Hikarival az egyik rendezvényen (Y-Games) ismerkedtem meg, ahol mindketten cosplayes vendégek voltunk – cosplayversenyt zsűriztük együtt, illetve előadásokat tartottunk. Miután megismerkedtünk, kiderült hogy igen jól megértjük egymást, és körülmények úgy hozták hogy viszonylag sok időt töltöttünk együtt a rendezvényen kívül is. Azután is tartottuk a kapcsolatot hogy hazatért Japánba, és elkezdtünk tervezni, hogyan is tudna ellátogatni valamelyik rendezvényünkre (Budapest Comic Con vagy Fantasy Expo). Ezen terveket végül sajnos a vírus helyzet keresztbe húzta, de nem adtuk fel, és tovább dolgozunk ezen. 🙂
(Yuriko)


Bemutatkoznál röviden az olvasóknak?

A nevem Hikari Green, japán cosplayes már 15 éve. Igazi otaku és yaoi rajongó, leginkább férfi karaktereket cosplayezek. Szeretek utazni más országokba és közgazdászként dolgozom a banki szférában.

Mikor hallottál először a cosplayről és hogyan kezdődött nálad? Mit szólt hozzá a családod?

A cosplayezésről olyan 20 éve hallottam először, akkor vidéken laktam Japánban (Fukui prefektúrában). Vettem egy animés magazint egy könyvesboltban és ebben olvastam a cosplayes rendezvényekről. Így ismerkedtem meg ezzel a kultúrával és tudtam meg, hogy van olyan, hogy Comiket (a legnagyobb ilyen rendezvény Japánban). A magazin címe “Fanroad” volt (azóta már megszűnt 2012-ben). Pár évvel később, 2001-ben életemben először elmentem egy ilyen rendezvényre a nagyon kezdetleges, saját készítésű jelmezemben. Gyerekkoromban nagyon sokat csúfoltak az általános iskolában, ami nagyon megviselt (egy komoly betegségem volt, ami operációt igényelt, emiatt az osztálytársaim “vírusnak” gúnyoltak), de amikor elmentem erre a rendezvényre, egy veterán cosplayes odajött hozzám és megdicsért, hogy “aranyos” vagyok, ami egy hatalmas fordulópont volt az életemben és ezzel kezdődött el a cosplayes életem.

A cosplayemet titokban készítettem, de mikor indultam volna a rendezvényre akkor a szüleim nagyon dühösek lettek és azt mondták, hogy “Hová mész? Fejezd be ezt azonnal!”.
Nagyon aggódtak értem. A cosplayezést nagyon ostoba, furcsa és veszélyes hobbinak tartották. Abban az időben a legtöbb japán média, mint pl.a TV, szinte kriminalizálták az anime/manga rajongó otakukat, akiket ártalmasnak tartottak és megbélyegeztek azzal, hogy nem képesek különbséget tenni a valóság és a fantázia világ között.

A cosplayezés jelenleg a főállásod vagy van más munkád is?

Elsődlegesen cosplayhez köthető a munkám, de mellette mellékállásként egy amerikai pénzügyi cégnél is dolgozom, a banki befektetések részlegén.

Meg tudsz élni Japánban a cosplayezésből? Mennyire elfogadott jelenleg a cosplay?

Jelenleg csak a cosplayből nem tudok megélni.
Maga a cosplayezés sokkal elfogadottabb Japánban, mint 10 évvel ezelőtt, de a többség nem igazán tudja, hogy ez miből is áll pontosan és inkább tekintik amolyan halloweenes jelmezesdinek (mostanában már nagyon népszerű Halloweenkor a cosplayezés az átlagemberek számára is).
10 éve még a cosplayre azt mondták, hogy “gyerekes” vagy “beteges, nem normális” (ez utóbbi nagyon rosszat jelent Japánban mellékesen). Ez a fajta ellenszenv mára már sokat enyhült, bár még mindig sokan tartják “ostobaságnak”, nem is tudnak szinte semmit a cosplayezés kreatív és művészeti oldaláról.

A híres cosplayesek tekintetében azt tudom mondani, hogy a női cosplayesek, szexi kosztümökben rendszerint nagyon népszerűek. Egy idő után sokkal inkább Idolokká válnak, mint hagyományos cosplayesekké.
Szerintem a cosplay ahogy egyre általánosabb, úgy egyre több lány azért cosplayezik, hogy Idol váljon belőlük idővel. Néhányuk tényleg nagyon népszerű lett és rengeteg férfi rajongójuk van, akikből meg tudnak élni, főleg a fotóalbumok eladásából. Az olyan cosplayesek mint például én, akik főleg férfi karaktereket cosplayeznek, Japánban rendszerint ismeretlenek maradnak.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Magyarországon ez mennyiben különbözik!

