Név: Bellatrix Aiden
Ország: Ukrajna
Kor: 24
Mióta cosplayezik: 2007
Foglalkozás: IT specialista
Kedvenc Anime: One Piece
Kedvenc Játék: Final Fantasy széria

Szerk.: Mikor és hogyan kezdtél el cosplayelni?

B.A.: 18 évesen kezdtem cosplayelni, õsszel ünnepeltem az elsõ cosplayem 5. születésnapját. Annak idején a kijevi barátaimmal a Narutóból öltöztünk be, a karakter Uchiha Itachi volt.

A jelmez elkészítése és az előadásra való felkészülés közel 8 hónapig tartott. A csapat tagjai ez idő alatt igazi barátokká váltak, és mindent beleadtak hogy megvalósítsuk a terveinket. Amikor végre felvehettem a jelmezemet, felraktam a sminket, majd megpillantottam az életnagyságú képemet a tükörben, azt gondoltam – még mindig tisztán emlékszem – “Ez nagyszerű! Úgy nézhetek ki mint a kedvenc karakterem!”

Szerk.: Melyik jelmezed volt a legbonyolultabb?

B.A.: A legnehezebb jelmez éppen az, amit most fejeztem be. Majdnem fél éve kezdtem el és minden szabadidőmet arra fordítottam, hogy továbbfejlesszem, még szebbé tegyem. Vennem kellett hozzá egy hímzőgépet, több méternyi szövetet, gyöngyöt és egyéb alapanyagot. Még pólónyomtatást is intéztem miatta. Minden apró részletre gondolnom kellett, pedig néha előfordult, hogy nem tudtam hogy kell ezt, vagy azt megcsinálni, akkor nagyon magam alá kerültem, de végül mindig jött a megoldás, mint egy varázslat.

Szerk.: Mi alapján választod ki a cosplayelt karaktereidet?

IMG_1329_resizeB.A.: Az igazat megvallva az a legfontosabb, hogy milyen az én attitűdöm, a hozzáállásom az adott karakterhez. Nagyon fontos, hogy szeressem a karaktert és ne idegesítsen a viselkedése. Olyan helyzetekben, amikor megkérnek arra, hogy egy nagyobb cosplay csapattal cosplayeljek egy általam nem ismert karaktert, akkor is fontos, hogy utánajárjak annak a karakternek. Megvizsgáljam a vérmérsékletét, a viselkedését, a történetét stb. Ha nem jön be a karakter, akkor a cosplay maga kiábrándító lehet, vagy nem fogod magad annyira jól érezni a bőrödben, mint amikor a kedvenc karakterednek öltözöl be.

Emellett próbálok figyelni a magasságra – ez nagyon fontos, amikor együtt cosplayelek valakivel és ugyanabból az animéből vagyunk. Az arctípus is nagyjelentőséggel bír, amikor egy karaktert választasz. Általában a chibi fiúk/lányok és a férfias fiúk tabuk a számomra. Tudom, ha ilyen karaktereknek öltöznék, az nem működne. A karakterek, akiket végül választok, mindig különböznek picit egymástól az érzelmeik kifejezésében és a nézeteikben; persze máshogy is néznek ki. Néha nagyon nehéz úgy viselkedni, mint ezek a karakterek. Így igazi kihívás megformálni őket a bennem rejlő színésznőnek.

Szerk.: Van olyan különleges cosplay / karakter, amit nagyon szeretsz?

B.A.: A kedvenc karakterem Sheryl Nome a Macross Frontier című animáből. Ő nagyon erős és vonzó nő, nagyon bonyolult gyerekkorral. Van, hogy szeszélyes, főleg, amikor a szerelemről van szó, de mindig tudja, hogy mikor mit akar, és bármit megtesz, hogy azt elérje. Szerintem ő egy jó példa a tökéletes nőre.

IMG_2760_resize

Szerk.: Milyen cosplayes terveid vannak?

B.A.: Most tervezem befejezni Yuuko Ichihara jelmezét az xxxHolic-ból. Nagyon sok idő eltelt, amióta ezen a jelmezen kezdtem el dolgozni. Remélem a végeredmény megéri. Sok más cosplay ötletem is van, de a munkám miatt nem biztos, hogy jut időm mindegyikre. Ezért nem tudom veletek megosztani a teljes cosplayes listámat.

Szerk.: A cosplay készítés mellett sokat utazol és különböző rendezvényeket látogatsz. Ezek akár külföldi rendezvények is lehetnek. Melyik a kedvenced?

