Kis csapatunk, az UrbanFox Media Team, kilátogatott a Peppermint-anime szervezésében a február 18-ai Sword Art Online – The Movie: Ordinal Scale mozifilm premier vetítésére, a németországi Kölnbe! Ha már mi készítjük a SAO magyar fanszinkronját, kötelességünknek éreztük, hogy az elsőkként lássuk a mozifilmet, és találkozzunk a német hangokkal.

Eredetileg a londoni vetítésre terveztünk volna menni, ám november végén véletlenül vettük észre, hogy a japán premierrel egy időben fogják Németországban is vetíteni, így egyértelmű volt, hogy oda el kell jutnunk. December elején meg is vettük az 5 mozijegyet, majd pedig nagyban kutattunk az utazást illetően. A végső döntésünk a vonat mellé állt, melyre előre meg is vettük a jegyeket a MÁV-tól, az ÖBB-től és a DB-től. majd elérkezett a nagy nap!

Február 17…

Péntek kora délután gyűltünk össze a Keleti pályaudvarnál a KFC-ben, ebédeltünk egy jót, megbeszéltük az utolsó dolgokat, útvonal, programok, tervezetek, és mire már befejezte mindenki az ebédjét, átindultunk a pályaudvarra a kiválasztott vonatra, és cosplayes társunk cuccait segítettünk vinni. Egy szabadon választott RailJet vonattal utaztunk Budapest-Keleti pályaudvarról 3 óra alatt Bécs Hauptbahnhofra. Ott felfedeztük a pályaudvar környékét, majd este fél-kilenckor be is gurult a Kölnbe induló vonatunk, melyen konkrétan egy fél napos utazást fogunk eltölteni. Szerencsére nem jelent meg a 6. utastárunk, így csak mi öten foglaltuk el a fülkét. Az ülések lehettek volna kényelmesebbek is, de összességében ez is egy kaland volt. Út közben természetesen SAO-t és a Fiú és a szörnyeteget néztünk.

Február 18…

Reggel fél-kilencre meg is érkeztünk Köln-Hauptbahnhofra. Elsők között a kölni dómot néztük meg, vagyis igazából nehéz lett volna nem megnézni, mert a két épület sarka majdnem ugyanaz volt, de közvetlen azután elindultunk a Cinedom felé.

Már kisebb tömeg jelent meg a nyitás előtt is, és a hideg ellenére fel-fel bukkant pár Kirito, két Sinon és mint ha egy Silica is. Teljesen animecon feelingem volt, csak kifejezetten a SAO tematikára. Különböző klikkek SAO pólóban, telefonról kihangosítva az OSt zenéi, volt minden.

Megnyílt a mozi, amibe már be lehetett látni kívülről is, mert az emeleten az ablakon át kitűnt a Kirito-Asuna német nép-viseletbe öltöztetett grafikájú kartonfigurák, melyek 100 Euróért eladóak is voltak, de rengeteg mindent lehetett venni. Premieres póló (nekem is lett), SAO első és második évados póló, kulcstartók, CD-k, poszterek, és minden ilyenkor szokásos animés kütyü.

Cosplayes tagunk át is öltözött Lisbeth viseletbe, az egyetlen Lisbeth volt a conon (ha nem tekintjük a filmbeli öltözetes karaktert, mert utólag egy olyat is találtunk). Voltak nagy fotózkodások, majdnem az összes cosplayest megpróbáltuk összeterelni egy nagyobb fotóra, de sokan más merre szétszéledtek, vagy akkor épp ők voltak bent egy vetítésre. Mi a reggel 11 órás, vagyis az első vetítésre vettünk jegyet. Feltereltek minket a 2. emeletre, ahonnét turnusokba levittek minket a földszintre, ezt azóta sem értjük, de szépen nyugodtan be tudtunk menni és helyet is foglaltunk az óriási teremben, ahol a főszervező megköszönte, hogy eljöttünk és kért minket, hogy a stáblista utánig maradjunk, mert kis meglepetés vár ránk.

Nem szégyellem bevallani, a filmet jó-pár alkalommal megkönnyeztem, igazi rajongóknak készült alkotást volt, sok-sok új és régi mozzanattal. A stáblista kezdetétől a végéig, hatalmas tapsvihar és ováció és üvöltés hivatott szimbolizálni az összes teremben ülő néző tetszését, de amikor eljött a vége, mindenki egy emberként pisszentette le a jónépet, és síri csönd támadt azonnal. Tizenkét másodperccel később mégnagyobb ordibálás tört fel mindannyiunkból és ez is megmaradt sokáig.

A filmről nem szeretnék semmilyen spoilert elmondani, de ha tehetném, még párszor megtekinteném.

Köszönjük Németország, köszönjük Peppermint-anime, köszönjük SAO Project! Felejthetetlen élmény volt! 🙂


Beszámoló: Lengyeltóti Kristóf (Róka)