Hány országban jártál mint cosplayes?

Több mint 20 országban voltam. A legelső külföldi cosplayes rendezvényem Thaiföldön volt, 2009-ben. Aztán következett Németország, Tajvan és Hong Kong kétszer, szintén 2009-ben. Én voltam mindegyik rendezvényen az egyetlen japán cosplayes.

2010-ben eljutottam a kínai Guanzhou-ba, Amerikában Baltimore-ba és Orlandóba, majd Franciaországba (Japan Expo) és Spanyolországba (Salon de Manga). Aztán egy időre felhagytam a cosplayezéssel, mert nagyon lefoglalt a közgazdász munkám, egy ideig még a new york-i Wallstreeten is dolgoztam.

2018 óta vendégként megfordultam Hollandiában (Animecon), Izraelben (Harucon), Csehországban (Animefest), Szlovákiában (ComicsSalon és Y-games), Indonéziában (Ennichisai), Malajziában és Oroszországban is.
Végül 2020-ban az összes tervezett utazásomat törölni kellett a koronavírus miatt, nagyon remélem, hogy hamarosan rendeződik a helyzet.

Van olyan rendezvény vagy ország, ahol még sosem jártál, de nagyon szeretnél eljutni?

Nagyon szeretnék már egyszer tényleg eljutni egy magyar rendezvényre. De nagyon érdekelne Ukrajna és a Balti országok is.
Igazából hátizsákos turistaként már 50 országban jártam, köztük majdnem az összes kelet-európai országban, nagyon imádtam őket. 2007-ben jártam Magyarországon is, ma már 13 éve ennek.
Nagyon szeretnék eljutni Dél-Amerikába, pl. Costa Rica, Chile, Puerto Rico! Szintén nagyon érdekelne Szaud-Arábia is, de oda nagyon nehéz eljutni japán turistaként.
Tudom, hogy mindegyik országnak fantasztikus cosplayes rendezvényei vannak és nagyon boldog lennék ha eljuthatnék valamelyikre.

Melyik a kedvenc cosplayed? Hányat készítettél eddig?

A kedvencem Alfred F Jones a Hetaliából. Amikor készítettem ezt a ruhát, akkor épp teljesen megőrültem a Hetaliáért és imádtam Alfredet. Szinte az összes verzióját cosplayeztem. Nagyon sok idő volt, amíg a megfelelő anyagot kiválasztottam hozzá és elkészítettem mindent részletesen. Ezután körbejártam Japánt és mindenhol photoshootokat készítettem, nagyon figyeltem arra, hogy a legjobbat hozzam ki a karakterből, hogy mindenki megtudja milyen fantasztikus is Alfred és a Hetalia. Alfreddel sok külföldi rendezvényen jártam és így találkozhattam rengeteg fantasztikus cosplayessel szerte a világban. Ennek már 10 éve, és azóta látom, hogy lenne mit javítani rajta, de a Hetaláihoz és Alfredhez nagyon sok kellemes emlék kötődik és nagyon hálás vagyok érte, hogy mennyi mindenkivel találkozhattam általa.

Van eltérés a japán és európai cosplayes világban? Mik a legnagyobb eltérések?

Igen, nagyon eltérő, a legnagyobb különbség talán az egésznek a célja.
Japánban nagyon sokan a megjelenésre és hasonlóságra fókuszálnak, a cosplayesek nagyon sok időt töltenek sminkeléssel, hogy megváltoztassák az arcukat és még Photoshoppal is javítsanak rajta. Gondolom láttatok már sok Youtube videót japán lányoktól, akik megmutatják hogyan kell sminkelni. Szóval, főleg a fiatalabb cosplayesek megveszik a ruhát, hozzá a parókát és inkább a sminkelésre fókuszálnak, hogy minél szebb legyen az arcuk. Régebben ez picit más volt, akkoriban a japán cosplayesek még saját maguk készítették a jelmezeket és parókákat szinte nulláról, szimplán a karakterekek iránti rajongásuk miatt.

Ugyanakkor Európában sokkal inkább fókuszálnak a cosplay művészeti és kreatív oldalára. Nagyon meglepő volt számomra és tényleg csodálatos, hogy sok európai cosplayes milyen hihetetlen részletes kosztümöket készít saját kezűleg. És nagyon látványos kiegészítőket és fegyvereket is készítenek hozzá. Nekem ez jelenti a cosplayezés művészeti oldalát, sőt, néha még saját maguk tervezte gyönyörű eredeti karaktereket is készítenek, én ezen teljesen ledöbbentem. Ugyanakkor, ahogy láttam, nem foglalkoznak olyan sokat a parókával és a sminkeléssel mint Japánban.

