2015-ben ismét EuroCosplay, egy nagyszabású, nemzetközi cosplayverseny, melyet Londonban tartanak minden év októberében az MCM expón. A versenyzőket a partner rendezvények helyi válogatókon szavazzák be, melyeket Magyarországon a Cosplay.hu szervez. A válogatóra online kell jelentkezni (lásd a szabályzat és jelentkezés résznél) és egy külön zsűri fogja értékelni a versenyzőket.

Szabályzat:

– Maximum 15 ember indulhat a válogatón.
– Aki jelentkezik az Eurocosplay versenyre, az természetesen indulhat a hagyományos versenyekben is.
– Bármilyen régi cosplayversenyes ruhával lehet indulni, azzal is, amivel egyszer már nyert a pályázó (a hazai Eurocosplay versenyeket leszámítva!).
– Valódi fegyvereket vagy sérülést okozó tárgyakat nem vihet fel a színpadra a versenyző.
– A jelmezek kapcsán csak annyi a megkötés, hogy nem lehet original, de ezen kívül bármiből lehet öltözni (filmek, animék, játékok, stb.).
– A jelmez mérete egyik irányban sem haladhatja meg a 3 métert.

A verseny menete
– A versenyzők zenére felvonulnak a színpadra, ahol bemutathatják a ruháikat és opcionálisan tarthatnak egy rövid előadást.
– Az előadás hosszának minimum 1, maximum 2 percesnek szabad lennie. Ezt semmilyen körülmények között nem szabad átlépni.
– Lehet énekelni, táncolni, pózolni vagy beszélni, de egyik sem kötelező. Lényeg a ruha és a karakter minél alaposabb bemutatása.
– Természetesen lehet zenét küldeni, mp3 formátumban, melynek a hossza maximum 2 perc lehet. (Kis_zsuzsanna.mp3)
– Van lehetőség a háttérben videó lejátszására is. A videó hossza maximum 2 perc, formátuma megegyezik a hagyományos versenynél leírt szabványokkal.
– A helyszínen a zsűri és a közönség is megszavazza a legjobbat, majd a kettő összesítése kihozza a verseny egyetlen nyertesét.
– Nem kötelező azt a ruhát a londoni versenyre vinned, amivel a válogatót megnyerted.
– A jelmezt saját magad kell hogy elkészítsd, ez alól kivételt képeznek az egyszerűbb kiegészítők, mint például paróka, cipő, szemüveg, stb.

A színpadi fellépés szabályai:
– A színpadi előkészület nem tarthat tovább 30 másodpercnél (felpakolás, kezdő pozíció felvétele, stb.)
– versenyzőnként egyetlen segítő engedélyezett, akinek teljesen feketébe kell öltöznie, az előadásban pedig NEM vehet komolyabban részt.
– Az energetikus előadások esetében (harcművészet, futás, ugrás, akrobatika, stb.) a versenyzőnek tudnia kell igazolni a képzettségét – a szervezőknek jogában áll az előadást leállítani, amennyiben úgy érzik, hogy veszélyezteti a közönség vagy a versenyző biztonságát.
– A fegyvereknek és replikáknak életlennek, a pisztoly táraknak üreseknek kell lenniük.
– Pirotechnikai eszközök használata szigorúan tilos.

Jelentkezés:
– A pályázóknak a ruháról és a karakterről fényképes bemutatkozást kell küldeniük a jelentkezés során (a regisztráció a többi cosplayversennyel egy időben lesz).
– Maximum 10 képet lehet beküldeni, a képek összesített mérete nem haladhatja meg az 5 megabájtot.

– A jelentkezés határideje: július 4. (szombat éjfél)
– Akinek a pályázata nem megfelelő vagy hiányos, azt értesítjük, hogy javítottan adja be újra.

Zsűrizés szempontjai:
– Pontosság 40%
– Technikai kivitelezés 40%
– Előadás 20%

Jelentkezés feltétele:
– Legyél legalább 18 éves. A Londoni versenyig kell betölteni, nem az itthoni elődöntőig.
– Magyar állampolgárság.
– Alapszintű angol nyelvtudás. Mivel vihetsz magaddal kísérőt, ő is lehet a tolmácsod.
– Előny, ha már van cosplayversenyes tapasztalatod.
– A ruhát magadnak kell elkészítened! (Csak a paróka és az apróbb kiegészítők a kivételek.)
– A kosztüm csak hivatalos „artwork” alapján készülhet. „Fanart” vagy „Original” képekről elkészített ruhákat azonnal kizárjuk a versenyből!

A fődij:
– Londoni utazás (repülővel) az MCM Expo-ra, 2015. októberében. Három napos program szállással, 2 fő részére.

Sok sikert a felkészüléshez és reméljük 2015-ben hazánk ismét dobogóra kerülhet.