B.A.: Külföldi rendezvényeken csak Oroszországban, Japánban és most Magyarországon jártam. Az orosz conok nem sokban különböznek az ukrán conoktól, de persze Oroszországban sokkal nagyobbak ezek a rendezvények, mivel ott hamarabb lett népszerű a cosplay, mint Ukrajnában.

IMG_4647_resizeAz ukrajnai és az orosz conok is a versenyekről szólnak: karaoke, cosplay divatbemutató és performance, K-pop táncháborúk és rajzos versenyek. A győztest a cosplay-versenyeknél a közönség és a zsűri választja ki. A zsűritagok cosplayesek, fotóművészek, con szervezők és néhány ázsiai nagykövetség képviselői.

Japánban részt vettem pár expo-jellegű conon. Számtalan kiállítás volt a helyi cégek új termékeiről: Sunrise, Gainax stb. Úgy hallottam ezek a conok kétfélék lehetnek: vagy beengedik a cosplayeseket, vagy nem, és az egyetlen cosplayesek a cégek kabalái, a hoszteszek, vagy a szervezők. Ők osztogatják a termékmintákat, amiket kipróbálhatsz, megrendelhetsz. Itt az új anime/játék előzeteseket is levetítik a nagyközönség előtt, neves szinkronszínészek és más hírességek adnak autogramot.

A másik Japán contípus, amin voltam, az a tokiói Cocofuri. Ilyen connal még nem találkoztam. Ezt csak a fotózások miatt rendezték meg. A con termeiben gyönyörű terek és személyzet volt. A legjobb fotókat, amik az előző Cocofurin készültek, kiállították. Ezt az eseményt híres japán cosplayesekkel reklámozták. Szerencsémre találkoztam is eggyel, mégpedig Kaname-vel.

Egyébként a legnagyobb különbség a mi és az ázsiai cosplayeseink között, az a szárnyak, az előrevarrt cosplayek és a különleges kontaktlencsék hozzáférhetőségében van, mivel az ázsiaiak ezeket bármikor megvehetik. A mi cosplayeseinknek 2-6 hetet is várnia kell egy szárnya, vagy más dologra, amit ebay-en rendeltek. Nagyon sok nehézséggel találkozunk a cosplayünk készítése során.

Ráadásul Ázsia tele van gyönyörű helyekkel. Éppen kiteszed a lábadat otthonról, máris szép fotókat készíthetsz. (De az is lehet, hogy az otthoni környezetünket nem látjuk már olyan különlegesnek.)

Ázsiában láttam rengeteg cosplay magazint sminkes tanácsokkal, szárnykészítő és fotós tutorialokkal. Ezek nagyban segítik a helyi cosplayesek életét. Az ilyen magazinok Ukrajnában és Oroszországban nagyon ritkák, és nincs is bennük használható információ.

Japánban a női cosplayesek szeretik a lábukat kivillantani, de felül egyébként semmit (az inkább nálunk szokás). Kint a nagyon bonyolult jelmezek nem olyan népszerűek, mint itthon (olyanra gondolok, mint a Trinity Blood, vagy fegyveres kosztümök játékokból).

Az nem tudom megmondani, hogy melyik ország conja a kedvencem. Nehéz dönteni, mivel mindegyik más kicsit, máshogy ragad meg. Szívesen elmennék az összes conra újból.

Szerk.: Melyik volt a legnagyobb con, melyen valaha részt vettél?

0426_mondo_katona_339_resizeB.A.: Azt hiszem az eddigi legnagyobb conom a Mondocon volt. A korábbi rendezvények, amiken részt vettem kb. 1000 fősek lehettek, a moszkvai talán 2000.

Szerk.: Mit gondolsz a magyar conról és a cosplayerekről? Mennyiben más a magyar con és a közösség?

B.A.: A magyar con teljesen különbözik az eddigi conoktól, melyeken részt vettem más országokban.

A magyar cosplayverseny csak 2-2 órán át tart, nem pedig egész nap, ahogy Ukrajnában. Az ukrajnai cosplayes programok egész naposak, vagy akár két napon át is tartanak. Többfajta cosplay-versenyünk illetve cosplayes előadásaink vannak. Érdekesség, hogy az előző évi cosplay-verseny nyertesek nem indulhatnak újra a következő évben. Ha megint nevezni szeretnének, akkor egy másik fajta versenyt kell választaniuk, vagy versenyen kívül léphetnek fel. Ha röviden szeretném összefoglalni, azt mondhatnám, hogy a mi rendezvényeink egész napon át tartó cosplayes programokból, versenyekből, előadásokból és vásárból állnak.