Európában létezik a szerepjáték fogalma is, de nálunk, Japánoknál nincs ilyen. Nagyon szégyenlősek vagyunk, nem szeretünk fellépni a színpadon, vagy nyíltan beszélni másokkal, ez is egy nagy eltérés.
Szerintem ezek nagyon érdekes különbségek.

Szerepelsz a japán médiában? Tv, rádió, magazinok, stb.

A Forbes gazdasági magazinban saját rovatom van (https://forbesjapan.com/author/detail/1387), de szerepeltem már újságokban is, mint a Mainichi Shinbun, Senken Shinbun. és a Fuji Newspaperben.
Másodállásban dolgoztam a Nikkei Quick Newswire hírügynökségnél mint befektetési tanácsadó és cosplayes. (https://moneyworld.jp/news/06_00012543_news)
Volt TV-s megjelenésem is, például a Fuji TV-ben (a Crunchyrollal közösen készített műsorban), ahol rendszeresen szerepeltem. Néha beszámolókat készítettem külföldi rendezvényekről a TV-be, illetve voltam kommentátor az Abema News TV-nél. Sok helyen megfordultam a japán médiában szerencsére és nagyon sok tapasztalatot szereztem.

Van más hobbid is a cosplayen kívül?

Igen, rengeteg hobbim van. Zenéket szerzek már 16 éves korom óta, abszolút hallásom van és szinte bármelyik zenét le tudom kottázni hallás alapján. Egyszer szeretnék többet dolgozni a Hatsune Miku programmal is! Itt belehallgathattok a szerzeményeimbe: http://www016.upp.so-net.ne.jp/hikarigreen/index.html
Emellett imádok utazni, mint turista, ahogy korábban említettem, már több mint 50 országban jártam, köztük a legtöbb európai országban, de eljutottam Szíriába (még 2008-ban a háború előtt), Libanonba, Alaszkába… szeretem látni a világot és az embereket a saját szememmel, és nem csak a helyi hírekből hallani róluk. Ha érdekel titeket az utazási naplóm, akkor itt a weboldalam linkje: https://hikarigreen.com/travel/

Mi a kedvenc animéd vagy mangád? Illetve játszol videojátékokkal?

A kedvenc animéim és mangáim nem éppen a legújabbak, de nagyon szeretem a Digimon Adventure első szezonját. Számomra az egyik legjobb. Gyerekként nagyon szerettem, mikor először láttam és nagyon sok kellemes élményt adott.
Olvastam a Weekly Jump-ot is akkoriban és az egyik nagy kedvencem a Katekyo Hitman Reborn volt. Nagyon sok jó karakter van benne, de leginkább Dino-t és Mokuro-t kedveltem.
Nagyon szeretem ezen kívül Amano-sensei képeit is!
Mint yaoi rajongó, imádom a Hetaliát, ez az egyik, amiért teljesen megőrülök. Minden karakter nagyon imádnivaló, ezért a legtöbbet már cosplayeztem, több változatban is.

Játékok kapcsán a Final Fantasy VII-et mondanám, amit nagyon szeretek. Akkor játszottam vele, mikor 1997-ben megjelent és nagyon ámultam azon, hogy mennyire igényes játék.
Amit még szintén imádok az a Persona sorozat (főleg az első rész). Szeretem az ATLUS játékait, játszottam a Devil Summoner: Soul Hackers-el is, fantasztikus játék, nagyon ajánlom mindenkinek! Továbbá az első cosplayem az Nina volt a KONAMI Suikoden 2-jéből. Nagyon szeretem a Suikoden sorozatot is, de szerintem a 2. rész a legjobb.
Sokáig folytathatnám a listát, de ezek a kedvenceim.

Ha eljutnál megint Magyarországra, van olyan hely, amit szívesen meglátogatnál?

Igen, szeretném megnézni Magyarországot oda-vissza. Szeretnék többet látni Budapestből, mert mikor legutóbb ott jártam, akkor nagyon hideg volt és havazott. De nem csak Budapest érdekel, hanem a vidék is, nagyon szeretnék találkozni sok emberrel, és minél több helyet, boltot megnézni.

Végezetül, nagyon megtisztelő számomra, hogy benne lehetek ebben a magazinban. Nagyon sajnáltam, hogy idén nem tudtam eljutni Európába a jelenlegi helyzet miatt, de egyszer szeretnék újra visszatérni Magyarországra, nagyon jó lenne találkozni sok emberrel és új barátokkal megismerkedni!

ありがとうございます!

———–
Instagram: https://www.instagram.com/hikari_green/
Facebook Page: https://www.facebook.com/HikariGreen/
Youtube: https://www.youtube.com/c/HikarigreenTokyo/
Website: https://hikarigreen.com/

———–
Interjú: Yuriko
Fordította: Venom
A cikk eredetileg az AniMagazin 56. számában jelent meg