Írta / fordította: Yuriko
Forrás: New York Post

Cosplayben az utcán – sokan vannak akik egy-egy rendezvényre szeretnek már jelmezben érkezni, míg mások nem szeretik a járókelőktől kapott furcsálló tekinteteket (esetleg megjegyzéseket), így inkább a helyszínen való átöltözést részesítik előnyben.

Bár alapvetően nincs gond azzal ha valaki cosplayben szeretne conra menni, ezt csak felelősségteljesen szabad megtenni és egy fontos alapszabályt sosem szabad elfelejteni:
Nem várható el minden járókelőtől, hogy tisztában legyen a cosplay jelenségével, és soha, semmilyen körülmények között nem szabad olyan jelmezben vagy kiegészítőkkel utcára menni, mely félelmet kelthet!

Jól példázza ezt egy amerikai cosplayes, William Morris (Billy) nemrég történt esete is.

 

William éppen az Öngyilkos Osztag (Suicide Squad) new york-i premierjére igyekezett, a film egyik szereplőjének, Col. Rick Flag-nek öltözve. A hibát ott követte el, hogy magával vitte az átépített airsoft fegyverét is,majd felpattant a vonatra. Bár néhány utas megjegyezte hogy szerintük nem szabadna a fegyver replikával mászkálnia, ennek ellenére William próbálta nekik magyarázni hogy csak cosplayezik. A vele szemben ülő utas szerint a lehető legrosszabb ötlet volt egy airsoft fegyvert (melyet egyébként William a vonaton próbált éppen helyrepofozni) nyíltan tömegközlekedési eszközre felvinni.

 

A baj akkor következett be, amikor rendőrök szálltak fel a vonatra pár megállóval odébb. Még ők is ledöbbentek egy pillanatra a látványon, majd gyorsan cselekedtek.

„Leszorítottak a földre”, – mesélte William. „Nagyon rémisztő volt, ekkor még fogalmam sem volt mi történik… Soha nem történt még ilyesmi velem. Nem gondoltam volna hogy ennyire elfajulhatnak a dolgok.”

„Nem állt szándékomban bárkit is megijeszteni. A cosplay mindig is az életem része volt, szórakozásból beöltözni, életre kelteni a karaktert.”

Bár William végül nem került rács mögé, eljárás indult ellene airsoft fegyver birtoklása miatt és rendzavarásért.

__________________________