2020 első felében szinte megállt az élet a világon. A járvány miatt sorra elmaradtak a rendezvények. De ahogy láttuk, ezalatt az idő alatt sem pihentek a cosplayesek, rengetegen készítettek új jelmezeket. Most itt az idő, hogy megmutassátok, hogy mit is alkottatok az elmúlt hónapokban!
A fotópályázatra bárki szabadon jelentkezhet, ehhez június 30-ig küldhettek be egy képet arról a jelmezetekről, amivel jelentkezni szeretnétek. A fotó legyen igényes, de nyugodtan eresszétek el a fantáziátok a koncepciónál. A beküldött képeket a Cosplay.hu csapata és a partnerek közösen zsűrizik le, de lesz egy közönségszavazásos különdíj is!


VERSENY

A pályázatra bárki jelentkezhet, akinek van 2020-ban készült cosplaye és arról a szabályzatban leírt követelményeknek megfelelő képpel rendelkezik.
június 30-ig lehet beküldeni a képeket a jelentkezési űrlap kitöltésével. A határidő lejárta után senkitől sem fogadunk további jelentkezést!
A pályaműveket július elején a facebookon kirakjuk szavazásra, majd július 10-én a legtöbb like-ot és megosztást szerző kép kapja közönségdíjat. A többi kategóriában a zsűri hozza meg a döntést a nyertesek kapcsán. A nyertesek száma függ a beküldött pályaművek számától is (ha nagyon sok kép érkezik be, akkor több kategóriát is bevezethetünk).

DÍJAZÁS

A versenyen az alább felsorolt díjak kerülnek kiosztásra. A legjobbak képei bekerülnek az AniMagazin júliusi számába.
A nyertesek száma és a díjazás mértéke a beküldött jelentkezés függvényében változhat!

I. HELYEZETT:
Japán édesség doboz az OMIYAGE WORLD webshop felajánlásában
Vásárlási utalvány a COOL GEAR STEAMPUNK felajánlásában
Vásárlási utalvány a GEEKCORNER felajánlásában
Ingyenes belépő egy választott rendezvényre *

II. HELYEZETT:
Japán édesség doboz az OMIYAGE WORLD webshop felajánlásában
Vásárlási utalvány a GEEKCORNER felajánlásában
Vásárlási utalvány az AMAI LAND Teaház felajánlásában
Ingyenes belépő egy választott rendezvényre *

III. HELYEZETT:
Japán édesség doboz az OMIYAGE WORLD webshop felajánlásában
Vásárlási utalvány a GEEKCORNER felajánlásában
Ingyenes belépő egy választott rendezvényre *

KÖZÖNSÉG KEDVENCE
Japán édesség doboz az OMIYAGE WORLD webshop felajánlásában
Ingyenes belépő egy választott rendezvényre *

Minden jelentkező a jelentkezés leadása során választhat, hogy melyik rendezvényre szeretne belépőt nyerni. A végén ez alapján fogjuk kiosztani az alábbi belépőket:
1 darab ingyenes belépő a BUDAPEST COMIC CON-ra (november 21-22.)
1 darab ingyenes táborjegy az ADAMAS TÁBORBA (augusztus 8-12.)
2 darab ingyenes belépő az ŐSZI FANTASY EXPO-ra (szeptember 12.)

SZABÁLYZAT

  • A fényképen neked kell szerepelni, és írásos engedéllyel kell rendelkezned a kép készítőjétől, amelyben szerepelnie kell mindkettőtök adatainak. Aki nem saját képpel indul, vagy nincs engedélye a fotóstól, azt automatikusan kizárjuk a versenyből. Az engedély formátuma szabadon választott, a lényege, hogy lássuk, hogy a fotósnak tudomása van arról, hogy a képe indul a pályázaton.
  • Egy személy egy képpel indulhat. A képek nem tartalmazhatnak személyiségi jogokba ütköző tartalmat! A képeken nem lehet termékelhelyezés (logó, felirat, vagy bármi, amit reklámként vagy hirdetésként lehetne értelmezni)!
  • A pályázatban induló képek a Cosplay.hu weboldalon meg fognak jelenni, a nevetekkel együtt. A nyertes képeket a későbbiekben felhasználhatjuk a Cosplay.hu promóanyagaiban! A nyertes képek megjelennek az AniMagazinban, illetve a partnerek weboldalain!
  • A tartalmilag komolyan módosított képeket kizárjuk. Ahol látványosan látszik, hogy a jelmez utólag digitálisan lett retusálva vagy feljavítva, pl. hozzá rakott vagy átrajzolt kiegészítők, azokat kizárhatjuuk a versenyből, de enyhébb módosítások, javítások és korrekciók gond nélkül mehetnek.
  • A szervezők visszautasíthatnak képeket, melyek nem felelnek meg a követelményeknek!
  • A képek mérete maximum 12 megabyte lehet. Formátuma elsődlegesen jpg, png vagy tif. A minimálisan 4 megapixel (álló), optimálisan 8+ megapixel (300-1200 dpi). A Facebookról leszedett képeket gyenge minőségű képeket automatikusan kizárjuk a versenyből!
  • Amennyiben a Cosplay.hu weboldalon van publikált Photoshoot az adott kosztümről, akkor annak linkjét a kép mellett is megosztjuk.
  • A cosplayes weboldalát is megosztjuk a képe mellett.
  • A Közönségszavazás a facebookon lesz megtartva és a korábbiakhoz hasonlóan a “like”-ok számának összessége hozza majd ki a végső sorrendet. Holtverseny esetén a publikus megosztások számát is figyelembe vesszük.
  • A pályázat szervezői fenntartják a jogot, hogy több vagy kevesebb győztest is hirdessenek a beérkezett fotók függvényében!
  • A fotókat nem csak a minőségük, de a tartalmuk alapján is értékeljük. Így azok is bátran jelentkezzenek, akiknek nincs annyira profik cosplayük, viszont van egy jó fotó ötletük, ami vicces, látványos, vagy éppen nagyon karakterhű!