december_2010_mondomeet-k.jpg

Decemberben is vár a Mondo meet!

Az elmúlt majdnem fél évben a magazinnal elindítottunk egy kis, havi rendszerességű összejövetelt, melynek helyszíne eddigiekben a hazai animés élet központja, a néhai Moonlight Meido volt. A közelmúlt sajnálatos eseményei azonban újabb kihívás elé állítottak minket.

Azt semmiképp sem szerettük volna, ha a meetek megszűnnek, mivel öt hónapos pályafutásunk alatt egy élő, lélegző közösséget sikerült összehoznunk, amit bűn lenne veszni hagyni. Kezdetben úgy kalkuláltam, hogy ha elérjük a 20-30 főt, az már sikernek könyvelhető el. Ezzel szemben havonta átlagosan 50-70 animés szórakozhatott együtt, de volt olyan is, hogy teltházunk volt (90 fő). Remélhetőleg több barátság is köttetett, de az biztos, hogy mindenki szerzett pár kedves ismerőst.

Az új helyzet természetesen megkövetelte a gyors döntést, hogy a helyszínváltás minél zökkenő mentesebben zajlódjon le. Az senkinek sem jó, ha kimarad egy-két találkozó, mivel a szervezők azon vacilálnak, hogy hogyan találják fel újra a váltóáramot. Ennél fogva a döntés szempontjai a következők voltak:

  •  – Minél gyorsabban találjunk új helyet.
  •  – Olyan hely kell, ami valamilyen szubkultúrához kötődik és örömmel ad helyt egy animés találkozónak.
  •  – Mivel a meet közönsége nagyrészt önálló keresettel nem rendelkező fiatal, így a hely árai minél alacsonyabbak legyenek.
  •  – Jól megközelíthető helyen legyen.
  •  – Alkalmas legyen egyszerre több program lebonyolítására is. (Wii verseny, rajzverseny, beszélgetések előadások és egy rakat olyan egyéb, amit tervezünk a közeljövőben.)

A fenti okok miatt esett a választásunk a nemrégiben nyílt Cantina Klubra, amit a Rúnatábor Szerepjátékos Egyesület üzemeltet a belvárosban. A hely hangulata mellett a választás során nagy súllyal esett latba az is, hogy ez elsősorban nem egy vendéglátóegység (üzleti vállalkozás), hanem klubház, amit közösen szórakozni vágyó fiataloknak és idősebbeknek tartanak fent.
Ez a dolog azonban némi változást eredményez a meetekben a következők miatt:

Egy vendéglátóegység alapvetően a profit miatt jön létre, így egy rendezvénynél vagy terembérletet kell fizetni, vagy kizárólag fogyasztó vendégek vehetnek részt rajta. A Meidóban is alapvetően ez volt a helyzet, mivel a meeteken való részvétel feltétele a fogyasztás volt.

A Cantinában – mivel alapvetően nem vendéglátóegység – a fogyasztás nem feltétel, viszont a helyiség foglalása igen, vagyis a résztvevőknek hozzá kell járulniuk a hely költségeihez. Ez alapvetően azt jelenti, hogy azoknak, akik használják a klubhelyiséget egy jelképes (300ft) hozzájárulást kell fizetniük, mivel valamiből fent kell tartani a klubot. Ezért cserébe a büfé árai szinte anyagköltségűek. (pl.: egy szendvics/melegszendvics 130/150ft)

Ha partnerek lesztek benne Ti is, akkor együtt létre tudunk hozni egy olyan kis fészket, ami új otthonul szolgálhat a hazai animés közösség számára. Ezzel kapcsolatban a hely üzemeltetői is maximálisan partnerek, mivel úgy állapodtuk meg velük, hogy az elsősorban animés rendezvények alkalmával a Cantina némileg animés külsőt ölthet. Ehhez szeretettel várnak/várunk minden segítséget és természetesen mi is megtesszük a magunkét. Egy rendszeres meetre járó olvasónk már meg is tette az első felajánlást egy Hellsing festmény formájában. Emellett már érkezett egy adag frissebb Mondo is, amit bárki szabadon olvasgathat és a továbbiakban (amint erőforrásaink engedik) tovább szeretnénk bővíteni az animés szubkulthoz kapcsolódó tartalmat.

Első Cantinás rajzversenyünk is ehhez a témához kapcsolódik (Az új hely szelleme), és amennyiben a résztvevők is hozzájárulnak, úgy a jól sikerült alkotásokat felhasználnánk az otthonossá tételhez.

Rajz mellett természetesen jön az elmaradhatatlan Wii móka is, ami ez alkalommal egy Just Dance 2 miniversenyt és szabadjátékot takar, de természetesen lesz nálunk egy rakattal a Nintendo Magyarország és az An-tec kft. egyéb játékaiból is, amit kipróbálhattok.

Az érdeklődők továbbra is betekinthetnek a legfrissebb szám előkészületi munkáiba és szabadon beszélgethetnek a szerkesztőség tagjaival.

Szeretettel várunk minden résztvevőt, valamint szívesen fogadjuk az észrevételeket, javaslatokat is.

Üdv:
Lonewolf

Cím + ODAJUTÁS:
Budatest VII. ker. Alsó erdősor utca 3.
A klub a Blaha Lujza tér és a Keleti pu. közt található, így egyszerű megközelíteni.

HA a Blaha felől érkezel:
A Keleti felé haladva bal oldalt a negyedik utca a jó irány. Ha meglátod messziről az OTTHON feliratot, akkor a következő sarkon fordulj balra és máris megérkeztél. 🙂

HA a Keleti felől jössz:
A Blaha felé haladva a jobbról második utca a célállomás. A fejed felett lebegő, hatalmas OTTHON feliratú ház előtti sarkon fordulj be, és meg is érkeztél. 🙂