Telperion
2014 Nyári MondoConja volt életem első conja ahol rögtön versenyre adtam a fejem. Azóta amikor conon voltam versenyeztem. Immár 30 verseny van a hátam mögött, vegyes eredményekkel. Igyekszem nem csak a jelmezre hanem a színpadi megjelenésre is adni, hisz szeretem szórakoztatni a közönséget. 🙂
Roromiya Ruka
Roromiya Ruka vagyok kezdő cosplayes és hivatásos fangirl 😀 Jó formán ebben a szubkultúrában nőttem fel, így teljesen elképzelhetetlennek találnám az életet animék, mangák és játékok nélkül ^^”
Kumako
Amikor 2007-ben elkezdtem a cosplayezést még egyszerű ruhákat készítettem, egyszerű alapanyagokból. Majd 2013-tól kezdtem kicsit komolyabban odatenni magam miután kicsit kiléptem az animék világából és elkezdtem videójátékokkal játszani.
KitSummer
A legtöbb cosplayernél jóval később estem szerelembe a cosplay-készítéssel, bár fel-felrémlenek bennem régi jelmezek, amelyeket még akkor nem hívtunk így. Ebből az is elég egyértelmű, hogy az idősebb korosztályt erősítem, egészen pontosan az 50+-osok kicsiny táborát.
Adrene
2014-ben kezdtem el cosplayezni, azóta hobbiként űzöm, de folyamatosan próbálok újdonságokat tanulni és fejleszteni magam, ugyanis fontosnak tartom, hogy a ruháim legalább 80%-át magam készítsem, és ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy így is legyen.
Karlee
Sziasztok én Kármen lennék, azaz Karlee Cosplay. Bár még nem rég óta űzöm ezt a hobbit, de nagyon imádom és hihetetlen hogy végre megtaláltam azt amiben örömömet lelem és ki tudom élni a kreativitásomat. Törekszem arra, hogy mindig jobbnál jobb jelmezeket készítsek több téma körben. Lehet az anime, film, game…
Master of Dark Mystic Arts
2012 nyarán kezdtem el conokra járni, majd ezen év őszétől már cosplayeltem is. Leginkább Thor-ként ismerhet a con népe, 2016 tavaszán megalakult a Bosszúállók Magyarországi Cosplay Klubja, melynek vezetője lehettem és csapattársaimmal együtt igyekeztünk a conok, mozipremierek hangulatát még színesebbekké tenni.
Harunyaan
2016-ban csöppentem bele a cosplay világába, azóta folyamatosan igyekszem bővíteni a cosplayek számát a szekrényemben. Karakterválasztás terén mindenevő vagyok, öltöztem már animéből, játékokból, de még magyar irodalmi művekből is.
ZsebTigris
ZsebTigris vagyok,(Zsebi) imádok cosplayeket gyártani, nagyon szeretek örült karakterek bőrébe bújni, de a szép és cuki karaktereket is imádom. Szeretek kreatív lenni.. és a cosplayben megvan a határtalan lehetőség. Versenyezni nagyon szeretek főként egyéniben (de volt, hogy csapatban is).
Honey
2014-ben voltam farsangon, ahol még szekrény cosplayem volt. 2015-ben készítettem egy barátnőmnek jelmezt, majd utána magamnak is és testvéremnek. Így aztán a cosplay társam lett barátnőm, Sophie és testvérem, Tify. Hárman járunk többféle rendezvényre.