Kategória: Fairydevil Cosplay

Photoshoot: K/DA Akali (League of Legends – Fairydevil Cosplay)

széria egyik legérdekesebb képét „fényfestéssel” értük el: a képen látható fénycsíkok előállításához a modellnek a megbeszélt póz kitartása után be kellett mozdulnia, így kölcsönözve mozgást és dinamikát a fényképnek. Az időzítés miatt ezt az ötletet nagyon sokszor kellett elpróbálni, mire megfelelő eredményt hozott, hiszen a kitartást és a bemozdulást két másodpercbe kellett beosztani.

Photoshoot: 2B (Nier Automata – Fairydevil)

Bár igazán izgalmas helyszínről van szó, pontosan ez gördítette a képek elkészítése elé a legtöbb akadályt. Bekötött szemű karakterről lévén szó a cosplayes semmit nem látott a fotózás során, így segítőmre, Rikkura hárult a feladat, hogy Fairydevilt egyik pontról a másikra navigálja anélkül, hogy sérülést szenvedne. A padlót ugyanis üvegszilánkok, mérgező hulladékok, repedések, kiálló csövek és egyéb (egészségre) káros elemek tarkították.

Photoshoot: Harley Quinn (Suicide Squad – Fairydevil)

Orsival ezúttal a Suicide Squad mozifilmben látható csillogós Harley Quinn dresszt vittük el stúdiófotózásra. Noha a 2018-as tavaszi Mondocon során lőttem már pár képet erről a cosplayről, úgy éreztem, sokkal többet is ki tudnék hozni belőle. Így kerítettünk sort a második alkalomra.

Photoshoot: Dante (Devil May Cry 3 – Fairydevil)

Orsi fem Dantéját a korábban bemutatott Harley Quinn kosztümjéhez hasonlóan stúdióban terveztük fotózni. Kezdettől fogva a karaktert meghatározó fekete-fehér-piros színvilágot szerettem volna képeimen viszont látni.

Photoshoot: Harley Quinn (Batman: Arkham Knight – Fairydevil)

Orsival nyár közepe óta terveztünk egy közös stúdiófotózást, de csak kora ősszel tudtuk összehozni. Első választásunk a frissen elkészült Harley Quinn kosztümére esett, mely a Batman: Arkham Knight játékban látható karaktert örökíti meg.

Photoshoot: Valeera Sanguinar (World of Warcraft – Fairydevil Cosplay)

Nagyon örülök, hogy sikerült karakterhez illő helyszínt és hátteret találni a Hungexpon. Mivel ez a harmadig cosplayem, nagyon büszke vagyok rá. Krisztián pedig – akivel mindig öröm együtt dolgozni – egyértelműen kihozta belőle a maximumot, amiért azóta is hálás vagyok.

Betöltés

KATEGÓRIÁK

LEGFRISSEBB SZÁM