Ismét fotópályázatot hirdet a Mondo és a Cosplay.hu! Ahogy azt már megszokhattátok, ismét várjuk a lelkes fotósok képeit és továbbra is értékes díjakat lehet nyerni (a Mangafan felajánlásában), a nyertes fotók pedig megjelennek majd a Mondo magazinban is. Ismét két kategóriában küldhettek be képeket. Az első az eddig megszokott „Hagyományos” fotó, ahova várjuk a legérdekesebb, legkülönlegesebb vagy leglátványosabb képeket cosplayesekről a tavaszi MondoCon kapcsán. Lényeg, hogy elkapjátok a cosplay és a MondoCon hangulatát!
A másik ezúttal a ”Selfie” ” kategória, avagy készíts (akár mobiltelefonnal) olyan képeket a MondoConon, amin te szerepelsz és melletted vagy mögötted valami meglepő, mulatságos vagy esetleg teljen agyament dolgok történnek (esetleg magad is részese vagy). Mint sejthetitek, ez egy teljesen paródia kategória, várjuk a kreatív pályamunkákat!

Általános szabályok és feltételek:
– A képeknek a 2014-es Tavaszi MondoConon kell készülniük, minden más fotó automatikusan kizárásra kerül!
– A versenyen csak saját magad által készített fényképpel indulhatsz, vagy neked kell szerepelni a képen, és írásos meghatalmazással kell rendelkezned a kép készítőjétől, amelyben szerepelnie kell mindkettőtök adatainak. Aki nem saját képpel indul, vagy nincs meghatalmazása, azt automatikusan kizárjuk a versenyből.
– Egy személy egy képpel indulhat kategóriánként. A két kategóriában különböző képekkel lehet csak indulni!
– A képek nem tartalmazhatnak személyiségi jogokba ütköző tartalmat, továbbá a képeken nem lehet céges/márka logó, felirat kivéve a Mangafan, Mondo illetve Cosplay.hu!
– A pályázatban induló képek mind a Cosplay.hu weboldalon, mind a Mondo Magazinban meg fognak jelenni, a nevetekkel együtt. A nyertes képeket később felhasználhatjuk a Mondo, a Mondocon és a Cosplay.hu promóanyagaiban!
– A fotópályázaton a Mondocon vagy a Cosplay.hu által felkért fotós (vagy általa készített kép) nem indulhat!
– A képeket digitálisan módosítani alap szinten szabad csak. Például nem használhattok ecseteket, effekteket, nem montírozhattok rá semmit a képre. A jelentősen módosított képeket kizárjuk a versenyből. Természetesen az alapvető utómunkálatokat el lehet végezni a képen: vágás, fehéregyensúly állítás, fényesség, színegyensúly, élesség, stb. Bármi olyan, ami analóg gépnél a laborban elvégezhető lenne az előhívás folyamatának részeként.

Beküldési határidő: 2014. Május 3. (szombat éjfél)

A pályaműveket a palyazat[kukac]cosplay.hu címre küldjétek, a tárgyba írjátok bele, hogy “MondoCon 2014 fotópályázat”. Az email-ben mindenképpen szerepeljenek az adataitok, a kép címe, és esetleg valami szöveg hozzá, amit szeretnél megosztani másokkal. Az email-ben egyértelműen legyen kiemelve, hogy ki adja be a pályázatot!
Pályázó adatai:
– Név
– Becenév
– Cím (Város, irányítószám, utcanév házszám)
– Telefonszám
– Születési dátum
– Kép címe

A képek mérete maximum 2 mega lehet. Formátuma elsődlegesen jpg vagy tif. A minimális felbontás: 1280×1024.

A képekből egy zsűri fogja kiválasztani a legjobbakat és lesz kategóriánként egy közönségdíj is. A közönségszavazás a Facebookon lesz megtartva, előreláthatólag május 5. és 15. között. A díjakat személyesen lehet átvenni a Nyári MondoConon, július 19-én.

A díjak:
Hagyományos kategória:
– A Zsűri fődíja – Technikai kivitelezés, tudatos kompozíció, fontos az összhatás és hogy a kép “mondanivalóval” rendelkezzen.
– A zsűri különdíja – A zsűri elbírálása alapján (ötlet, humor vagy kreativitás)
– A Közönség kedvence – A közönség szavazatai alapján.
„Selfie” kategória:
– A Közönség kedvence – A közönség szavazatai alapján.
A nyertesek Mangafanos ajándékcsomagokat és ingyen belépőket kapnak a 2014-es Nyári MondoConra!

A Közönségszavazás a facebookon lesz megtartva és a korábbiakhoz hasonlóan a “like” és a megosztás számának összessége hozza majd ki a végső sorrendet.

A pályázat szervezői fenntartják a jogot, hogy több vagy kevesebb győztest is hirdessenek a beérkezett fotók függvényében!

Bármilyen kérdésetek van, írjatok bátran!