Kategória: Cikkek

15 éves a Cosplay.hu

Belegondolni is hihetetlen, hogy milyen gyorsan elröppent ez a 15 év. Annyi emlék, annyi esemény, hogy egy könyvet is meg lehetne tölteni vele. Voltak szebb és kevésbé szebb időszakok, sőt, sokan nem is sejtik, de az animés, cosplayes rendezvények hátterében szinte “Trónok Harca” szintű történetek rejtőznek.

AniNite 2022

Augusztusban úgy döntöttünk, hogy egy kisebb csapattal kilátogatunk Ausztriába, egészen pontosan...

Cosplayesek a nagyvilágból: Stella Chuu

A héten is maradunk még az amerikai cosplayereknél, így a mai alanyunk is az államokból van. Aki pedig: Stella Chuu. 2011 óta aktívan cosplayel, sok elképesztő cosplayt készített már, mind magának mind másoknak, mindemellett mégis visel vásárolt jelmezeket is, ezzel is jó példát mutatva, hogy akár saját, akár vett a cosplay, az élmény a lényeg és nem pedig az eredete. Sok eseményen zsűritag, számos nagyon neves cosplayessel van közeli ismeretségben gyakran készítenek projekteket együtt, akár Jessica Nigri vagy pedig Yaya Han is kollaborált már vele. Az utóbbi időkben pedig jó pár nagyon ismert Twitch streamert is átalakított már a cosplayes showműsorában a Stella transforms-ban, csak egy pár híresebb név: Lilypichu, Sykkuno, Valkyrae (1.kép), QuaterJade és legutóbb pedig SSSniperwolf (2.kép). Nagyon érdekes folyamat, és mindezt levezetve jó példa a profik hogyan csinálják az átalakításokat, és milyen lépésekkel tudod javítani a végeredményt.

Cosplayesek a nagyvilágból: PunishedProps

Mai bemutatónk alanyai szintén egy pár, ezúttal az óceánon túli amerikai PunishedProps, akik nem mások, mint Brittany és Bill Doran. Mögöttük is van már jó par év cosplayes tapasztalat, 2009 óta cosplayeznek, és 2012 óta pedig ez a főállású munkájuk is.

Halloween különkiadás: Kiegészítők gyorsan, egyszerűen. Borzongató előkészületek

Bárki bármit mond, azért elmondható, hogy mára már eléggé beitta magát a Halloween itthon is, főleg a városokban, de azért ilyen tájban a beöltözős partik is elég elterjedtek lettek még kisebb városokban is. Ezért ebből az alkalomból pár egyszerű tippet és gyorsan elkészíthető kiegészítő ötleteket vetek fel a mai cikkben, hátha még hiányzik valami a tökéletes ünnepléshez, vagy esetleg elkezdeni is segít.

Genshin Impact Cosplayes Bemutató a Fantasy Expón

Az idei első Fantasy Expon több programban is helyett kapott a Genshin Impact, nem volt ez másképp a cosplayes fellépéseknél sem. A cosplayversenyek után helyett kapott egy negyed órás külön Genshin Impactos cosplay bemutató, ahova bárki jelentkezhetett akár vásárolt akár házi készítésű volt a jelmeze. A fellépők között volt aki még sosem állt színpadon, mégis mindenki szuper előadást hozott össze és a közönséget is teljesen elbűvölték.

Szárnyas cosplayek, tollas kiegészítők, opciók és összeszerelés

Legalább egyszer már fordult meg a fejedben egy olyan cosplay kivitelezése, ami vagy szárnyakat, vagy tollakat tartalmazott. Emiatt pedig lefojt az a gondolatmenet a te fejedben is, hogy miből is érdemes őket megcsinálni, illetve melyik bírja a legtovább a céljaidhoz mérve. Nos, ha van ilyesmi terved a jövőben, vagy pedig nem akarod a múlt hibáit ismételni, akkor vegyük górcső alá a hajtépést és idétlen rákjárást okozó cosplayek világát.

Segítség a zene vágáshoz: Audacity

Ez egy nagyon könnyen kezelhető program, ráadásul magyar nyelven is elérhető. Nem igényel plusz külső programokat és a legtöbb hang formátumban tud dolgozni.

Nehéz idők mini Conjai

A legutolsó hivatalosan szervezett animés/gamer/képregényes érdeklődési körben mozgó rendezvény Február 15.-én kerülhetett megrendezésre a Ferencvárosi Művelődési Központban, Fantasy Expo néven. Ezt követően a COVID-19nek köszönhetően megállt az ilyesfajta élet nemcsak kis hazánkban, de szinte minden országban is.

Hogyan kezdjünk neki a varrásnak? | Harmadik rész

Amikor erre a harmadik részre gondoltam, nem voltam biztos benne, hogy elég információt összetudok szedni, de leginkább azért, mert sok dolgot magától értetődőnek vesz az ember ha elég sokáig foglalkozik valamivel. De most megpróbálom összeszedni a lehető legtöbb alapvető dolgot is nektek.

