A Rajzfilmünnep keretében az Átrium Film-Színház az anime köré építi programját. A japán rajzfilmek mesterének számító rendező, Miyazaki Hayao filmjeiből válogattunk gyerekek és felnőttek számára egyaránt. A vetített filmek előtt és után, valamint az animéről általában Dobay Ádám kortárs kultúra-kutató és forgatókönyvíró tart bevezető, ismertető előadást.

A kicsiknek lehetősége lesz origamit készíteni, mangát rajzolni a Magyar Anime Társaság hozzáértő csapatával, akik képregénysarokkal és kvízjátékokkal is készülnek. Az egész napot hangulatos teaház kíséri.

A nap további részében az Átrium egyéb programokkal is készül, többek között egy szintén klasszikusnak számító Satoshi Kon – rajzfilmmel, és egy, az anime rajongói körében közkedvelt animációs filmmel. Este pedig az anime fanatikusait várjuk kedvenc figurájuk jelmezében egy cosplaytalálkozóra.

Részletes program:
10.00 Totoro – A varázserdő titka, szinkronizált
12.00 Porco Rosso – A mesterpilóta, szinkronizált
14.00 Laputa – Az égi palota, szinkronizált
16.15 Dobay Ádám előadása az animéről
17.00 Nausicaä – A szél harcosai, japán nyelven, magyar felirattal
19.30 Paprika, japán nyelven, szinkronizált

A kísérőprogramokon való részvétel délelőtt 10.00 és este 18.00 óra között lehetséges. Ezek a teaház kivételével ingyenesen látogathatóak.
Jegyár: vetítésenként 500 Ft, a napijegy 2000 Ft

Mindenki, aki kedvenc anime figurájának jelmezébe öltözve érkezik, féláron válthat jegyet egy általa választott előadásra az Átrium Film-Színházba. Kérjük őket, hogy a kedvezmény igénybevételéhez regisztráljanak előre a [email protected] címen.