A képeket még 2019.júliusában készítettük a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban.
Andráson már a kezdetek kezdetén, mikor a fotózás előtt leültünk megbeszélni, mi hogyan fog zajlani, már akkor látszott, hogy vérprofi. Először egy stúdióban voltunk ahol a páncél egyik eleme volt csak rajtam, hogy teszteljük, mi az amit a helyszínre vinnünk kell majd. Amit ott készített képet már attól leesett az állam és annak ellenére, hogy azt mondtam, hogy soha nem veszem fel többé ezt a „dögöt”, mert rettenetesen körülményes vele minden.
Pár nappal utána délután érkeztünk a helyszínre 2 nagy autóval 9en és megszámolhatatlan mennyiségű eszközzel. Ahogy elkezdték a srácok összerakni a cuccokat, egyre inkább az bontakozódott ki bennem, hogy olyan mint ha egy film forgatásán lennénk. A képeken lévő effektek és színek mind a helyszínen lévők és nem utólagosan PS-olt dolgok (a füst, a köd, a rengeteg féle szín és fény).
Majd mikor már a helyszínen pár kattintás után megláttam a legelső nyers képet, összeszorult a gyomrom, hogy ilyen képei kb. csak a több száz ezres követő táborral rendelkező nagy cp-seknek van.
Azóta is nagyon hálás vagyok, hogy az egyik ismerősöm össze hozott Andrással és az is biztos, hogy fogunk még együtt dolgozni.

Cosplayes: Koltai Csaba – Dracke
Fotós: Deák András
Forrás / fandom: StarCraft II Legacy of Void
Karakter: Zealot
Helyszín: Fertőrákosi Kőfejtő és Barlang színház
Támogatói oldal: https://ko-fi.com/dracke