Veszélyesen sűrű hétvégének ígérkezett a mostani: Nemzetközi Könyvfesztivál, PlayIt, Mondocon, Star Trek találkozó – én pedig legszívesebben osztódással szaporodtam volna, hogy mindenhol ott lehessek. Végül döntöttünk Ixivel, és a Mondocon nyert (ki hitte volna?) – így bizony a Watchaholics lányok újra cosplayt öltöttek.

A kezdés nem ment éppen zökkenőmentesen, mert bár az időjárás alapból nem kedvezett a félig szabadtéri rendezvénynek, megtoldotta a dolgot a majd’ negyedórát késő kapunyitás – kint meg kezdett kissé lincs-hangulat lenni, ami egy bérgyilkosokkal, varázslókkal és szörnyekkel tűzdelt csoportban elég érdekes szituációkat képes előidézni.

A legnagyobb érdeklődést – mint évek óta mindig – a cosplayverseny craftmanship kategória versenyzőinek bemutatója vonzotta, és nem túlzok, amikor azt írom, hogy ha egymás vállára álltunk volna, akkor sem maradt volna egy talpalatnyi hely sem a Hungexpo K épületében. A jelmezek pedig lenyűgözőek voltak: aprólékos kidolgozással és több órányi munkával készült minden fellépő ruhája és kiegészítői a mai napra.

De nem csak a nagyszínpadból állt ám az egész rendezvény, egy épülettel odébb kapott helyet a vásár (25-ös épület), ahol sikerült egy hatalmas TARDIS-plakátba is belefutnom – mondanom sem kell, mint minden jó sci-fis, én is azonnal fotózkodni kezdtem előtte. Annyi könyvet, füzetet, ékszert és egyéb kiegészítőt szúrtunk ki magunknak Ixivel, hogy legalább két Tűzvillámra lett volna szükségünk a hazaszállításhoz. Itt kapott helyet még a sushibár is, aminek az imádott illata belengte az egész épületet – amit mi hatalmas gyomorkorgásokkal nyugtáztunk.

Kicsivel odébb volt a gamer és kiállítói csarnok, ami – mint azt a neve is mutatja – a játékosok helyi paradicsoma volt a szombati napon. És itt találtuk meg a keresett kiállítóinkat is: Alkimista Laboratóriumot, Csillagkapu Cosplay Klubot és a Star Trek Baráti Társaságot – utóbbiak vasárnap tartanak klubnapot. Itt aztán akadt minden, ami egy sci-fisnek bőven a mennyországot jelentené: tribli, zpm, felix felicis nyaklánc, mozgó hírnökbogár, zat, kinyomtatott elsődleges irányelv, és ezek még csak a jéghegy csúcsát képezték.

Szombaton úgy döntöttünk, a rendezvény keretében megtartott kisebb előadásokból is szemezgetünk, és egyből négy is felkerült a megnézendők listájára, de ebből – a kezdeti csúszás miatt – csak kettőn tudtunk részt venni. Elsőnek a Nyolcadik előadás: a Halál! (Alien), ahol hihetetlenül érdekes dolgokat tudtunk meg az Alien filmek világából, belső és egyben igen ritka fotókat láttunk és azt is sikerült megtudni, hogy mi a baj a Prometheus filmmel. És a legfontosabbat majd elfelejtettem: már létezik magyar szekció is UHCM (United Hungarian Coloniel Marines) néven. A második előadást a Star Trek Baráti Társaság tartotta, ami nevezhető bevezetőnek is a trekkie-k világába, de azok is tudták élvezni, akik nemcsak a kapitányokat tudják összepárosítani az űrhajókkal, hanem a legénység minden tagját, térben és időben egyaránt.

A szombat estét ismételten a Para Para Fake Starz táncosai pörgették fel (még az eredményhirdetés előtt) – akiknek a mozgásán és kitartásán folyamatosan elképedek. A csoport a színpadon zenére ugrál, míg a közönségnek az ő mozgásukat kell leutánoznia – ami az én esetemben inkább kevesebb, mint több sikerrel jár. Jó kis nap volt – eltekintve az apróbb döccenőktől –, remélem holnap is találkozunk. Addig is üdvözöl mindenkit két mardekáros boszorkány.

A fotóért külön köszönet Vixen napjainak!

Forrás: Watchaholics