Szerző: Cosplay.hu

Beszélgetés a hazai animeconok 10 éves történetéről a Cosplay Farsangon

Idén lesz 12 éve, hogy idehaza megrendezésre került az első kisebb connak tekinthető animés rendezvény, mely útjára indította a conokat és a cosplayt Magyarországon. De mégis milyenek voltak a kezdetek, mi változott és hogyan? Melyek voltak az emlékezetes vagy leghumorosabb pillanatok? Gyertek és hallgassátok meg színpadi kerekasztalunkat, ahol olyan cosplayesek mesélnek majd nektek, akik már a kezdetek kezdetén is részt vettek ezeken a rendezvényeken, sőt, itt lesz velünk a MAT által szervezett Animeconok egyik főszervezője is! Résztvevők: Mantis, Rhysa, Uran, Yunina, Yuriko...

Tovább

A Cosplay Farsang kiállítója a Hungarian Doctor Who Cosplay Group

“Sosem leszek kegyetlen vagy gyáva. Sosem adom fel. Nem hátrálok meg.” Ha ismered a Doktor esküjét, s vele tartasz több, mint 50 éve tartó kalandozásain téren és időn át, itt a helyed… köztünk! Szeretettel vár titeket pultjánál a Hungarian Doctor Who Cosplay Group. A szokásos kis relikvia kiállításunk mellett a tavalyi sikerre való tekintettel ismét kipróbálhatjátok magatokat milyenek lennétek Dalek Sec-ként vagy Cyberman-ként. De hoztunk újdonságokat is: vezethetitek az életnagyságú, mozgó és világító TARDIS konzolt vagy épp hangulatotokhoz illő színűvé varázsolhatjátok a szónikus csavarhúzó segítségével, belekóstolhattok némi interaktív játékba a Dalekok ellen a TARDISt irányítva, valamint összemérhetitek erőtöket a...

Tovább

Doctor Strange – Teóriák és a misztikum, előadás a Cosplay Farsangon

Doctor Strange a Marvel Filmes Univerzum belül elvezetett minket egy új világba, mely felvezeti a valódi világ és a misztikum közti kapcsolatot. De gondoljunk bele, mi lett volna ha? Illetve, vizsgáljuk meg együtt a varázslóvilágot, hogy milyen módon nyer majd utat Bosszúállók története felé! 2017. március 4-én a Cosplay farsang keretében, találkozunk a Ferencvárosi Művelődési Ház előadótermében! Tartsatok ti is Bosszúállók Magyarországi Cosplay...

Tovább

Bemutatkozik az AniMagazin

Az AniMagazin egy kéthavonta megjelenő ingyenes online magazin, mely animékkel és a szubkultúrához tartozó témákkal foglalkozik. 2011-ben, immár hat éve jelent meg, és azóta folyamatosan fejlődik, hogy cikkeit minél igényesebben tudja tálalni a rajongóknak, olvasóknak.

Tovább

Sword Art Online – Utazás a németországi premierre

Kis csapatunk, az UrbanFox Media Team, kilátogatott a Peppermint-anime szervezésében a február 18-ai Sword Art Online – The Movie: Ordinal Scale mozifilm premier vetítésére, a németországi Kölnbe! Ha már mi készítjük a SAO magyar fanszinkronját, kötelességünknek éreztük, hogy az elsőkként lássuk a mozifilmet, és találkozzunk a német hangokkal.

Tovább

Szerezd be a Széles Mosoly köteteit a Cosplay Farsangon!

Fekete Dániel vagyok. Sokan az animációs paródiám, az “Egy akatsukis élete” kapcsán ismernek. Azóta áttértem a képregény gyártásra, nevezetesen a “Széles mosoly” folytatólagos történethez. De készítettem egy spin-off oneshot képregényt is az “Egy akatsukis életé”-hez, “Leo és Elton” címmel. 🙂 Ismét terítéken a Széles Mosoly első száma! Csak a Cosplay Farsangon, csak március 4-én, minden kiadvány 1000 Ft....

Tovább

A Bosszúállók Magyarországi Cosplay Klubja is ott lesz a Cosplay Farsangon

A Bosszúállók Magyarországi Cosplay Klubja 2016. május 7-én jelent meg a köztudatba a Corvin moziban tartott Marvel hétvégén, mely otthont adott a 2 napon át tartó Amerika kapitány: Polgárháború premieres rendezvénynek. Csapatunk a megalakulást megelőzően az 5 alapítótag 2015 őszén találkozott először, majd tavasszal többen csatlakoztak, aminek sikerét látva letettük az alapkövet, s Sólyomszemtől Tony Stark-ig, Fekete özvegytől Lokiig és Thor-ig, Amerika kapitányig (s még sorolhatnánk) megalakult a magyarországi Bosszúállók első cosplayes...

Tovább

Wargame kipróbálási lehetőség a Cosplay Farsangon

Legyél te a hadvezér, küldd csatába hőseidet, teljesítsd az objektívát, túlélőt nem célszerű hagyni! Vörös páncélos szamurájod harcba száll ninja egységekkel, alakváltó rókád kicselez minden támadást és… hát, a többi csak rajtad múlik! Próbáld ki az Alkimista Laboratórium standjánál a Wargame...

Tovább

Figurafestés az Alkimista Laboratóriummal a Cosplay Farsangon

Alkosd meg saját miniatűr világodat egy diorámába, melynek te lehetsz az ura, de mi haszna van az uralkodásnak, ha nincs alattvalód?! Csatába küldenéd hadereged, de hőseid páncélja monokróm? Tanuld meg az Alkimista Laboratórium tagjaival a figurafestés alapjait és apróbb trükkjeit, hogy wargame és más figuráid illő színben...

Tovább

Disney-hős(n)ők múltja, jelene és jövője – Tihanyi Mária előadása a Cosplay Farsangon

A Hófehérke és a hét törpe 1937-es bemutatása óta a Walt Disney Stúdió animációs filmjei milliókat varázsoltak el és ejtenek ámulatba a mai napig. Varázsukhoz a szerethető karakterek is nagyban hozzájárulnak – és közülük is talán a legkedveltebbek a “hercegnők”. Mi jellemezte őket régen? Milyen utat jártak be eddig, és hova tartanak most? A Marvel Studios és a Lucasfilm “disneysítése” vajon hogy hathat rájuk? És mi a helyzet a “hercegekkel”? A feminista propagandák reneszánsza közepette ők vajon mennyire lehetnek részesei ennek az útnak? Az előadásból ezt is...

Tovább

Cosplayes kerekasztal beszélgetés a Cosplay Farsangon

Szeretnéd tudni miből készíts fegyvert, kiegészítőt, páncélt? Milyen technika lenne a legjobb a tervezett cosplayedhez? Gyere el és hallgasd meg a kerekasztal beszélgetést, de inkább légy részese is. Kérdezz bátran a résztvevő cosplayesektől, akár konkrét tervről vagy csak általános dolgokról. Résztvevők: DaMo Cosplay Studio, Hinu Cosplay, Aitaer...

Tovább

DustBunny Design a Cosplay Farsangon

Nézzetek el a DustBunny Design pultjához! Mit találhattok náluk? Mindenféle menő holmit, ami valószínűleg ritkán jöhet veletek szemben az utcán. A csiga formájú teafű-áztatótól elkezdve egészen a Star Wars-os Darth Vaderes nyakláncig....

Tovább

HIRDETÉS

KÖVESS MINKET

COSPLAYTV

Loading...

COSPLAY KLUBOK