Szerző: Yuriko

Elfia 2015 Tavasz – Hollandia

Idén újra útra keltem Hollandiába, hogy részt vegyek az ország legnagyobb és leghíresebb fantasy Rendezvényén – ami Elfia névre hallgat. Évente kétszer, két külön helyszínen kerül megrendezésre, ezek közül a tavaszi a nagyobb, és itt található a képeken látható gyönyörű kastély is. Ami igazán megfogott ebben a rendezvényben, az a hangulata. Teljesen más mint egy animecon, de nem is lehet egy lapon emlegetni vele, két teljesen különböző stílusú rendezvény. Már csak ezért is bátran tudom ajánlani azoknak, akik egy kicsit másra vágynak, és szeretik a középkori, de egyben a klasszikus ill. dark fantasy dolgokat. Itt senki sem azon versenyez...

Tovább

ReStart – Újraindul a blog!

Hosszú hosszú idő – lassan több mint 3 év! – után végre újraindítom a blogomat! Sokáig sem időm, sem kedvem nem volt írni, majd időközben jött a Facebook, ami gyökerestől megváltoztatott néhány dolgot az internetes közösségben – például az emberek nagy része már csak oda koncentrált, csak az ott pörgő dolgokat olvasták stb. stb… Mégis néhányan hiányoltátok hogy nem frissítem a blogomat – örülök hogy vagytok/voltak akik szerették olvasni. 🙂 A célom a “standard” blogvezetés” mellett az, hogy rendszerezzem a cosplayes készítéssel kapcsolatos ismertetőimet, tutorialjaimat, conos élményeimet, beszámolóimat, stb. –  és szépen meglegyen minden egy helyen (a Facebook nehezen visszakereshető, és a részletes ismertetőkre, leírásokra sem alkalmas túlságosan). Ami már frissítésre / átalakításra került: Magamról (fenti menüben) Eddigi Cosplayek (fenti menüben – az egyes galériák a képekre kattintva hamarosan elérhetőek lesznek) Tervezett Cosplayek (fenti menüben) Ismertetők, tutorialok (fenti menüben – az egyes tutorialok feltöltés alatt!) Az eddigi ősrégi bejegyzések kategórizálásra kerültek (jobb oldali menü) Remélem hogy újra lesznek akiket érdekel majd és követni fogják a blogot, illetve akiknek hasznosak lesznek a feltöltött ismertetők, tippek-trükkök, tutorialok, stb. A kommenteket is szívesen fogadom természetesen, igyekszem minden kérdésre válaszolni, illetve ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnátok, írjátok meg nyugodtan. 🙂 Jó böngészést!...

Tovább

HIRDETÉS

KÖVESS MINKET

COSPLAYTV

Loading...

COSPLAY KLUBOK