A regisztrációs rendszerben találtok majd segítséget a jelentkezéshez. Amint lezárjátok a jelentkezést, mindenképpen kaptok visszaigazolást. Ha pár napon belül nem történik semmi, jelezzétek a [email protected] e-mailcímen!

Még egy fontos kérésünk lenne: sajnos előfordulhat, hogy valaki nem készül el időben a jelmezzel, így nem tud részt venni a versenyen. Kérjük, ezt előre jelezzétek a regisztrációs rendszerben, vagy, ha az már lezárult, akkor e-mailben ([email protected]econ.hu). Ugyanis, ha ezt nem teszitek meg, más elől veszitek el a lehetőséget, hogy színpadra léphessen! Ez mindenkinek kellemetlen: a lemaradt versenyzőknek, a szervezőknek, a nézőknek, és nektek is.
Olyan ruhával, amellyel már egyszer versenyeztetek MAT által szervezett rendezvényen, értelemszerűen ismét nem nevezhettek. Ha csak rajtatok volt, de nem versenyeztetek vele, semmi akadálya a jelentkezésnek! Valamint egy személy egy ruhával csak egy kategóriában nevezhet. (Tehát indulhat kosztümkészítésben és előadásban is, amelyek egyébként nem egy nap lesznek, de akkor két különböző ruhával kell neveznie.)

Természetesen bárki nyugodtan beöltözhet versenyen kívül is!

 Ha bármi kérdés vagy probléma merülne fel, bátran írjatok a [email protected] címre vagy a Cosplay.hu fórumának megfelelő témájában!