Mini craftos naplók #4 Anyagbemutatók: Epoxy, műgyanta, resin alapok, felhasználási területek:

Bár elsőre nem egy könnyen (jó fajtát legalábbis) beszerezhető és elsajátítható anyag, de az első ijesztő tapasztalatok után számos felhasználási módja segít a cosplayed a következő szintre emelni. Legyen szó LED-es ékkövekről, meglévő mintáról sokszorosítani kis és közepes tárgyakhoz, esetleg alapozáshoz, a tökéletes kiegészítőkhöz, vagy bármi más kihívás, amit még az anyag képes teljesíteni.

Alapfogalmak és kézi öltések, nem csak kezdőknek! | Második rész

Az előző részben bemutattam mire lehet szükség a varráshoz, most pedig ígéretemhez híven néhány egyszerű de hasznos kézi öltést mutatok majd be. De még mielőtt belevágnánk, pár alapkifejezést tisztáznék, nem az összeset elvégre itt csak kézi öltésekről lesz szó, de néhány fontosabbat.

Mi is kellhet a varráshoz? | Első rész

Sokan úgy vannak vele, hogy elég egy tű meg egy kúp cérna, összevarrjuk ahogy éppen sikerül és kész is van. De rengeteg hasznos eszköz van ami még egy kezdőnek is sok segítséget nyújthat, hogy még könnyebb legyen a munka. Illetve azt is sokat hallani, hogy ha nincs varrógéped nem tudsz szép cosplayt varrni. Ez nem igaz, évekig nekem sem volt varrógépem itthon, de sok-sok hasznos kézi öltés létezik amivel javíthattok a minőségen, vagy a látványon. Ebben az első leírásban arról lesz szó, milyen eszközök kellhetnek vagy ajánlottak számotokra.

Páncélos útmutató a cosplay rengetegben

Ahogy egyre jobban terjed a cosplay mint hobby, annál inkább több jobb anyag lesz a piacon amit páncélok építésére lehet használni. De melyiket hova érdemes tervezni? Nos ma ebbe nézünk bele, illetve milyen kerethez, legyen az idő, pénz, tapasztalat melyik illik a legjobban. A végén pedig szokás szerint egy kis összegzés lesz, szóval ha a közelben páncélt tervezel készíteni, útmutatásként jól jöhet ha végig nézed a mai cikket.

Mini craftos naplók # 03 Anyagbemutatók: Papírmasé/Papier-mâché, porból várat napok alatt:

Mai alkalommal górcső alá vesszük a por-csodát, amivel viszonylag olcsón, tartós, könnyen csiszolható dolgokat alkothatsz a kellő odafigyeléssel, és a megfelelő anyagokból. Mert ez egy nagyon jó anyag, de a különféle anyagok másként viselkednek egymással, így belemászunk hogy mit mivel érdemes, mivel nem, és hogyan tudod ezt a könnyű keményre száradó masszát a saját akaratod szerint idomítani.

Paróka és szőrfestés: a szőrszálhasogató részletekért

Az előző cikkből kimaradt ugyan, de mindenképp megér ez a téma is egy olvasást. Az ombre hajak korában, és a még vadabb OC-k tengerén kihagyhatatlan lépés a cosplay készítés során a paróka részben, egészben festése. Illetve a hozzá/mellé tartozó műszőr fülek farkak és egyéb kiegészítők színkorrekciója. Így ma ránézünk hogyan kell festeni a parókát/műszőrt, milyen módon lehet ombre hatást elérni, mivel érdemes festeni és hogyan. Valamint, hogy mit érdemes kerülni, illetve néhány tárolási tippet és hogyan lehet megőrizni a már kész remekműveket.

Paróka formázás: az alapoktól a hajmeresztő csúcsokig

Bár elsőre nem tűnik a jelmez egyik építőkövének, de már a legkisebb hajlakkos belövés, és egy alapos kifésülés csodákat képes tenni még az olcsóbb parókákon is. Ezzel is egy igényesebb összképet alkotva. Ma pedig ezt a témát vizsgáljuk meg, mivel és hogyan kell elérni kis, közepes és nagy energiabefektetéssel a kívánt hatást akár a legolcsóbb parókákon is. Ennek örömére ma a paróka tartás alapjaitól elvándorlunk a közepesen nehéz „épített” copfok és a hozzátartozó eszközökhöz. Persze mindent így sem tudok leírni, mert akkor 30 oldalas lenne a cikk, de egy átfogó bemutatót és egy kezdőlökést a jó úton megpróbálok összefoglalni.

Betöltés

KATEGÓRIÁK

LEGFRISSEBB SZÁM