Idén is rengeteg szebbnél szebb cosplayt láthattunk a hazai rendezvényeinken, de kik is voltak a legjobbak? Ezt szeretnénk a segítségetekkel eldönteni, a nyertesekre pedig természetesen sok-sok nyeremény vár. A versenyre bárki szabadon jelentkezhet, ehhez december 31-ig küldhettek be egy képet arról a jelmezetekről, amivel pályázni szeretnétek. A fotó legyen igényes, nyugodtan eresszétek el a fantáziátok a koncepciónál. A beküldött képek Facebook szavazáson vesznek részt, majd a legtöbb szavazatot elért 10 versenyzőből kiválasztja a zsűri a 2017 legjobbjait, aki értékes díjakban részesülnek!


A pályázat partnerei és médiatámogatói


JELÖLTEK

Folyamatosan bővítjük!

VERSENY


  • A pályázatra bárki jelentkezhet, akinek van 2017-ben készült cosplaye és arról a szabályzatban leírt követelményeknek megfelelő képpel rendelkezik.
  • December 31-ig lehet beküldeni a pályázatokat az alábbi jelentkezési űrlap kitöltésével. A határidő lejárta után senkitől sem fogadunk további jelentkezést!
  • A pályaműveket december végén a facebookon kirakjuk szavazásra, majd január 10-én a 10 legtöbb like-ot és megosztást szerző kép közül a Cosplay.hu és verseny partnereiből felállított közös zsűri kiválasztja a 3 legjobbat. A legtöbb like-ot szerző cosplayes kapja a közönségszavazás alapján a legnépszerűbb cosplayes díjat. A képek fotósait is díjazzuk, a beküldött képeket egy fotós zsűri is értékeli, és a legkreatívabb fotós is díjazásban részesül!

DÍJAZÁS


A versenyen az alább felsorolt díjak kerülnek kiosztásra. A legjobbak képei kikerülnek a Barcraftba, illetve a legjobb 10 cosplayes fotója megjelenik az AniMagazin oldalain is, továbbá az egyik nyertest a Black Fox Team csapata felkéri egy profi fotózásra is! 1. helyezett: Az év cosplayese cím birtokosa, továbbá:

  • 15 000 Ft értékű vásárlási utalvány a PLAYGROUND felajánlásában
  • Ajándékcsomag az AMAI Teaház felajánlásában
  • Ajándékcsomag a TUAN kiadó felajánlásában
  • Ajándékcsomag a GEEKCORNER felajánlásában
  • 5000 Ft értékű italkupon a BARCRAFT felajánlásában
  • „Temptress” kontaktlencse a MASZKA felajánlásában
  • 1 éves tagság a Magyar Anime Társaság felajánlásában
  • Ingyenes belépés a 2018-as Cosplay Farsangra

2. helyezett:

  • 10 000 Ft értékű vásárlási utalvány a PLAYGROUND felajánlásában
  • Ajándékcsomag az AMAI Teaház felajánlásában
  • Ajándékcsomag a TUAN kiadó felajánlásában
  • Ajándékcsomag a GEEKCORNER felajánlásában
  • 2000 Ft értékű italkupon a BARCRAFT felajánlásában
  • „Pink Artist” kontaktlencse a MASZKA felajánlásában
  • 1 éves tagság a Magyar Anime Társaság felajánlásában
  • Ingyenes belépés a 2018-as Cosplay Farsangra

3. helyezett:

  • 5000 Ft értékű vásárlási utalvány a PLAYGROUND felajánlásában
  • Ajándékcsomag az AMAI Teaház felajánlásában
  • Ajándékcsomag a TUAN kiadó felajánlásában
  • Ajándékcsomag a GEEKCORNER felajánlásában
  • 1000 Ft értékű italkupon a BARCRAFT felajánlásában
  • „Blood Shadow” kontaktlencse a MASZKA felajánlásában
  • 1 éves tagság a Magyar Anime Társaság felajánlásában
  • Ingyenes belépés a 2018-as Cosplay Farsangra

Közönség kedvence:

Legjobb fotós:

  • Egy értékes Gamer szék a CASEKING HUNGARY felajánlásában, hogy kényelmesen tudjon továbbra is képeket szerkeszteni!
  • 1 éves tagság a Magyar Anime Társaság felajánlásában
  • Ingyenes belépés a 2018-as Cosplay Farsangra

SZABÁLYZAT


  • A fényképen neked kell szerepelni, és írásos engedéllyel kell rendelkezned a kép készítőjétől, amelyben szerepelnie kell mindkettőtök adatainak. Aki nem saját képpel indul, vagy nincs engedélye a fotóstól, azt automatikusan kizárjuk a versenyből. Az engedély formátuma szabadon választott, a lényege, hogy lássuk, hogy a fotósnak tudomása van arról, hogy a képe indul a pályázaton.
  • Egy személy egy képpel indulhat. A képek nem tartalmazhatnak személyiségi jogokba ütköző tartalmat! A képeken nem lehet termékelhelyezés (logó, felirat, vagy bármi, amit reklámként vagy hirdetésként lehetne értelmezni)!
  • A pályázatban induló képek a Cosplay.hu weboldalon meg fognak jelenni, a nevetekkel együtt. A nyertes képeket a későbbiekben felhasználhatjuk a Cosplay.hu promóanyagaiban! A nyertes képek megjelennek az AniMagazinban, illetve a partnerek weboldalain!
  • A képeket tartalmilag módosítani utólag tilos. Például nem használhattok ecseteket, effekteket, nem montírozhattok rá semmit a képre. A tartalmilag módosított képeket kizárjuk. (Természetesen az alapvető utómunkálatokat el lehet végezni a képen: vágás, fehéregyensúly beállítás, fényesség, színegyensúly, élesség, stb. Bármi olyan, ami analóg gépnél a laborban elvégezhető lenne az előhívás folyamatának részeként.)
  • A szervezők visszautasíthatnak képeket, melyek nem felelnek meg a követelményeknek!
  • A képek mérete maximum 12 megabyte lehet. Formátuma elsődlegesen png vagy tif. A minimálisan 4 megapixel (álló), optimálisan 8+ megapixel (300-1200 dpi). A Facebookról leszedett képeket automatikusan kizárjuk a versenyből!
  • Amennyiben a Cosplay.hu weboldalon van publikált Photoshoot az adott kosztümről, akkor annak linkjét a kép mellett is megosztjuk.
  • A Közönségszavazás a facebookon lesz megtartva és a korábbiakhoz hasonlóan a “like”-ok számának összessége hozza majd ki a végső sorrendet. Holtverseny esetén a publikus megosztások számát is figyelembe vesszük.
  • A pályázat szervezői fenntartják a jogot, hogy több vagy kevesebb győztest is hirdessenek a beérkezett fotók függvényében!