Meglepődtem, hogy nem volt a cosplayes előadásoknál (peformance) előzsűrizés, hogy ki mehet színpadra és ki nem. Ukrajnában és Oroszországban a szervezők nem engedhetnek fel minden jelentkezőt a színpadra, különböző indokból. Például, ha az adott cosplayes nem küldött be megfelelően minden anyagot. Egyes cosplayesek akár feketelistára is kerülhetnek – ez azt jelenti, hogy nem indulhatnak többé a versenyen. A feketelistára olyan cosplayesek kerülnek, akik valamiféle problémát okoztak a rendezvényen, olyan viselkedést tanúsítottak, amit nem lehet csak úgy elnézni. A szervezõk gyakran fényképeket is kérnek a félkész vagy kész jelmezről, és ez alapján döntik el, hogy a cosplayes megérdemli-e azt, hogy a színpadra léphessen.

A magyar conon a felnõtt emberek (20-25 év felettiek) aránya nagyobb, mint Ukrajnában. És nagyon sok fiú cosplayest is láttam. Ez szintén meglepett. Nálunk nagyon ritka, hogy ennyi fiú érdeklődjön a cosplay iránt, és remélem ez az én országomban is hamarosan változni fog! ^^

A magyar cosplayesek előszeretettel készítenek páncélos jelmezeket. Ukrajnában még csak néhány éve kezdtünk el páncélkészítéssel kísérletezni.

Szerk.: Mely dolgok tetszettek a legjobban, vagy éppen a legkevésbé? Hogy tetszett a cosplayverseny?

_MG_8852_resizeB.A.: Nagyon tetszett a MondoCon. Jó volt a hangulat, és nagyon kedvesek voltak az emberek. Nagyon sok látogató és cosplayes odajött hozzám, fotóztak és sokan megdicsértek. Nagyon jó visszajelzést kapni a munkámról, és ösztönöz arra, hogy a jövőben is egyre több cosplayt készítsek.

A bejáratnál a tömeg ijesztő volt. Nem tudom mennyi ideig kellett az embereknek várniuk, remélem nem órákat. Nekem csak az előzsűrizésnél kellett a tömegben állnom. Egyébként nálunk odahaza nincs előzsűrizés, így érdekes élmény volt mesélni a jelmezemről és a készítéséről. – Néhány alkalommal már én is zsűriztem korábban, így tudom milyen nehéz értékelni egy cosplayt, ha csak a színpadon láthatjuk. Viszont javasolnék még néhány tükröt az öltözőbe.

Tetszett, hogy minden cosplayest összegyűjtöttek és sorba állítottak, így biztosan nem késte le senki a színpadi fellépését. Ez egyben nagyon jó lehetőség volt számomra, hogy beszélgethessek, ismerkedhessek a sorban a magyar cosplayesekkel. A helyszín is fantasztikus volt, tágas és világos, nagyon tetszett. Látogatóként viszont kissé kényelmetlen lehet, mivel nincs túl sok szék, így nem mindenki látja, mi megy éppen a színpadon. Ukrajnában a conokat nem expo területen, hanem koncert csarnokokban tartják.

Tetszett az ötlet, hogy a segítők mindig összegyűjtöttek 5 versenyzőt, és elkísérték őket a fotóshoz fényképeket készíteni. Ha jól értettem, ezek a képek később felhasználásra kerültek az eredményhirdetésnél is. Ez egy nagyon jó és egyszerű módja a nyertesek bemutatásának. Sajnos nem tudtam az eredményhirdetésig maradni, így nem tudom, milyen díjak vannak a magyar versenyeken. Ukrajnában eléggé változó, néha csak egy kis animefigura, néha akár egy varrógép is lehet.

Tetszett az előadások változatossága. Ha érteném a magyar nyelvet, szerintem mindegyiket meghallgattam volna: Star Trek, Star Wars, stb.

Az Xbox-os táncprogram egyébként nagyon tetszett! És a többi gép a League of Legends és egyéb más játékokkal. Szinte biztos, hogy minden fan megtalálta a magának való elfoglaltságot és programot.

Fordította: Garai Tímea és Mező Judit