Kategória: Cartoon

Photoshoot: Suki (Avatar: The Last Airbender – Rhysa)

Már egy ideje szerettem volna részt venni egy cseresznyevirágos fotózáson, ami Super Studio 8, avagy Jeszmás Károly ötletének köszönhetően tavaly megvalósulhatott. Ahhoz képest, hogy a képek a Budai Várnegyedben készültek, és minden tele volt turistákkal, Károlynak sikerült olyan képeket készítenie, ahol a környező embertömegből lényegében semmi sem látszik. Azt hiszem, Suki nagyon is otthonosan érezné magát ebben a környezetben. 🙂

Photoshoot: Duncan (Genderbend) (Total Drama Island – Sweetmaniacgirl Cosplay & Art)

Gyerekkori nagy kedvenc rajzfilmjeim egyike a Totál Dráma Sziget,ami a Cartoon Networkon ment. Duncan és Gwen volt a két kedvenc szereplőm. Duncan női verzióját készítettem el,amit próbáltam a karakterhez hűen megcsinálni,de közben mégis csajszis kinézettel. Remélem tetszeni fog a sorozat nektek is és kicsit visszahozza a régi nosztalgiát! ^3^

Photoshoot: Prince Zuko (Avatar – The Last Airbender – Mantis)

A photoshoot egyik érdekessége, hogy Kínában készült, ahová a CICAF döntő keretein belül látogattunk el. Természetesen nem akartuk kihagyni a lehetőséget hogy egy ilyen különleges helyen fotózhassunk. Most először voltam a kamera másik oldalán, szokatlan volt fotósként és nem cosplayesként részt venni egy fotózáson, de azt hiszem mindannyian jól szórakoztunk. 🙂

Photoshoot: Blake (RWBY – Bunnie M Bubbles)

Blake Belladonna az egyik leginspirálóbb karakter a számomra, ezért is volt nagy öröm, hogy a jelmezt 2 év elhanyagoltság után ismét felvehettem. Új fegyverrel immár méltóan fotóztuk be, amiért igazán hálás vagyok Csabinak, főleg, hogy egy kisebb túrát is elvállalt értem és a fotókért! ^-^

Photoshoot: Videl (Dragon Ball Z – Catleen)

Öt évvel a Dragon Ball eseményeit követően járunk, amikor Son Goku fia, Son Gohan kerül veszélybe. Az ő életével zsarolják apját, aki ahelyett, hogy átállna a rossz oldalra, inkább társaival együtt harcba száll a jóért.

Photoshoot: Lonely Mai (Original Avatar – Catleen)

Zuko száműzetésének történetét, és ez idő alatti kalandjait mindenki ismeri, de azt, hogy ezalatt mi történt Mai-jel, már kevésbé. A hercegnő barátnője magányosan tengette napjait, és hiába a szép ruhák, a csobogó forrás vagy a cseresznyefa virágzás, Mai csupán egy valamire vágyott, a száműzött hercegre.

Photoshoot: My Little Pony Original (Yuriko, Salome, Mono)

2012-ben a Nyári MondoConon a conozók jó része póni lázban égett. Elég sokan öltöztek be a My Little Pony-ból, még egy nagy csoportos fotózás is volt külön szervezve a rendezvényen. Kis csapatuk egy külön fotózást is rögtönzött, ennek eredményét láthatjátok ezen a fotósorozaton.

Photoshoot: Wirt (Over the Garden Wall – Haku)

Valahol, elveszve a történelem zavaros lapjain van egy hely, ahol kevesen jártak még. Egy titokzatos hely, az Ismeretlen, ahol rég elfeledett történetek elevenednek fel az erdőn átutazóknak.

Betöltés

KATEGÓRIÁK

LEGFRISSEBB SZÁM