Az első két találkozón nem tudtam részt venni (őszintén, nem is hallottam a létezésükről), aztán tavaly Ixi elhívott egy Pottercon találkozóra, és elszabadultak a dolgok – azóta vagyok én is igazi cosplayer. Ezek után fel sem merült bennem a lehetőség, hogy nem veszek részt a találkozón, és ha már én megyek, akkor jön Ixi és Orlissa is. Egy igazán fergeteges napnak néztünk elébe így hárman.

Mire odaértünk a Millenárisra már javában tartott a horcrux vadászat az egész parkban – az ötletet azóta is imádom –, de ami igazán a kedvencem lett, az a varázsige kirakós játék volt. Igen, huszonöt varázsigét kaptunk betűkre vágva, amiket nekünk kellett kiraknunk – nekem egy sem sikerült, de Ixi és Orlissa remekeltek benne. Volt minden: lumos, petrificus totalus és expecto patronum is, és a tetejébe még azt is tudni kellett, hogy mire jó az adott varázsige.

A résztvevők hat csoportra oszlottak: Tekergők, Szellemszállás, Kentaurok nyilai, 394. oldal, Furmászok, Az utód ellenségei – azt hiszem a csapatok elnevezései külön gratulációt érdemelnek. Mi hárman a Watchaholicsból a Szellemszállást erősítettük.

A fotózás nem volt egy egyszerű „móka”, hiszen körülbelül hatvan embert kellett beállítani, méghozzá úgy, hogy mindenki látszódjon, ami nem kis dolog, de végül csak sikerült. Aztán kihasználva a hely adottságait, a fotósok a Millenáris erkélyéről fotóztak mindannyiunkat, immár a Halál Ereklyéi szimbólumának alakjában.

A rendezvényt a Beugró című műsor Harry Potteres megfelelője zárta. Ahol minden körben két ember vette magára egy-egy karakter szerepét, majd egy adott szituációra rögtönöztek egy jelentet, amibe bele kellett építeniük azokat az bolondos mondatokat, amiket előre megkaptak, de csak vezényszóra olvashattak el. Voltak, akik nagyon beleélték magukat a szerepbe és már nekünk nézőknek is folyt a könnyünk a nevetéstől.

Remek nap volt, nagyszerű idővel, kedves társasággal és csupa-csupa rajongóval. Alig várjuk a következőt!

Forrás: Watchaholics