Mert pontosan ez történik azokkal, akik ebben a nagy melegben veszik nyakukba a várost, hogy eljussanak a Margitszigetre, ahol egy profi várja őket forgatni és fotózni. Mint azt már régóta tudja mindenki, szerkesztőségünk két szerzője is tagja a Grimmauld tér 12 nevű Harry Potter cosplay csoportnak, de most csak én voltam jelen a mai fotózáson.

Ha azt mondom, hogy dögmeleg volt, akkor gondolom, senki sem vonja kétségbe a dolgot, és hiába szerveztük délután háromtól a programot, a forróság így is fojtogató volt. De azért akadt néha egy-egy pillanat, mikor a feltámadt szél az arcúnkba fújta a szökőkút vizét, és ez hozott némi felüdülést – szerintem még ennyi mosolygó mardekárost nem látott a világ. Bár szegény Piton professzor szenvedett a leginkább, hiszen mi diákok ingben és szoknyában, míg ő egy többrétegű és zárt fekete ruhában „élvezhette” a nyári nap melegét.

Első kellékként egy hatalmas fát használtunk – meg azért is, mert akkora árnyékot adott, hogy mind elfértünk alatta. Majd jött a párbaj, mi pedig olyan epic jelenetet forgattunk, hogy azt még David Yates is megirigyelte volna (segítek, ő rendezett több Harry Potter filmet is). Szerintem akik a szigeten tartózkodtak, mind készítettek rólunk fotót, vagy legalább elmesélték a barátaiknak, hogy milyen szürreális élményben volt részük egy könnyed vasárnap délután – és azt már feltételezem, hogy voltak/lesznek, akik ezt nem hiszik el.

A Duna partján megtudtuk, hogy kacsákra is alkalmazható az invito bűbáj, de a legnagyobb megdöbbenést McGalagony gonosz ikertestvére keltette: sikerült megfordítani egy hajót – persze mindünknek leesett az álla. Ám minket, diákokat sem kell félteni, hiszen mi meg romba döntöttünk egy hidat.

Minden jó fotózás alapja a megfelelő hangulat, ez pedig nálunk teljesen a helyén volt – nemhiába, összeszokott csapat vagyunk. A meleg pedig nem fog az olyan erős boszorkányokon és varázslókon, mint mi – de azért a talárt elég sokszor ledobtuk.

Forrás: Watchaholics